Maria Jugyina Venjaminovna (szül: 1899.) zongoraművész a sztálini Szovjetunió egyik legkülönösebb polgára volt, talán egyedül ő tarthatta meg az egyéniségét, a különcségét, extravagáns természetét, mert a többieket egyformára gyúrta a rendszer. Én gyűjtöm a magyar vonatkozásokat, Jugyina azért is kedves nekem, mert ő játszott először Bartókot a Szovjetunióban.
A művésznő és a generalisszimusz kapcsolatának bemutatását Végh Alpár Sándor – Köznapló c. írásának részletével mutatom be:
„Sztálin legkedvesebb dalát, a Szulikót is szeretem, ám aki iránt már-már szerelmet éreztem, a furcsa életű orosz pianista: Marija Jugyina.
Furcsa történet keringett róla a negyvenes években. A zeneértő Sztálin egy este Mozart A-dúr (K 488)-as zongoraversenyét hallgatta a rádióban. Olyan hatással volt rá, hogy sírva fakadt. Telefonált a rádióba.
–Ki játszotta az előbb Mozartot – kérdezte.
–Marija Jugyina.
–Nagyon tetszett. Megvan ez a darab lemezen?
–Igen, Sztálin elvtárs!
–Akkor küldjék át holnap reggel a Kremlbe!
A rendező nem mert szólni, hogy élő koncert volt. Jugyina és a zenekar már indult volna haza, de így mi lesz. Lemez sehol.
Mindenki reszketett a rémülettől, kivéve Jugyinát. De ő egyedi eset volt, számára az óceán csak térdig ért. A kritikus Szolomon Volkov szerint a zenészek elővették hangszerüket, újrajátszották a zongoraversenyt. A technikusok felvették, a lemezgyárban kipréselték egyetlen példányban, és reggel ott volt Sztálin asztalán.
Jugyina hamarosan kapott egy nagy borítékot húszezer rubellel. Irtózatosan nagy pénz volt ez akkoriban. Sztálin küldte.
Jugyina választ írt: Köszönöm a segítségét, Joszif Visszarionovics. Imádkozni fogok Önért éjjel-nappal, és kérem az Urat, bocsássa meg a nép és az ország ellen elkövetett nagy vétkeit. Az Úr irgalmas, s megbocsát majd. A pénzt annak az egyháznak adtam, amelyhez tartozom.
Fölbélyegezte, és postára adta.
Sztálin elolvasta a szokatlan levelet, de nem reagált. Szemvillanása elég lett volna, hogy Jugyinát letartóztassák, állítólag már megvolt a parancs is, ám Sztálin hallgatott. Jugyinának nem esett bántódása. Az ő felvétele volt a lemezjátszón, mikor dácsájában Sztálint holtan találták. Utoljára őt hallgatta.
Legendás történet. Jugyinát mégsem ezért szeretem.
A magyarok közt gyakran elhangzik: „nem ismer se Istent, se embert”. Jugyina mindkettőt ismerte. Nyakában keresztet hordott, s koncertjein az első hang leütése előtt mindig keresztet vetett. Felért azzal, mintha orron pöckölte volna a politikai rendőrség tejhatalmú, vérszomjas főnökét, Beriját.
Pályája végén a darabok előtt Paszternák-verseket olvasott fel. … Megígértették vele, hogy többé nem olvas fel Paszetrnákot, de legközelebb is az ő verseivel indított.
Minden pénzét a szegényekre költötte. Befogadta, ruházta őket, míg ő hajléktalanok módjára élt. Egy idő után csak feketében lépett fel – és tornacipőben. Táskájában revorvert hordott. Meg van töltve, mondta, és igazat mondott. …
Bátor volt. Óriási hatása volt a közönségre. Nagy élete 1970-ben ért véget.”
(Találtam: Magyar Nemzet, 2013. június 29.)
