Rasid nagyvezír a magyarok barátja - 1849. augusztus 30.

1849. augusztus 30-án Isztambulban Musztafa Rasid pasa nagyvezír (miniszterelnök és fővezér egy személyben) meggyőzte kormányát, hogy az Oszmán Birodalom utasítsa el a Habsburgok követelését, és ne szolgáltassa ki a magyar szabadságharc menekültjeit. Törökország ezáltal fontos kiindulópontjává és bázisává vált a 48/49-es magyar emigrációnak.

Rasid pasára egyébként nemcsak mint úriemberre, hanem mint kiváló államférfira is emlékezik a történelem, az Abdul Medzsid szultán által meghirdetett, ún. Tanzimat-i Hajrije ("üdvös újjárendezés") reformfolyamat kezdeményezője volt.

A Magyar Fotográfia Napja - aug. 29.

1840. augusztus 29-én, (egy évvel a fotográfia megszületése után)  a Magyar Tudós Társaság (az MTA elődje) ülésén Vállas Antal (bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós)  bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.

 Vállas Antal a nemzeti kaszinó Duna felé fekvő termeiben egybegyűlt társaságnak két általa készült Daguerre-féle fényképet mutatott be. Ezzel bizonyítva, hogy birtokában van mindannak a tudásnak, amellyel élethű képeket alkothat a világról. Daguerre eljárásával a Dunát és a Királyi Várat vette fel egy megvilágítás előtt fényérzékennyé tett, ezüstözött rézlemezre.

 A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2003-ban kezdeményezte a Magyar Fotográfia Napja megünneplését megemlékezendő a fotográfia feltalálásának kezdeteire, a fényképezés jelentőségére, valamint a fotográfiának a kultúra fejlődésére gyakorolt hatására is. Ezen a napon adják át évente Az év fotográfusa díjat és Az év fotóművészeti alkotócsoportja címet.

(Forrás: Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség)

Ismert fotográfusaink:

●Klösz György (Johann Justus Georg Kloess (Klöss), Darmstadt, Németország, 1844–Budapest, Erzsébetváros, 1913 ) fényképész, festő, a magyarországi városfotózás úttörője és egyik legjelentősebb alakja

●Mai Manó (May Emánuel, Pest, 1855– Budapest, 1917) császári és királyi udvari fényképészmester, szakíró.

●André Kertész (Kertész Andor) (Budapest, 1894.-New York, 1985.) magyar származású fotóművész.

●Kinszki Imre (Budapest 1901–1945 januárja Sachsenhausen felé halálmenetben) a nemzetközi rangú fotográfus ( emléktábla, és botlatókő: Budapest, XIV., Róna utca 121)

●Robert Capa (Friedman/n/ Endre) (Budapest, 1913.-Indokína, Thái Binh, 1954) magyar származású fotográfus.

A humor se maradjon el

Betyárvilág Magyarországon. Tömörkény István: Kocsinjárók és lovonjárók

          Zsiványaink e fajtája a Ráday-korszak alatt szerencsére kiveszett. A betyárvilág legnagyobb gazemberei tartoztak közéjük.

            A lovonjárók voltak azok a híres legények, akiket e régi vármegyei rendőrrendszer mellett elfogni igen nagyon ritkán sikerült. Jó lova volt, jó lovas volt, s ha üldözték, könnyen elérhette a másik vármegye határát, ahová az első vármegye legényei már nem mehettek után. Körülbelül ez a nevetséges rendőri rendszer fejlesztette nagyra. Egy időben tömegesen voltak az országban. A mesterségük leginkább útonállás és lókötés volt. Utolsó alakjait kiölte a Ráday-korszak s a szervezettebb közbiztonsági szolgálat.

Másik, veszedelmesebb fajta volt az úgynevezett kocsinjáró betyárság. Veszedelmességének fő oka abban rejlett, hogy sokkal nehezebben akadtak a nyomára, mint ahogy ez a lovonjáróval történt.

Ha a lóhátas embernél puskát és pisztolyt láttak, mindjárt tudhatták, hogy kifélével van dolguk. A lovonjáró nem is csinált magából titkot. Bizonyos fokú hírnév és dicsőség övezte a pusztai banditákat annak idején s erre büszkék voltak.

Tömérdek népdalunk mutatja ezt, amelyek közük egyik legjellegzetesebbet ide iktatom:

Ha a főbíró szorongat,

Lopok neki egypár lovat,

Behajtom az udvarára:

még mög is híj vacsorára!

Nem így a kocsinjáró. A lovonjáró duhaj, csárdabeli legény volt, a kocsinjáró körültekintő, alattomos, vagyonszerző. Kocsijából senki ki nem nézte volna, hogy azzal egy nap alatt leszalad Kecskeméttől Titelig. A kocsin pedig kopott kalapú emberek ültek, hárman-négyen. A kocsiderékban széna. Afölött néhány tarisznya, esetleg ásó, kapa vagy kasza. Békés magyarok ezek, akik munkából jönnek. Avagy talán mennek a másik határba, mivelhogy ott az uraságnál dohány alá való földet bérbe lehetne kapni.
          Az ám. Csakhogy a kocsiderékban a széna alatt öt-hat töltött, kétcsövű puska hevert, amivel nagyon tudtak bánni. Üldözésük épp ezért a lehető legveszedelmesebb volt. Ha zsandár szorongatta a kocsinjáró betyárt, az első közibe vágott a kócmadzagos lovaknak, s mentek azok azonnal, mint a förgeteg. A másik ember töltögette s adogatta elő a puskákat, a két utolsó pedig hátrafordulva a kocsiderékban, vagy hasonfekve a szénában, valóságos golyózáport küldött az üldözőkre.

A kocsinjárók legutolsó példányát, Farkas Jancsit csak pár éve ítélték el tizenöt évi fegyházra a szegedi törvényszéknél, mert az őt üldöző két csendőr közül az egyiket a kocsiderékból lelőtte.

(A képen: a Radnai-hágótól hazafelé tartó betyárok)

Románia ismét elárulta szövetségeseit - 1916. augusztus 27.

Romániának a Monarchiával még 1893-ra visszanyúló szerződése értelmében Oroszország ellen 1914-ben hadba kellett volna lépnie, de augusztus 3-án – olasz példát követve – semlegességi nyilatkozatot tett. 1916. augusztus 17-én a bukaresti titkos egyezménnyel csatlakozott az antanthoz, majd 10 nappal később hadat üzent a Monarchiának. Három hadosztállyal betört Erdélybe. Mivel a magyar hadosztályok az orosz és az olasz fronton harcoltak, a Balkánon tartózkodó németeknek kellett jelentős erőket segítségül küldeni. Mackensen seregei a románokat visszaverték, az esztendő végére elfoglalták Románia nagy részét, magát a fővárost, Bukarestet is (a németek előzékenysége miatt ide először a magyar huszárság vonult be!!! Még tűzharcba is bonyolódott a kivonuló orosz kozákokkal!!). A központi hatalmak 1918. március 5-én kötöttek előzetes békét Romániával, majd „végleges” békét május 7-én Bukarestben írták alá. (Az antanttal kötött áruló megállapodás értelmében nem írhatott volna alá békét, de ezt a Párizs környéki békéknél az antant hatalmai elfelejtették!)

 Nagy-Románia határai a trianoni diktátummal véglegesültek.

Az 1914-ben 139 100 km² területű, 7 625 400 lakosú volt a Román Királyság. (Ez is úgy alakult ki, hogy 1913-ban hátba támadta a szorult helyzetű Bulgáriát, és elcsatolta tőle Dél-Dobrudzsát!!!!!! Ezt majd a Szovjetunió adatja vissza Bulgáriának 1946-ban!)

Ehhez szerez 156 800 km² területet 8 364 900 lakossal:

Szovjet-Oroszországtól Besszarábiát (44,4 ezer km², 2344,8 ezer fő),

Ausztriától Bukovinát (10,4 ezer km², 811,7 ezer),

Magyarországtól Erdélyt Máramarossal és a Körös-vidékkel (83,9 ezer km², 4298,0 ezer), továbbá Kelet-Bánátot (18,0 ezer km², 910,4 ezer).

Tehát az árulás újból bejött, az új Románia területe 295 900 km² lett, 16 250 700 lakossal

A hungarikumról

A hungarikum különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, ami 2012. július 1-el lépett hatályba pontosan meghatározza, hogy mi is számít hungarikumnak.

            Tehát: Megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon, védett természeti érték, kiváló nemzeti termék, amit a Hungarium Bizottság hungarikummá minősít, és ami a törvény erejénél fogva hungarikum.

A hungarikumok közé tartozhat magyar feltaláló vagy alkotó műve, magyar termék, az őshonos vagy nemesített állatok és növények, a népművészet, a zene, a nyelv és a magyar irodalom. E jelzőt esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is. 

A hungarikum nem magyar találmány. A legtöbb nemzet gyűjti az önazonosságához kapcsolódó anyagokat, amelyet patriotikumnak neveznek. Ennek megfelelően az érintett nemzetek vonatkozásában lehet szó például polonikumról, germanikumról, italikumról.

            Magyarországon a besorolást hivatalosan eddig nem szabályozták, ezért két megközelítés alapján lehet hungarikumnak tekinteni valamit. Az egyik szerint a nem magyarok, mit gondolnak magyarnak, illetve a magyarok mit gondolnak a sajátjuknak, a rájuk jellemző kizárólagosan magyar vonatkozású terméknek, jelenségnek, eredménynek stb. Továbbá vannak világszerte közismert hungarikumok, ezekkel azonosítják a magyarokat, ilyen például a gulyás és a csárdás.

Nemzetközi kitekintésben nem létezik olyan jogi kategória, hogy Hungarikum, de az Európai Unióban vannak olyan termékek, amelyek földrajzi eredetvédelmet kapnak. Ez azt jelenti, hogy az így minősített árú védelmet élvez az elnevezés használatával való visszaélések ellen. Az ilyen termék csomagolásán vagy címkéjén feltüntetik, hogy „oltalom alatt álló eredetmegjelölés”. (Forrás: Richpoi Hírek)
Hungarikumok alulnézetben:

Románia átáll a II. világháborúban - 1944. augusztus 23.

Nagy-Románia térképe 1942-ben

A Wikipedia szerint: A szovjet hadsereg Jászvásár (Issi) - Kisinyov offenzívájának sikere nyomán Románia hivatalosan kapitulál, és megtámadja addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. I. Mihály román király a politikai pártok és a hadsereg támogatásával sikeresen végrehajtja a kiugrást, Ion Antonescut letartóztatja és Constantin Sanatescu vezetésével új kormányt alakít.

A Helytörténeti Könyvtár szerint: 1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és megtámadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. Románia már 1943-tól titkos tárgyalásokat folytatott az angolszász hatalmakkal, melyek irányítását 1944. januárjában a brit kormány átengedett a Szovjetuniónak. 1944. augusztus 23-án 16.00 órakor I. Mihály király nevében Ion Stircea tábornok, a testőrség parancsnoka letartóztatta Ion Antonescu marsallt, Románia teljhatalmú katonai diktátorát (conducătorát).

18.00 órakor tájékoztatta a fegyverszüneti kérelméről a meglepett német követet, Manfred von Killingert. A Constantin Sănătescu vezérezredes elnökletével megalakított katonai kormány lezáratta a Bukarestbe vezető utakat és vasutakat, s blokád alá vonta a fővárosi német alakulatokat. 22.00 órakor a rádióban a király bejelentette a katonai-fasiszta diktatúra (sic!) felszámolását, az ellenségeskedés beszüntetését az Egyesült Nemzetekkel szemben, valamint a román hadsereg csatlakozását a szövetségesekhez.

A király, mint a fegyveres erők főparancsnoka parancsot adott a hadseregnek a második bécsi döntés által 1940-ben Magyarországnak ítélt Észak-Erdély elfoglalására. 24-én a román hadsereg országszerte támadásokat intézett a német hadsereg ellen, a Luftwaffe pedig bombázta Bukarestet. 25-én I. Mihály hadat üzent a Német Birodalomnak, a román hadsereg pedig átlépte a magyar határt. Az átállást követően a román hadsereg együtt harcolt a szovjettel, annak irányítása alatt. Az 1. és 4. román hadsereget szeptember 6-án a 2. Ukrán Front alárendeltségébe utalták.

Ősi lakhelyünk, a jurta

          Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoznak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint - a források nagy része ezt bizonyítja - a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád török és mongol népek körében még ma is használatos jurtához hasonlított leginkább. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcsteljesítményei közé tartozik.

          Milyen is volt a jurta? Gyorsan felállítható és szétszedhető, lóra felpakolható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből tevődik össze: oldalfalát falécekből álló récsszerkezet alkotja, amely hajlítható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló, íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelékkel rögzítve.

          A jurta közepén tűz égett, a füst a tetőabroncs nyílásán távozott. A jurtasátor berendezését egyedül a szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkották. A földre terített gyékényszőnyeg - az ágy, a szék és az asztal szerepét töltötték be. A jurta belsejében szigorúan meg volt szabva, hogy nemek szerint kinek hol a helye: jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a nők és a gyerekek foglaltak helyet. A bejárathoz közelebb eső - télen tehát hidegebb - részen kaptak helyet a szegények és a szolgák.

          A letelepedéssel a magyarság folyamatosan lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mellett - nyári szállásként - hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. Valószínűleg a Kárpát-medence szláv népeitől vettük át a négyszögletes házformát.

A Szent Jobb kalandos története

A történet István király temetésével kezdődik 1038-ban  Az első írásos forrás Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye. Ebben leírja, hogy a királyt – végakaratának megfelelően – a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek. Pogánylázadások igyekeztek megdönteni a még gyenge, kialakulatlan államot. A fehérvári káptalan, féltve a bebalzsamozott holttestet a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból – ahová 1038. augusztus 15-én temették el István királyt – és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték, amelynek őre egy Merkur nevű férfi volt.

A jobb kezet Merkur később eltulajdonította, és bihari birtokán rejtette el. Mikor I. László király - a későbbi Szent László - hírt hallott az ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán. Megbocsátott a "tolvajnak" és a Szent Jobb megtalálásának helyén az első magyar király tiszteltére, a szent ereklye méltó elhelyezésére, Szent Jobbi apátságot alapított. (Az apátság, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb. Ma: Siniob, Románia).

Az Aranybulla (1222) a Szent Jobb tiszteletét törvénybe iktatta. A Jobb kifejezés itt még nemcsak a ma is látható kézfejet jelenti, hanem az egész kart, amelynek rajza (egy könyökben meghajlított kar) a szentjobbi apátság pecsétjén látható. A felső kart valószínűleg 1370-ben leválasztották és Lengyelországba vitték Nagy Lajos uralkodásának idején, a magyar-lengyel perszonálunió megkötésekor. Abban az időben nem volt ritka dolog, hogy a királyok ilyesféle ajándékokkal szerezték meg idegen uralkodók jóindulatát, vagy éppen a békekötést pecsételték meg ilyen gesztusokkal.

A 15. században kezdődött a Szent Jobb vándorútja. Először Székesfehérvárra vitték, majd a török uralom alatt Boszniába, később (1590 körül) Raguzába (ma: Dubrovnik, Horvátország), az ottani domonkos szerzetesekhez. Mikor Mária Terézia osztrák főherceg, magyar király tudomást szerzett az ereklye hollétéről, mindent elkövetett annak visszaszerzése érdekében. Hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után a raguzaiak kiadták, így 1771. április 16-án már Bécsben csodálhatták a hívek, majd nagy pompával Budára szállították. Itt a Szent Jobbot az Angolkisasszonyok gondjaira bízta Mária Terézia, s egyben elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának megünneplését.

Az 1800-as évek elején II. József rendeletére a keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után – 1865-től  az esztergomi főegyházmegye feladata volt a Szent Jobb biztonságos őrzése. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig volt – innen vitték például az 1938-as Szent István-év keretében a Parlament elé az augusztus 20-i szentmisére.

A II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rá az amerikai hadsereg, s megőrzésre a salzburgi érseknek adták át. Az Amerikai Katonai Misszió három tagja hozta vissza Magyarországra, az 1945. augusztus 20-i körmenetre. (A küldöttség egyik tagja a magyar származású Kovach György ezredes volt.)

Az 1945-ös ünnepség végén a Szent Jobbot visszavitték az Angolkisasszonyok zárdájába, és ott őrizték 1950-ig, a rend feloszlatásáig. Ezután a Szent István Bazilika plébániájának páncélszekrényében rejtették el, mert ezekben az években már nem volt szabad nyilvános körmentben tisztelni Szent István jobbját. Így volt ez 1987. augusztus 20-ig, amikor a Szent István Bazilikában dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek fölszentelte a Szent Jobb kápolnát, amelynek építését a néhai Lékai László bíboros kezdeményezte. Itt helyezték el az ereklyét, mely azóta is látogatható.

Szent István király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására, 1989-től pedig ismét évről évre megtartják Szent István napján a könyörgő körmenet.

A mumifikálódás kérdéséről Bochkor Ádám orvos írt először, aki 1951-ben megbízást kapott, hogy megvizsgálja a jobbot. Állítása szerint az 1038-tól az áthelyezésig eltelt 45 év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. A jobb épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze, és a meleg levegőben mumifikálódhatott. Ez a jelenség délen, a meleg, száraz levegőnek kitett holttestek esetében nem olyan ritka, mint a magyarországi éghajlaton. A Szent Jobbot 1988-ban Szentágothai János és 1999-ben Réthelyi Miklós professzorok vezetésével alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Mindkét esetben megállapították: egy 900–1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és igen jó állapotban van.  (Múlt-kor/Panoráma)

Jávorka Ádámra, az igaz hazafira emlékezem halála napján - 1747. augusztus 19.

Jávorka Ádám (Nagykosztolány, 1683 v. 1684 – Jaroszló, Galícia, 1747. augusztus 19.) kuruc hadnagy, francia alezredes, lengyel ezredes.

A Nagyszombati Egyetem hallgatójaként csatlakozott Rákóczihoz 1704-ben. 1708-ban hadnagynak nevezik ki, Ocskay László, majd Géczy Gábor lovasezredében szolgál. Nevéhez fűződik 1710-ben az árulóvá lett Ocskay László elfogása. 1711 őszén, a szatmári béke után Lengyelországból titokban hazajött, hogy újabb felkelést szervezzen. Elfogták, de 1712-ben ben megszökött a börtönből, és visszatért Lengyelországba.

1713-ban orosz katonai szolgálatba állt, majd 1716-ban Rodostóba ment. 1721-ben mint őrnagy lépett be Bercsényi László francia huszárezredébe, és hamarosan alezredessé léptették elő. 1724-ben visszatért Rodostóba, és Rákóczi főlovászmestere lett. 1724–25-ben diplomáciai küldetésben Sobieski herceghez és I. Péter cárhoz küldte a fejedelem. 1735-től Lesczynski Szaniszló lengyel trónkövetelő hadseregében ezredes, majd Czartoryski Ádám herceg jószágkormányzója Galíciában.

Ilyvóban megtalálta a gróf Forgách Simon és Zsigmond halála óta eltűnt Rákóczi-levéltárat. Ezt 1747. február 1-jén Skolie határszéli (galíciai) városban a gróf Forgách-család küldötteinek átadtak, és így az utókor számára megmentette.(Forrás: Wikipedia)

Kevés emlékéről tudok, mindössze egy utcáról Budapest 14. kerületében. Pedig ez a nagy hazafi sokkal többet érdemelne!

Emlékművet állítottak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a Délvidéken

Emlékművet állítottak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a vajdasági Eleméren, azon a településen, ahol az aradi vértanú nyugszik.

Az október 6-i vajdasági megemlékezések központja minden évben a közép-bánsági Elemér, ahol a magyar kormány támogatásából felújították a helyi templom belterét, a templomkertben pedig felállították Kiss Ernő emlékművét.

Kiss Ernő Temesvárott született, apja viszont a bánsági Elemérről származott. A szabadságharc idején Kiss Ernő is a Bánságban harcolt Damjanich János mellett. A forradalom kitörésekor ezredével éppen az észak-bánsági Nagykikindán állomásozott, így azonnal részt tudott venni a szerb felkelők elleni harcokban, és már szeptemberében elfoglalta a szerbek perlaszi táborát, ami az első jelentős délvidéki győzelemnek számított.

1849-ben Kiss Ernőt golyó általi halálra ítélték, és több újratemetés után végül az általa építtetett eleméri templomban helyezték örök nyugalomra, a család kastélyát ugyanis már korábban lerombolták.

1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek az altábornagynak, 1918-ban azonban azt a szerbek összetörték, azóta nincs emlékműve a Vajdaságban. Az új szobor fémből és betonból, a korábbi műalkotás mintája alapján készült. 

A Vajdaságban az aradi vértanúk közül Damjanich Jánosnak, Lázár Vilmosnak, Schweidel Józsefnek és Leiningen-Westerburg Károlynak van emléktáblája vagy szobra. 

(A képeket 2016. július 18-án készítettem, amikor még tartott a felújítás.)

Mátyás király elfoglalta Bécsújhelyet - 1487. augusztus 17.

A magyar–osztrák háború 1482-ben tört ki. Hunyadi Mátyás és III. Frigyes között. A feszültség régóta érezhető volt, a császár ugyanis igényt tartott a magyar trónra, ezért is támogatta a magyar király ellenfeleit. Mátyás viszont többször átengedte a Magyar Királyság területén a török portyázó csapatokat a császár felségterületére. Mátyás egyébként élete legfőbb céljának a német-római császári trón megszerzését tartotta. Ennek érdekében fegyverrel akarta a Habsburgokat térdre kényszeríteni.

Mátyás 1487 január 13-án érkezett Bécsből a Bécsújhelyt ostromló táborba. Márciusban az Ebenfurtban tartott tartománygyűlésen felvette az osztrák hercegi címet. (Ettől kezdve osztrák pecsétet is használt.)

Augusztus 17-én – egyezség útján – Mátyás bevonult Bécsújhely városába. (Ezzel Krems kivételével egész Alsó-Ausztria neki engedelmeskedett.)

Ez alkalommal ajándékozta Bécs-Ujhely polgárainak a 0,82 m magas, zománcdíszítésű, aranyozott ezüst Corvin-serleget (Corvinusbecher), melyet császári és magyar királyi jelvényekkel díszítve, még III. Frigyes német-római császár készíttetett a Mátyással kötött béke emlékére 1463-ban. Szintén a Városháza régiséggyűjteményében őrzik e korból Mátyás király arcképét, valamint azt a nyerget és teljes lószerszámot, melyet szintén Mátyás ajándékozott a városnak.

Bécsújhelyen 20 ezer lovas és 8 ezer gyalogos fölött seregszemlét tartott. A legvitézebb katonái számára 12 buzogányt, 12 kardot és 12 csatabárdot adott át elismerése jeléül.

Bécsújhely (régi magyar nevén Német-Ujhely, németül Wiener Neustadt, vagy egyszerűen Neustadt) ma egyike Alsó-Ausztria tartomány legnagyobb városainak. Fontos közúti és vasúti csomópont. Jelentős ipari- és kereskedelmi központ.

A Rákóczi-szabadságharc fordulópontja - 1704. augusztus 13.

Marlborough hercege aláírja a parancsot Blindheimnél (Robert Alexander Hillingford olajfestménye)

A höchstädti csata és hatása

Az 1700-as esztendőben elhunyt II. Károly (ur. 1665-1700), a Habsburgok spanyol ágának utolsó királya. A szövevényes rokoni kapcsolatoknak köszönhetően XIV. Lajos francia király (ur. 1643-1715) és I. Lipót német-római császár (ur. 1657-1705) és magyar király egyaránt igényt támasztott az ibériai ország trónjára.  A fegyverek vették át a szót, és a kontinentális Európa nagyhatalmai két szövetségi rendszerbe tömörültek. Franciaország elsősorban a császári hatalom növekedésére féltékeny bajor választófejedelemre támaszkodhatott, míg a Habsburgok a Bourbon-hódítás ellen küzdő Hollandia és az európai egyensúlyt féltő Nagy-Britannia támogatására számíthattak. A háború első évei kedvezőtlenül alakultak Lipót számára, ugyanis XIV. Lajos, miközben komoly erőkkel támadt Németalföldre, Észak-Itáliában és a német területeken is kelet felé nyomult. Időközben Magyarországon – 1703-ban – Rákóczi Ferenc is kibontotta a kuruc szabadságharc zászlóit, így Bécset szinte minden oldalról ellenség vette körül.

A höchstädti csatában a John Churchill Duke of Marlborough és Savoyai Jenő hercegek vezette szövetséges osztrák-angol-holland erők megsemmisítő vereséget mértek a Camille de Tallard marsall és Miksa Emánuel bajor választó által irányított francia-bajor csapatokra. A csata után megfordult a háború menete, a harcok ezek után Franciaország földjére terelődtek. A győzők 12 000, a francia-bajor hadak 28 000 halottat veszítettek. Ez volt XIV. Lajos hadainak első súlyosabb veresége, ami a spanyol örökösödési háborúra jelentékeny hatást gyakorolt. A höchstädti fiaskóval kudarcba fulladt XIV. Lajos azon haditerve, hogy Itáliából és német területről előretörő seregei segítségével békére kényszerítse a Habsburg Birodalmat. A hadiszerencse megfordult, a Habsburg-párti szövetségesek hadai átlépték a francia határt, és a Bourbon uralkodó hamarosan saját országának védelmére kényszerült.

1703–1704-ben úgy tűnt, a második kuruc szabadságharc eredményes lehet,  azonban a magyar törekvések sorsa alapvetően nem a magyarországi hadszíntéren dőlt el. A höchstädti csata alapvetően meghatározta a Rákóczi-szabadságharc kimenetelét is, mivel a Bécset fenyegető invázió elhárítása után Lipót – a kurucok visszaszorítására – mind nagyobb erőt tudott átcsoportosítani keletre. Ezzel lényegében eldőlt, hogy Magyarországot fegyverrel nem lehet kiszakítani a Habsburg Birodalomból, s a harcot ezután csakis a politikai kompromisszum érdekében érdemes folytatni. Szövetségesei veresége nagyon megdöbbentette Rákóczit. Eddig a magyar-bajor egyesülést tartotta a szabadságharc külpolitikai alapjának. Érezte, most már magára maradt. A franciák terveiben a magyar hadszíntér eddig sem játszott döntő szerepet, de a továbbiakban már csak azért volt Rákóczira és nemzeti mozgalmára szükségük, hogy a császári csapatok egy részét elvonja a nyugati hadszíntérről.

A francia-bajor anyagi veszteség is jelentős volt. A szövetségesek kezére jutott 90 gyalogsági és 45 lovassági zászló, 17 pár üstdob, 40 ágyú, 2 hajóhíd, 18 átkelőhajó, 9600 sátor, 5400 megrakott élelemszállító társzekér, Tallard marsall hadseregének hadipénztára, a marsall tábori irodája és tábori gyógyszertára, végül a kor szokása szerint a hadakat kísérő 34 tábori örömkocsi a lányokkal. (Forrás: Wikipedia, Magyar Huszár, RUBICONLINE)

Mentsétek meg Nyugat-Magyarországot! felhívás 1921. augusztus 10-én hangzott el!

1921. augusztus 10-én a (Magyar) Területvédő Liga (TEVÉL) felhívást tett közzé: Mentsétek meg Nyugat-Magyaroirszágot! Előzménye:
 1918. november végén megalakult Budapesten a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, vagy rövidebben (Magyar) Területvédő Liga (TEVÉL) a magyar békedelegációi tárgyalási előkészítésének tudományos támogatására. Alapítói: Karafiáth Jenő jogász, Kelemen Kornél ügyvéd, Lázár Andor ügyvéd, Lázár Ferenc közjegyző, Milotay István újságíró, Pethő Sándor újságíró. Elnökei: id. lóczi Lóczy Lajos, Teleki Pál, Urmánczy Nándor. Főtitkára: Krisztics Sándor. A Liga jeles tagjai között említésre méltó Cholnoky Jenő földrajztudós, író, egyetemi tanár, az MTA tagja, dr. Persays Ferenc (élt: 1854-1937), Bars vármegye alispánja. Buza Barna, a Károlyi-kormány ideiglenes igazságügy-minisztere (regnált: 1918.október 30.–november 3.) kétmillió koronával segítette az állam részéről a szervezet megalapítását, amit a Magyar Földrajzi Társaság is támogatott. Országszerte helyi szervezetei alakultak. A Magyarországi Tanácsköztársaság feloszlatta, de annak bukását követően, 1919 augusztusában gyakorlatilag azonnal újjáalakult. Ettől kezdve országosan szervezett tüntetéseket és tömeggyűléseket, különböző kiadványokat, levélzárókat adott ki a megalázó békeszerződés ellen.

          Miután 1920, július 4-én aláírásra került a trianoni békediktátum, a Védő Ligák Szövetségével közösen pályázatot írtak ki a magyarság aktuális életérzését kifejező rövid imádságra, illetve jelmondatra. A győztes pályaművek: Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: Magyar hiszekegy c. imája (melyet a szerző 1921-ben Hitvallás c. hosszabb verssé bővített), ill. ismeretlen szerző Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország jelmondata.

          A Liga menekült gyermekek számára internátusokat szervezett. 
1920-ban kiadott irredenta levélzáró sorozatukat Tary Lajos tervezte. Országos gyűjtéséből összejött pénzből csináltatta és allíttatta fel 1921. január 16-án a budapesti Szabadság téren az ún. Írredenta szoborkat. 

        A TerületvédŐ Liga "találta meg" és használta fel saját propagandacéljaira József Attila 1922-ben írt "Nem, nem, soha!" című versének címét, aminek kissé módosított változata a Nem! Nem! Soha!. gyakorlatilag a Liga (nem hivatalos) országos jelszavává vált.

A forint születésnapja - 1946. augusztus 1.

1946. augusztus 1-jén jelent meg a forint a pénzforgalomban felváltva a hiperinflációs pengőt.

Az első forint: 1325, Károly Róbert vezeti be. Firenzéből hozat pénzverő mestereket, akik Körmöcbányán, az aranytermelés központjában gyártják az olasz firenzei arany kifejezésből eredő (Fiorino d´Oro) fizetőeszközt. Előlapján firenzei liliomot, hátlapján Keresztelő Szent Jánost ábrázolták. Később Zsigmond és Mátyás is királyi rendelettel biztosítja a jó minőségű aranypénz verését.

A dukát (latin „herceg”) váltja fel a forintot a 16. században (1553) .

Forint néven 1848-ban Kossuth önálló magyar bankjegyet bocsát ki, majd 1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos pénzneme a forint, magyar nyelvű felirat is megjelenik rajta. Magyar felirattal és címerrel ellátott krajcárok is forgalomba kerültek, 1897-ban kivonták őket.

1892-ben korona a fizetőeszköz, amit 1927. január 1-jén a magyar pengő vált fel húsz éven át.

A háború után, 1946 augusztus 1-én megjelenik az igazi magyar forint, még valódi aranyfedezettel a háta mögött. (1 Ft = 0,0757575 gramm arany. 1 kg arany = 13 210 Ft.) Váltópénze a fillér (jele: f) lett, amit 1999-ban vonnak ki a forgalomból. (1996-ban jelenik meg a bicolor érme, a jelenleg is forgalomban lévő százforintos.)

A Magyar Nemzeti Banknak a Szálasi-kormányzat által nyugatra menekített aranykészletet – 28,8 tonna aranyat és egyéb értéket (2663 darab aranyrúd, egy tonna aranypénz és aranygranulátum) – 1946. augusztus 6-án szállította vissza az amerikai hadsereg. Ez akkori árfolyamon 374 millió forintnak, illetve 32 millió amerikai dollárnak felelt meg.

Bosznia-Hercegovina okkupációjára - 1878. július 29.

1878. július 29-én lépte át az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege a Száva folyót, hogy a berlini kongresszuson elfogadott határozat értelmében ellenőrzése alá vonja Bosznia és Hercegovina – illetve a Novipazari Szandzsák – területét. Az okkupáció eredményeként a Monarchia megszerezte Európa egyik lőporos hordóját, mely évtizedekkel később lángba is borította a Birodalmat.

A Monarchia vezető körei már Itália elvesztése után célul tűzték ki a Habsburg veszteségek balkáni kompenzációját, amire „Európa beteg emberének”, az Oszmán Birodalomnak az összeomlása kiváló lehetőséget nyújtott. Bécsben már az 1870-es évek elejére készen álltak azok a tervek, melyek Bosznia, esetleg az annál is délebbre fekvő területek elfoglalását irányozták elő. Andrássy Gyula közös külügyminisztersége 1871 után mérsékelte ezeket a törekvéseket, mivel a politikus tisztában volt azzal, hogy az osztrák–magyar térnyerés milyen konfliktusokat eredményezhet – különösen a cári Oroszországgal –, másrészt pedig felmérte, hogy újabb szláv területek bekebelezése Magyarország pozícióit gyengíti a Monarchián belül (a Birodalom cseh és horvát nemzetiségei egyébként éppen ezért, egy föderalista átszervezés érdekében támogatták a déli terjeszkedést). A Balkán tűzfészkének tekintett tartományban aztán – Szerbia támogatásával – 1875-ben törökellenes felkelés robbant ki a keresztény lakosság körében, mely kudarca ellenére felidézte egy nagy délszláv állam létrejöttének lehetőségét, így a nagyobbik rossz ellenében Andrássy is a körültekintő terjeszkedés hívei mellé állt.

Oroszország – a vereséget szenvedett szerbek védelmére hivatkozva – 1877 során háborút indított a roskadozó Török Birodalom ellen, a magyar politikus pedig titkos szerződésben elérte, hogy a győzelem esetén a Monarchia uralma alá vonhassa Bosznia és Hercegovina területét. Miután azonban az oroszok döntő győzelmet arattak a szultán ellen, az 1878 márciusában kötött san stefanói békében „elfeledkeztek” a Bécsnek tett ígéretről, és saját szándékaik szerint akarták átrendezni a félszigetet. A Monarchia és a többi nagyhatalom tiltakozása következtében 1878 júniusában a berlini konferencia újratárgyalta a kérdést, és többek között arról is határozott, hogy Bosznia, Hercegovina és a Novipazari Szandzsák – korabeli szóhasználatban egyszerűen csak Szandzsák – katonai ellenőrzése a Monarchiát illeti meg. Ezzel tehát Andrássy és Bécs céljai is teljesültek, hiszen a birodalom nem annektálta, csupán okkupálta a forrongó országot.

1878. július 29-én a Monarchia (K.u.K.) hadserege a keresztény lakosság védelmének hangzatos jelszavával átlépte a Szávát, és – többek között az először bevetett monitorok segítségével – néhány hét alatt birtokába vette a Monarchiának ítélt területeket. Míg a török uralom ellen a keresztények keltek fel, most a tartomány muszlim népessége ragadott fegyvert a „megszállók” ellen, a vereséget követően pedig emigránsok tömegei indultak meg az Oszmán Birodalom felé. Az okkupációt egyébként Magyarországon is tiltakozás fogadta. A Szarajevóban létrehozott közös kormányzóság és a megszállás évtizedei viszonylagos nyugalmat, stabilitást és gazdasági növekedést hoztak, bár a Monarchia törekvései a közös bosnyák nemzettudat megteremtésére kudarcot vallottak. Bosznia és Hercegovina lakosságának nagy része egészen az első világháború időszakáig a horvát és a szerb nacionalista törekvések hatása alatt maradt, az 1908-ban végrehajtott átgondolatlan annexió pedig a diplomáciai térvesztés – és az Oroszországgal fennálló ellentét kiéleződése – mellett a dualista állam stabilitását is aláásta. Nem véletlen, hogy az első világháborút kirobbantó 1914-es, Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni merényletet éppen a forrongó tartomány székhelyén, Szarajevóban követték el. Az etnikai és vallási ellentétek által széttagolt Bosznia egyébként a mai napig Európa és a Balkán-félsziget egyik legveszélyesebb pontja maradt, melynek problémáit a dualista közigazgatást követő száz évben sem sikerült orvosolni. 
(Tarján Tamás írásának felhasználásával)

Árpád-házi Szent Kinga halála évfordulójára - 1292. július 24.

IV. Béla és Laszkarisz Mária legidősebb gyermekeként született 1224-ben. Tizenöt évesen feleségül ment V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, akivel szüzességi fogadalmat tettek. Teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a tatárjárás után pedig adományokkal segítette az ország újjáépítését. Férje halála után az általa építtetett ószandeci ferences kolostorba vonult vissza és apáca lett. Vagyonát szétosztotta a szegények közt. 1690-ben boldoggá, 1999-ben pedig szentté avatták. Ünnepe július 24., Lengyelország és Litvánia védőszentje.

(Forrás: Napi magyar történelem)

A Szent Korona újra Mátyás királyé - 1463. július 24.

1463. július 24-én vásárolta vissza a Szent Koronát Hunyadi Mátyás III. Frigyes német-római császártól

          Albert király halála után 1440-ben a Szent Koronát az özvegy királyné ellopta és Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását és meghiúsította I. Ulászló megkoronázását. Emiatt 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári ereklyetartójáról szereltek le. A két király miatt az országban polgárháború tört ki, amelyből I. Ulászló került ki győztesen, de ő 1444-ben életét vesztette a Várna melletti ütközetben. Halála után a nemesek a Rákosmezőn tartott országgyűlésen V. Lászlót fogadták el uralkodónak, azonban III. Frigyes nem volt hajlandó kiadni sem a Szent Koronát, sem V. Lászlót. A rigómezei csata elvesztése után 1452-ben Hunyadi János feladta kormányzói tisztségét, de sem a Szent Koronát, sem V. László ügyét nem feledte. Nemeseket gyűjtött maga mellé és végül erős katonai nyomásra III. Frigyest arra 

kényszerítette, hogy hazaengedje V. Lászlót, de a Szent Koronát magánál tartotta. 1458-ban Hunyadi Mátyást választották az ország uralkodójává, aki 1463. július 24-én 80 ezer aranyért visszavásárolta a Koronát. A tárgyalást Vitéz János váradi püspök vezette. Az ünnepélyes hazaszállítást követően Sopronban közszemlére tetté, ahova az ország népe elzarándokolva lerótta tiszteletét. (Forrás: Napi magyar történelem)