Ősi lakhelyünk, a jurta

          Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoznak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint - a források nagy része ezt bizonyítja - a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád török és mongol népek körében még ma is használatos jurtához hasonlított leginkább. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcsteljesítményei közé tartozik.

          Milyen is volt a jurta? Gyorsan felállítható és szétszedhető, lóra felpakolható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből tevődik össze: oldalfalát falécekből álló récsszerkezet alkotja, amely hajlítható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló, íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelékkel rögzítve.

          A jurta közepén tűz égett, a füst a tetőabroncs nyílásán távozott. A jurtasátor berendezését egyedül a szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkották. A földre terített gyékényszőnyeg - az ágy, a szék és az asztal szerepét töltötték be. A jurta belsejében szigorúan meg volt szabva, hogy nemek szerint kinek hol a helye: jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a nők és a gyerekek foglaltak helyet. A bejárathoz közelebb eső - télen tehát hidegebb - részen kaptak helyet a szegények és a szolgák.

          A letelepedéssel a magyarság folyamatosan lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mellett - nyári szállásként - hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. Valószínűleg a Kárpát-medence szláv népeitől vettük át a négyszögletes házformát.