Emlékművet
állítottak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a vajdasági Eleméren, azon a
településen, ahol az aradi vértanú nyugszik.
Az október 6-i vajdasági megemlékezések központja minden
évben a közép-bánsági Elemér, ahol a magyar kormány
támogatásából felújították a helyi templom belterét, a templomkertben pedig
felállították Kiss Ernő emlékművét.
Kiss Ernő Temesvárott született, apja viszont a bánsági
Elemérről származott. A szabadságharc idején Kiss Ernő is a Bánságban harcolt
Damjanich János mellett. A forradalom kitörésekor ezredével éppen az
észak-bánsági Nagykikindán állomásozott, így azonnal részt tudott venni a szerb
felkelők elleni harcokban, és már szeptemberében elfoglalta a szerbek perlaszi
táborát, ami az első jelentős délvidéki győzelemnek számított.
1849-ben Kiss Ernőt golyó általi halálra ítélték, és több
újratemetés után végül az általa építtetett eleméri templomban helyezték örök nyugalomra,
a család kastélyát ugyanis már korábban lerombolták.
1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek az altábornagynak,
1918-ban azonban azt a szerbek összetörték, azóta nincs emlékműve a
Vajdaságban. Az új szobor fémből és betonból, a korábbi
műalkotás mintája alapján készült.
A Vajdaságban az aradi vértanúk közül Damjanich Jánosnak, Lázár Vilmosnak,
Schweidel Józsefnek és Leiningen-Westerburg Károlynak van emléktáblája vagy
szobra.
(A képeket 2016. július 18-án készítettem, amikor még tartott a felújítás.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése