A Napoleon vezette hajóhad miután elhagyta Máltát, 1798. július 1-jén Alexandria előtt vetett horgonyt, melyet a franciák rövid harc után, július 2-án el is foglaltak. Ezt követően egy arab nyelvű proklamációban kihirdette, hogy a lakosságot a mamlukok uralma alól fölszabadítja, valamint vallásukat és erkölcseiket senki nem fogja bántani, már csak azért sem, mivel maguk a franciák is igazhívő muzulmánok. Az egyiptomi nép mindezeket közömbösen nézte és tétlen maradt.
Bonaparte erre Alexandriából a Nílus mentén Kairó felé nyomult, ami nagy nehézséggel járt. Július 13-án Chébreisse mellett Murad, a mamlukok fejedelmének lovas hadával találkozott. Nagy hatású szónoklattal buzdította fáradt csapatait, pl. ekkor hangzott el az azóta számtalanszor idézett mondta: "Katonák! Egy évezred néz le rátok." Négyszög alakzatban állította fel a csapatokat, a tudósokat és a teherhordó szamarakat a négyszög közepére parancsolva. A „piramisok csatájában” a szuronyoknak rontó mameluk lovasságot sortűzzel letiporta és szétverte, ezt követően pedig a piramisok szomszédságában lévő törököktől a védett táborukat foglalta el (július 21.). Ekkor a franciák mérhetetlen kincsekre tettek szert, mivel a mamelukok, szokásuk szerint, arannyal és ékszerekkel díszítve vonultak a csatába. Ezt követően Napóleon bevonult Kairóba, ahol azt a hírt kapta, hogy Nelson a francia hajóhadat az Abukiri-öbölben (Nílusi csata, 1798. augusztus 1.) teljesen megsemmisítette. Ez a váratlan esemény sem zavarta meg Bonapartét terveiben, sőt, erőteljesebb tevékenységre serkentette. Desaix tábornok Szediman mellett kivívott győzelme (1798. október 7.) Felső-Egyiptomot is megnyitotta a franciák számára. (Kép: Francois Luuis Joseph Watteau)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése