Az UNESCO 1995-ben a Könyv Napjává nyilvánította április 23-át azzal a kiegészítéssel, hogy az egyben a Szerzői Jogok napja is legyen – különös tekintettel az Internet és az online-adatbankok gyors elterjedésére.
Április 23-án halt meg William Shakespeare és Miguel de Cerventes is, de a javaslatot tevő katalánoknak ez a nap a védőszentjük – Sárkányölő Szent György – napja. Így ott ezen napon emlékeznek meg a "rózsákról és a könyvekről", mert a legenda szerint Szent György a 4. században az általa megölt sárkány véréből kinőtt rózsát a megmentett hercegnőnek ajándékozta. Ezért Barcelonában ez a nap a 13. század óta a "szerelmesek ünnepe" is.
A világnap kapcsán bemutatom a kétkötetes Horvátország útikalauzomat:
Horvátország északi és nyugati területei
Látogatás Szlovéniába, kirándulás Triesztbe
Horvátország déli területei (Dalmácia)
Bosznia-Hercegovina főútvonalai mentén
Batár Zsolt Botond szerző elsődleges célja az volt, hogy a mai határokon innen és túl élő magyaroknak szóló, a magyar elvárásnak megfelelő, a magyar utazási szokásokat maximálisan figyelembe vevő olvasmányos útikönyvet írjon, benne hagyva a felfedezés örömét is. A két könyvből az utazó előzetesen fel tud készülni, a helyszínen tud tájékozódni, és amely Horvátország (3500 nevezetességgel) és Trieszt teljes, Szlovénia (175 nevezetességgel) legfontosabb részeinek megismerését segíti, Bosznia-Hercegovinába pedig betekintést nyújt. A részletesen ismertetett magyar vonatkozások, emlékek két évtizedes gyűjtőmunka eredményeként a teljesség igényével került bele. A szerző negyvenöt éve utazik rendszeresen, három évtizede tevékenykedik idegenvezetőként, két és fél évtizedig oktatott idegenvezetőket, egy évtizedig saját utazási irodát is működtetett.
A látnivalók szokatlanul gazdag választékát azoknak szánta a szerző, akik nem csak fürödni akarnak, hanem közelebbi-távolabbi környezetüket is meg kívánják ismerni. Jól tudják használni azok is, akik kirándulni, túrázni, ismerkedni kívánnak az országgal, esetleg elő- vagy utószezonban látogatnak ide. Azoknak meg szinte nélkülözhetetlen a bőséges lehetőség, akik rossz időjárást fognak ki, vagy többször ugyanarra a helyre látogatnak.
Horvátország északi és nyugati területei, látogatás Szlovéniába, kirándulás Triesztbe:
Főbb fejezeteiben összefoglalóan leírja Horvátország történetét, földrajzát, éghajlatát, növény- és állatvilágát, hasznos tanácsokat ad az úti okmányoktól, a munkaszüneti napoktól a közlekedésen, hobbilehetőségen át a veszélyekig. Külön fejezetben foglalkozik a déli szláv nyelvekkel, a horvát szavak kiejtésével és horvát útiszótárt is mellékel. Az áltanos rész nagy helyigénye, valamint a téma bősége miatt ebben a kötetben Horvátországból az északi és nyugati területeknek (Dél-Baranya, Szlavónia, Muraköz, Zagorje, Zágráb, Közép-Horvátország, Fiume, Isztria, Krk-, Cres-, Losin-sziget), a szlovén tengerpartnak, Ljubljanának, Postojnának és Triesztnek szinte a teljes megismerését elősegíti. 414 oldal (ebből 64 színes), 46 színes térkép, 148 kép.
Horvátország déli területei (Dalmácia), Bosznia-Hercegovina főútvonalai mentén:
A történelemben Dalmáciának nevezett terület nevezetességeit, látnivalóit, ünnepeit, az aktív és passzív pihenést segítő programokat, a lépten-nyomon található magyar emlékeket ismerteti részletesen. Bosznia-Hercegovinába a betekintés az aprólékos térképeken, a látványos képeken keresztül történt. 480 oldal (ebből 94 színes), 68 színes és 4 fekete-fehér térkép, 310 kép.
Egy részlet Horvátország északi és nyugati területei c. könyvemből:
Egy részlet Horvátország északi és nyugati területei c. könyvemből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése