1912. április 14-én a Titanicra már napközben is több figyelmeztető rádióüzenet érkezett, amelyek jelezték, hogy a hajó útvonalához közeli vizeken kisebb-nagyobb jéghegyeket láttak. Ezek a rádiogramok eljutottak ugyan a Titanic kapitányához is, de úgy tűnik ő is, s beosztottjai is abban a hitben voltak, hogy a jéghegyet időben észlelni lehet, ezért jóformán figyelmen kívül hagyták ezeket az üzeneteket. Smith kapitány teljes gőzzel folytatta az utat. Phillips rádiós amúgy is el volt foglalva az utasok üzeneteinek elküldésével, melyeket egytől-egyig továbbítania kellett a part irányába az újfundlandi Cape Race rádióállomásra.
Este 8 óra 55 perckor a kapitány még egy utolsó ellenőrzést tartott a parancsnoki hídon, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik-e, majd elment aludni a kabinjába. A hajón ezután a rangidős első tiszt, a tapasztalt William Murdoch felelt azért, hogy a hajón minden rendben menjen.
10 óra 55 perckor John Phillips rádiós üzenetet kapott a Titanic közvetlen közelében hajózó SS Californian-ról, miszerint jégveszély miatt megálltak, s jobban teszik, ha ők is ugyanazt teszik, vagy legalább vegyenek vissza a sebességből. 1912-ben a szikratávíró még bizonytalan műszaki újdonságot jelentett; a rádió hatóköre kicsi, a rádiós tisztek gyakorlatlanok, a jelzéseket nehezen tudták venni. Már este volt, és még mindig zsúfoltan állt a kimenő rádiógrammokat tartalmazó kosár, sok a bosszantó áthallás is. Aztán, éppen amikor végre sikerült összeköttetést teremtenie a Cape Race-i szikratávíró-állomással, a Californian közbeszólt valamit a jéghegyekről. Annyira közelről hallatszott az adás, hogy Phillips szinte megsüketült. Nem csoda, hogy barátságtalanul visszakopogta az alábbi üzenetet: „Hallgasson, lépjen ki, foglalt vagyok! Cape Race-szel vagyok összeköttetésben!”
A Titanicon hat figyelő őrszem volt, több mint bármely más tengerjárón. Nem sokkal este 11 óra 30 perc után egy homályos ködfátyolra figyelt fel Fleet őrszem az árbockosárból.. Tíz perccel később, 11 óra 40 perckor Fleet még egyszer kinézett a sötétségbe, és megpillantott egy akár egy rémálomba beleillő fenyegető sötét árnyat. Anélkül, hogy társához egy szót is szólt volna, riadtan háromszor megrázta az árbockosár bronzharangját, és letelefonált a parancsnoki hídra. James Moody hatodik tiszt válaszolt. Fleet üzenete hátborzongatóan rövid volt: „Jéghegy, egyenesen előttünk!” (Forrás: Wikipedia, Legendavadász)(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése