Létrehozták a független Lengyel Királyságot - 1916. november 5.

A lengyel–litván nemzetközösség területét 1772–1795 között fokozatosan felosztotta maga között Ausztria, a Porosz Királyság és Oroszország diplomáciai egyezmények eredményeképpen.

A felosztás főbb fázisai:

I. felosztása – 1772 (Oroszország, Poroszország, Ausztria)

II. felosztása – 1793 (Oroszország, Poroszország)

III. felosztása – 1795 (Oroszország, Poroszország, Ausztria)

A harmadik felosztásra a Kościuszko-felkelés elbukása után nem egészen egy évvel került sor 1795. október 24-én Oroszország, Poroszország és Ausztria uralkodói között. A harmadik felosztás a belső krízis és a szomszédos birodalmak expanzív tevékenységének eredménye volt, de közrejátszott a Kościuszko-felkelés sikertelensége, és az, hogy Lengyelország háborút vesztett Oroszországgal és Poroszországgal szemben. A harmadik felosztás után Lengyelország 121 évre lekerült a térképről.

Oroszország a három felosztás eredményeképpen összesen 471 ezer km² területet szerzett 6 millió lakossal.

Poroszország által megszállt terület 148 ezer km²-re rúgott, lakossága 2,7 millió volt.

Ausztria által később Galíciának elkeresztelt terület 129 ezer km² volt 3,8 millió lakossal.

           Az I. világháborúban a győzelmeknek köszönhetően a központi hatalmak (Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia) elfoglalták az 1795-ig az Orosz Cársághoz csatolt lengyel területeket, és 1916. november 5-én kikiáltották a független Lengyel Királyságot, de határait nem jelölték ki. Tisza István a lengyel kérdéssel kapcsolatosan 1917. november 20-i beszédében a következőket mondta: „fontos érdek konstatálni azt, hogy ebben a nagy kérdésben az egész magyar nemzet egységesen áll. Egységesen érez abban a meleg rokonszenvben, amellyel a lengyel nemzet felszabadulását, a lengyel állam új életre kelését kíséri; egységes abban is, hogy örömmel fogja üdvözölni azt, ha a lengyel állam és közöttünk való állandó barátság és közreműködés biztos alapjait sikerül megtalálni…”

Lengyelország az I. világháború utáni nyugati határait a párizs-környéki békeszerződés szabta meg. Keleti határait ezzel szemben a Szovjet-Oroszországgal vívott háborúban harcolta ki. Tuhacsevszkij csapatait Varsónál állította meg Pilsudski marsall Magyarországtól kapott fegyverekkel és lőszerrel, majd a sikeres ellentámadás után a rigai fegyverszünetben állapították meg a lengyel-szovjet határt 1920. október 12-én. Lengyelország nemcsak visszakerült a térképre, hanem Európában területileg a hatodik legnagyobb állam lett.

Németország, a Szovjetunió, Litvánia és Szlovákia 1939 szeptemberében – nem egyenlő mértékben – felosztotta Lengyelországot, így az megint eltűnt a térképről. A Szovjetunióhoz került részeket 1941-ben Németország megkaparintotta. A II. világháború után az 1939-ben a Szovjetunió által megszállt területeket a győztes Szovjetunió annektálta, az ismét feltámasztott Csehszlovákiának azonban vissza kellett adni a Szlovákiába bekebelezett részeket, Németországból pedig egy hatalmas darabot  adtak a Szovjetunióhoz csatolt területekért cserében Lengyelországnak, amelyik így középhatalomként újólag visszakerült a térképre.
Összességében Lengyelország a Szovjetunió javára elveszített 181 ezer km2-t (10 millió lakos), Németország kárára nyert 102,5 ezer km2-t (8,5 millió lakos).

Képek, humor a zene világából

Karfiolkrémleves

Hozzávalók

–40 dkg karfiol 

–1 kisebb vöröshagyma 

–2 gerezd fokhagyma 

–1 nagy csokor bazsalikom 

–3 dkg vaj 

–2 dl tejszín 

–3 dl tej 

–4 dl zöldségleves 

–só, őrölt fehér bors 

–csipetnyi cukor

Elkészítése

            A karfiol szedd szét kis rózsákra. A felaprított hagymát és a préselt fokhagymát fonnyaszd meg vajon. Add hozzá a karfiolt, és párold 5 percig. Öntsd fel a háromféle folyadékkal, ízesítsd őrölt fehér borssal, csipetnyi cukorral, sóval, és fedd le. Addig főzd, amíg a karfiol meg nem puhul. 

          Az elkészült leves kétharmad részét turmixgéppel krémesítsd. A másik harmadba szórd bele a felvágott bazsalikomot, és turmixold össze. A tányérokba először fehér levest merj, ezután csorgasd bele a bazsalikomosat.

H. Barbócz Ildikó: Bekötöttünk

          Így mondták régen az öregek, az őseink az őszi munkák végére érve, felsóhajtva, megnyugodva, elégedetten. A szívós munkával, hangyaszorgalommal teli lett a kamra, a padlás, a pince, a szín. Kora

tavasztól késő őszig tartott a munka.  Hajnalok hajnalán már keltek az állatokhoz, és csak a kocsigyertyás este lelte őket a tűzhelynél, a kemencénél. Bizonyára vannak még ez országban ilyen emberek, de régebben ez volt az általános, a napi ritmus, a megélhetés rendje, szokása. A ma embere csak ámulna az ilyesmin, a hajnali teendőket nem is látná, a gereblyével, a kapával előbb ismerkednie kellene.

Mi gyerekkorunkban még beleszülettünk a kapás világba, nagypapánk szőlőt telepített a kertben, barna kannában hordtuk neki a vizet. A szőlőlugas ma is áll. Ha foghíjasan is, de hangulatos szüretek, préselések, kékszőlő-bogyózások, mustkóstolások, fokozások emlékét idézi. Nagymamánk hajdúsági pogácsát (Hajdúszoboszlón született) sütött mindig erre az alkalomra, a családi összejövetelre. Mert akkor még voltunk néhányan, akik a vödröket, a metszőollókat kézbe vettük, babos kendőben hajladoztunk a tőkék között, estébe hajlóan vártuk az édes-zavaros must csöpögését. Ezt bádog bögréből volt szokás megkóstolni. A legszebb fürtöket párosával madzagra fűzték föl, akasztották a kamrába, hogy karácsonykor finom csemege legyen.

A kamra valóságos kincsestár volt: ide hordták be télire ládákba az almát, itt száradt fateknőben vagy rozsdás nagy szűrőedényben az apránként az avarból fölszedegetett dió, itt forrt ki a must. A bor gyönyörű zöld üveg ballonokban érett. Ezekből „lopta ki” apánk a kész bort, amíg szerette-ihatta. A rücskös téli körtének és az illatos birsalmának külön az asztalon volt a helye. A földdöngöléses helyiségben a rózsakrumpli is sokáig elállt. Akkoriban még állandó neve volt a különféle krumplifajtáknak, a mai, kereszteződésből származókat a zöldséges sem tudja megnevezni.

Aztán eljött a mindenszentek ünnepe, és mi, kislányok ki-kisurrantunk a tepsiben fölállított gyertyákban gyönyörködni, mert ilyet még sosem láttunk. A kicsi kamraablakban imbolygó, sejtelmes fényekre aztán nagymamánk adta meg a magyarázatot. Ha erős tél köszöntött ránk, a disznóvágás után a kamrai hidegben vágtunk egy szelet paprikás abárolt szalonnát a reggeli pirítóshoz, merítettünk vas lábosból savanyú káposztás húst, ún. toros káposztát a vacsorára. Nemrégen a húgommal épp ezekre az időkre visszagondolva összegyűjtöttük a hajdan volt ízeket: új hús tormával, orjaleves karajból, hagymás vér a disznóölés reggelén, pogácsa, disznósajt, boros tea, töpörtyű zsírban kék bödönben eltéve, májas-véres- tüdős hurka, kolbász, káposztás kolbász és oldalas hús tepsiben sütve.

Én úgy mondom: szerencsére a földművelést, a kapálgatást mi is tovább vittük és örökítettük. Milyen nagy élmény volt még a régi telkünkön a hat sor málnásban medve módjára csemegézni, kicsi gyermekeinkkel az aljban kukoricabajuszt szagolgatni! Főzőtökből annyi termett, hogy a biciklit majd elrántotta a súly. A három-öt kilós, szürke héjú sütőtököket élvezettel gurítgattuk le a domboldalon. Süléskor barnán gyöngyöző, édes-kásás húsukat jóízűen majszoltuk a hűvös estéken, ki-kitekintve az aranyló őszbe vagy a hófehér tájba. Narancsos színüket aprításkor festővászonra viszem. Ebben hasonlítanak a sárgarépákhoz, melyekből egyszer akkorák teremtek, hogy orosz népmesébe illően huzigáltuk—ráncigáltuk ki őket a földből. Ez már a másik telkünkön történt. Itt gyűjtöttük fonott vesszőkosárba a vöröshagymát, szedtük vödrökbe a babot és a paradicsomot. A mandula volt az utolsó, melyet betakarítottunk: bottal vertük le az ágakról, gyakran a fejünkön, hátunkon is koppant, és a fűben „tűvé tettünk” értük minden talpalatnyi helyet. Aztán a hagymát is, a mandulát is, a gyűjtött diót is a teraszon szétterítve szárítgattuk.

Otthon a szőlősorok néha még gazdagon ontják fürtjeiket, de szüret már régen nincs, nem sül hajdúsági

pogácsa, a gyertyákat a temetőben gyújtjuk meg, telkeink a közös munka, az örömteli betakarítások szép emlékei. Várom, hogy majdan az unokáim tőlem is megkérdezik: mi végre pislákolnak mécsesek házi oltárom előtt a teraszon? A határban, az erdőben sétálva, kirándulásokon nem vagyok rest lehajolni egy-egy szem dióért, manduláért, a mogyorókat tüskés házukból kibontogatom, csipkéért kezemet összekarmolom, kökényből különleges ízű lekvár sorakozik a polcomon.

Ablakunk alatt az idén a kis virágos kertet felásóztam, a fűszernövényeket egy sorba ültettem, terméskövekkel csinosan kiraktam. Még a krizantémok nyílását megvárom, s a lehullott juharlevelekkel a rózsák tövét betakarom. Egyéb dolog nincs már a tél előtt. Bekötöttünk.
(Az illusztrációkat én, Batár Zsolt Botond tettem mellé.)

MOSZTALGIA - Halloween Fesztivál Budapest - 2014. október 31. (2/2)

             Halloween Fesztivál Budapest, Vörösmarty tér. 

Három kategóriában lehetett nevezni:

- A legjobb tök 

- A legjobb smink 

- A legjobb jelmez 

NOSZTALGIA - Halloween Fesztivál Budapest -2014. október 31. (2/1)

      2009-ben kezdődött a Halloween Fesztivál Budapesten, a Vörösmarty téren. Ez a beszámoló az ötödik alkalommal készült.

Három kategóriában lehetett nevezni:

- A legjobb tök 
- A legjobb smink 

- A legjobb jelmez 

Képekkel akarok kedvet csinálni blogom látogatóinak:

(Holnap folytatom)