Zsiványaink e fajtája a
Ráday-korszak alatt szerencsére kiveszett. A betyárvilág legnagyobb gazemberei
tartoztak közéjük.
A
lovonjárók voltak azok a híres legények, akiket e régi vármegyei rendőrrendszer
mellett elfogni igen nagyon ritkán sikerült. Jó lova volt, jó lovas volt, s ha
üldözték, könnyen elérhette a másik vármegye határát, ahová az első vármegye
legényei már nem mehettek után. Körülbelül ez a nevetséges rendőri rendszer
fejlesztette nagyra. Egy időben tömegesen voltak az országban. A mesterségük
leginkább útonállás és lókötés volt. Utolsó alakjait kiölte a Ráday-korszak s a
szervezettebb közbiztonsági szolgálat.
Másik,
veszedelmesebb fajta volt az úgynevezett kocsinjáró betyárság. Veszedelmességének
fő oka abban rejlett, hogy sokkal nehezebben akadtak a nyomára, mint ahogy ez a
lovonjáróval történt.
Ha
a lóhátas embernél puskát és pisztolyt láttak, mindjárt tudhatták, hogy
kifélével van dolguk. A lovonjáró nem is csinált magából titkot. Bizonyos fokú
hírnév és dicsőség övezte a pusztai banditákat annak idején s erre büszkék
voltak.
Tömérdek
népdalunk mutatja ezt, amelyek közük egyik legjellegzetesebbet ide iktatom:
Ha a főbíró
szorongat,
Lopok neki
egypár lovat,
Behajtom az
udvarára:
még mög is híj
vacsorára!
Nem
így a kocsinjáró. A lovonjáró duhaj, csárdabeli legény volt, a kocsinjáró
körültekintő, alattomos, vagyonszerző. Kocsijából senki ki nem nézte volna,
hogy azzal egy nap alatt leszalad Kecskeméttől Titelig. A kocsin pedig kopott
kalapú emberek ültek, hárman-négyen. A kocsiderékban széna. Afölött néhány
tarisznya, esetleg ásó, kapa vagy kasza. Békés magyarok ezek, akik munkából
jönnek. Avagy talán mennek a másik határba, mivelhogy ott az uraságnál dohány
alá való földet bérbe lehetne kapni.
Az ám. Csakhogy a kocsiderékban a széna alatt öt-hat töltött, kétcsövű puska hevert, amivel nagyon tudtak bánni. Üldözésük épp ezért a lehető legveszedelmesebb volt. Ha zsandár szorongatta a kocsinjáró betyárt, az első közibe vágott a kócmadzagos lovaknak, s mentek azok azonnal, mint a förgeteg. A másik ember töltögette s adogatta elő a puskákat, a két utolsó pedig hátrafordulva a kocsiderékban, vagy hasonfekve a szénában, valóságos golyózáport küldött az üldözőkre.
Az ám. Csakhogy a kocsiderékban a széna alatt öt-hat töltött, kétcsövű puska hevert, amivel nagyon tudtak bánni. Üldözésük épp ezért a lehető legveszedelmesebb volt. Ha zsandár szorongatta a kocsinjáró betyárt, az első közibe vágott a kócmadzagos lovaknak, s mentek azok azonnal, mint a förgeteg. A másik ember töltögette s adogatta elő a puskákat, a két utolsó pedig hátrafordulva a kocsiderékban, vagy hasonfekve a szénában, valóságos golyózáport küldött az üldözőkre.
A
kocsinjárók legutolsó példányát, Farkas Jancsit csak pár éve ítélték el tizenöt
évi fegyházra a szegedi törvényszéknél, mert az őt üldöző két csendőr közül az
egyiket a kocsiderékból lelőtte.
(A képen: a
Radnai-hágótól hazafelé tartó betyárok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése