A Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó az 1912. április 14-én , vasárnap 23.40 órai jégheggyel történt végzetes ütközéséről és a másnap hajnali 2.20 órakor történő elsüllyedéséről vált ismertté.
A hajó eredeti terveiben még 64 mentőcsónak szerepelt, azonban arra hivatkozva, hogy a hajó úgyis elsüllyeszthetetlen, illetve hogy ezek túl nagy teret vennének el az utasoktól, s rontanák a kilátást, végül mindössze 20-at helyeztek el. Az akkori előírások nem tették kötelezővé a teljes utaslétszámnak megfelelő férőhellyel ellátott mentőcsónakok felszerelését, mert nem az utaslétszám, hanem a vízkiszorítás számított. A törvénykönyv minden 10 000 BRT feletti hajóra 16 mentőcsónakot kötelezett felszerelni. A Titanic kapacitása 46 328 GRT volt, ehhez képest csupán húszat szereltek fel. Mentőcsónakok a Titanicon: 14 nagy csónak, 2 kisebb csónak és négy összecsukható mentőcsónak (összkapacitás: 1178 ember). Azon a végzetes éjszakán a luxushajón 2207 utas utazott. Ez azt jelenti, hogy a hajón utazók valamivel több mint a felének, 57 százalékának biztosítottak menekülési lehetőséget.
A mentés két órájában teljes káosz uralkodott a fedélzeten. Sem az utasok, sem a legénység nem tudta, hogy pontosan mi a teendő ilyen esetben. Sajnos egyetlen tiszt sem tudta, hogy a mentőcsónakokat teljes terheléssel is le lehet engedni a vízbe. Ha ezt tudták volna, akkor 706 helyett 1178 embert lehetett volna megmenteni. Tehát 472 ember menekülhetett volna még meg. De a csónakok megtöltésével is bajok voltak, például az 1-es számút 12 emberrel (5 első osztályú utassal és 7 személyzettaggal) bocsátotta alá a daru, pedig a csónakban 40 hely volt.
A katasztrófát követően törvényben írták elő, hogy minden hajó köteles az utasai számára maradéktalanul elegendő mennyiségű mentőcsónakkal rendelkezni. Előírták azt is, hogy a rádió mellett 24 órás szolgálatnak kell lennie. Előírták továbbá, hogy nyílt vízfelületen nem szabad tűzijátékot fellőni hajóról (csak partközelben), a jelzőrakétákkal való összetéveszthetősége miatt. Az S.O.S. (ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti) jelzést nem sokkal korábban határozták meg egy hírközlési konferencián, mint könnyen azonosítható, egyszerű segélykérő Morse-jelsoroztot.
A Titanic segítségére siető hajó – a brit Carpathia – hajóorvosa magyar volt: dr. Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott. 1911-ben kezébe került egy újsághirdetés: angolul beszélő magyar rovost kerestek a Carpathia fedélzetére, amely kivándorlóhajó volt. Fiume (ma: Rijeka; Horvátország) és New York között szállította az új hazára vágyókat. Visszaúton találkoztak a Titanic-kal, a megrázó élmények hatására soha többé nem szállt hajóra. Az orvos sírja a budapesti Kerepesi temetőben található.
Az Enciklopedia Titanica brit honlap 49 osztrák–magyar (a Monarchia alattvalói) utasról közöl adatokat. Közülük mindössze nyolcan élték túl a katasztrófát, ami azt jelzi, többségében harmadosztályú utasok lehettek. A hajón utazó magyar kivándorlók nem mindannyian maradtak életben. Megmenekült például a soproni Hoffer Lujza és a harmadosztályon utazó Kisik Antal és felesége, de a tengerbe fulladt Kisik Vince és a 18 éves Kisik Mária. A tragédiát azonban túlélte Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére. Budapesten, az Ógabona tér 48. szám alatt lakott a 60-as évek elején. Gyakran mesélt a Titanicról, hogy milyen lenyűgöző volt a hatalmas gőzhajó minden egyes helységével együtt: a tenisz szobán át a pálmakerten keresztül a tornatermig mindent a luxus övezett. Legjobb példának azt tartotta, hogy a Titanicon még teheneket is szállítottak, így az előkelő hölgyek és urak friss tejet ihattak kávézásaik alkalmával. De sokat beszélt a Titanicon átélt élményeiről, a borzalmas menekülésről, a süllyedő hajóról. (Forrás: Wikipedia, Legendavadász) (Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése