A házasság hete alkalmából - Szerelem képekben

Molière halálára - február 17. - - Különös életéről és haláláról

          Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière (1622. január 15.–1673. február 17.) francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője.

            Az egyik legnagyobb kritikusa volt korának, a társadalmi rangsorban felette állóknak. Kíméletlenül leleplezte a nagyurak életének visszásságait, nevetségessé tette őket. Ennek az lehetett egyik oka, hogy gyermekkorában sokan lenézték, hiszen „csak egy kárpitos fia” volt. Apja persze tudta, hogy van esze a fiának, jogásznak szánta, de Jean-Baptiste hiába végezte el az egyetemet, nem akart együtt dolgozni a gazdagokkal. A színpadra vágyott, és fel is vette a tehetséges komédiást Béjart mester az egyik párizsi színházba. Apja kitagadta, mikor megtudta, hogy színész lett.

            Poquelin saját (vándor)társulatot szervezett, zenés vígjátékokat írt, nagy sikerük volt. Nem csoda, hogy XIV. Lajos is látni akarta őket. Moliére A Kényeskedők című darabot írta meg a királyi előadásra, amely elképesztő sikert aratott, így a király alkalmazta. Az udvar és a párizsi színház direktora lett, állandó társa a Lully nevű zeneszerző volt.

            Harminchat vígjátékot ír, a többi közt a Fösvényt, a Tartuffe-ot, a Férjek iskoláját, A nők iskoláját, a Mizantrópot. Magánéletét is beleszőtte tragikus műveibe, ugyanis beleszeretett Madeleine Béjart felnevelt lányába, akit feleségül is vett (az anya kolostorba vonult) – de a házasság nem volt boldog.

A közönség imádta, a gazdagok kevésbé.

            Egészen sorsszerű a nagy drámaíró halálának körülménye. 1673. február 17-én a Képzelt beteg című darabot játszotta társaival. Nagy fájdalmai voltak (vért is hányt) az egész előadás alatt, de végigcsinálta, hogy meglegyen a bevétele a társaságnak. A függöny legördült, ő összeesett, és rövid szenvedés után már nem tért magához. Két pap is visszautasította az utolsó kenet feladását, a harmadik már későn érkezett – ekkorra már hazaszállították a vérző színészt. A babona, amely szerint a színészek számára szerencsétlenséget hoz a zöld szín, az ő halálának apropóján született: ilyen ruhában volt ekkor

            Színészeket nem temethettek megszentelt földbe, ezért csak Armande Béjart (az özvegye) közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével búcsúztatták el – éjszaka. 1817-ben vitték át maradványait egy pantheonból a Pére Lachaise temetőbe.

            A Moliére nevet egyébként Madeleine Béjart aggasztotta rá. Moliére egy kis dél-franciaországi falu neve. A Comédie-Francaise deszkáin 1680 és 1920 közt 21 647-szer játszottak Moliére-darabot.

(Felhasználva: Időgép)

          Hazánkban már a 18. század végétől fordítani kezdték Molière darabjait, és azóta nálunk is fényes karriert futottak be művei.

Molière halálára - február 17. - - Idézetek

A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve.
Késve növő fának édes a gyümölcse.
Márványra nehezebb írni, mint homokra, de ott aztán meg is marad sokáig.
Így szereti a szív, ha átgyújtja a hőség,
Hibáival együtt szeretni szeretőjét.
A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba.
Az ész szavára fütyül a szerelem.
Márpedig bűn csak az, aminek híre kel.
A botrány, asszonyom, csak az kiált az égre.
S ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke.
Jobban tudod, mint én, hogy kezdjünk bármibe,
Minden nagy tettnek a készpénz az idege,
S hogy ez az édes érc, mely vakit és kegyetlen,
Győzni segít hadban éppúgy, mint szerelemben.
Töltsék el a szívünk száz ég gyönyörei,
Nem boldog, míg titkát nem tudja valaki.
Az örömet a lét búval együtt kínálja.
Nem megy minden, uram, vágyunkkal egy irányba.
Kell bosszankodni is, így akarja az ég,
Enélkül a világ túl boldog lenne rég.
Teljesen őszintén beszélni sok esetben
Nevetséges volna, s tán megengedhetetlen.
Édes Istenem, sok ember nem lát a szemétől, sok meg csak azért nincs a mások véleményén, hogy ezzel is eredetibbnek lássék.
Szerelme ellen a szerelmes szív sosem vét,
S szerelmes bűnre épp a szerelem a mentség.
Ha szívünk lánggal ég,
Be szép az éj homálya!
Az Éj - mindnyájunk szíve-vágya!
Ami engem illet, ezt a szenvedélyt magam is az élet legkívánatosabb dolgának tartom; és ahhoz, hogy boldogan éljünk, szeretnünk kell; s azt is hiszem: minden élvezet sápadt, ha egy kis szerelem nem keveredik belé.
Titkolózni bizony a szerelem szeret,
S ha sok az akadály, hát annál édesebb,
S egy csepp társalkodás azzal, kit szíved áhít,
Épp azért, mert tilos, csodálatosra válik.

A házasság hete alkalmából - Szerelem gombáéknál

A házasság hete alkalmából - A szerelmes feleségek, férjek

"Néha megkérdezik, mi a titka a hosszú házasságunknak. Minden héten kétszer időt szakítunk arra, hogy elmenjünk egy étterembe. Finom, gyertyafényes vacsora, lágy muzsikaszó, tánc. A feleségem kedden megy, én pénteken." (Henny Youngman)

Az etikett történetéből

            A klasszikus görög és római kultúrában a társadalmi érintkezést a pozitív jellemvonások alakították. A bizánciaknál a szertartásrend mind több formalitásban fejeződött ki, ugyanakkor a diplomáciában egyre nagyobb szerepet kapott a szemfényvesztés, az ámítás, a hízelgés, a megfélemlítés. Szokásrendjük azonban egész Európa, s így a világ általánosan elfogadott illemszabályait alapvetően befolyásolta.

            A Nyugat-római Birodalom megdöntése után az erkölcsi zűrzavar volt a jellemző kontinensünkön. A kiskirályok, a fejedelmek önkényesek, s a jogi, az erkölcsi ítélet is végletesen egyéni. A változást, a javulást a római katolikus egyház szellemének egyre uralkodóbbá válása hozta. A világi élet megpróbál kitörni e merev keretből, így születik meg a lovagi kultúra. Jellemző vonásai: nemeslelkűség, mértéktartás, udvariasság. (A lovagi torna ábrázolását találtam: www.heraldry-scitland.co.uk/images/joust.gif)

        A fejlődés fontos és meghatározó eleme a spanyol etikett, amely idővel egyre szigorodott, rideggé és kegyetlenné vált. Például: az egyik spanyol királynénak majdnem meg kellett halnia az előírt etikett miatt. Leesett ugyanis a lováról, a lába beleakadt a kengyelbe, a ló pedig húzta maga után. A királyné érintése azonban felségsértésnek számított és halálbüntetést vont maga után. Két nemesemberben mégis felülkerekedett a józan ész. Az egyik megfékezte a lovat, a másik pedig kiszabadította a királynét. Utána azonban lóra pattantak és Spanyolország határáig meg sem álltak. (Igaz, soha többé nem mehettek haza, de azért szűkölködniük sem kellett, mert titokban azért megjött a jutalom.)

            Híres volt és követendőnek számított a francia udvari etikett. XIV. Lajos udvarában 150 féle rang volt (!), szigorú rendben, s a királytól való távolság szabta meg a jelentőségét. A magatartást milliónyi apró szabály írta elő a felkeléstől a lefekvésig. Ezeken alig lehetett eligazodni. Erre jellemző eset, amikor XVI. Lajos felesége, Mária Terézia magyar király lánya, a szerencsétlen sorsú Maria Antoinett – aki sokat szenvedett a bécsitől eltérő merev etikett miatt – leesett a szamaráról, s szomorú szellemességgel mondta: „Hagyjanak csak itten, mert meg kell várni az udvartartás illemmesterét, hogy megmondja, miként kell engem felemelni, ha a szamárról leesem”.

            A francia forradalom teljesen átrendezte a társadalmat és vele együtt a viselkedés-kultúrát. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszava ide is utat tört, egyre nagyobb teret hódított a polgárosodás. A feudális szokásokat és ceremóniákat felváltotta az egyéni szabadság joga. Megjelentek az illemtankönyvek is, amelyek segítettek eligazodni a rejtelmekben.

Maria Antoinett képét Francois-Hubert Drouais festette 1773-ban.

Támaszkodtam a Veszprém megyei Maratonban 1998. dec. 3-án megjelent cikkemre.