Hazatértünk után képes beszámolóval jelentkezünk. Ez most előzetes.
Portugália
(portugálul
Portugal) Magyarországgal csaknem azonos területű európai
ország, amely az Ibériai-félsziget délnyugati részén található.
Az európai
földrész legnyugatabbra fekvő országa. Északon és keleten egyetlen
szárazföldi szomszédjával, Spanyolországgal
határos, nyugaton és délen az Atlanti-óceán mossa partjait. Az országot Porto kikötővárosról, az
egykori Portói grófság
székvárosáról nevezték el. Portugália területéhez tartoznak az Atlanti-óceánban fekvő Azori-szigetek
(2335 km²) és a Madeira-szigetek (797 km²). Sokáig
portugál fennhatóság alá tartozott Makaó,
ami 1999-ben
került vissza Kínához.
Már jóval ez előtt (a 70-es évek közepén) függetlenné váltak egykori
afrikai gyarmatai.
Érdekesség, hogy a világon összesen 230 millió ember
beszél portugálul. Portugálián kívül hét országban
hivatalos nyelv:
Ezen kívül Makaóban,
Kína különleges közigazgatási régiójában is hivatalos a portugál nyelv.
A szabadság napja (Dia da Liberdade), az
1974-es szegfűk forradalmának évfordulója
Nincsen olyan diktatúra, amely örök időkig tart. Ezt
az igazságot 40 évvel ezelőtt tanulta meg Portugália, amikor több mint
négy évtized után nyílt meg az út a demokratikus átalakuláshoz. 1974. április
25-én győzött az ibériai országban a „szegfűs forradalom”.
A portugáliai „forradalom” valójában egy katonai
államcsíny volt, amelyet azok a főtisztek irányítottak, akik belefáradtak
A portugál diktatúra, az „Új Állam” (Estado Novo)
alapja 1926-ban született meg: katonai államcsíny buktatta meg az 1910-ben, a
monarchia megdöntése után megszületett „első köztársaságot” és vele az ország
parlamentáris rendszerét. A Benito Mussolini fasiszta államához hasonló rezsim
alakult ki, amely a katolikus egyházzal való konkordátumon, a hadsereg és az
egyetlen legális párt, a Nemzeti Egység hatalmán alapult. Törvényen kívül
helyezték a sztrájkjogot, a munkás és a munkaadói szervezetek állami ellenőrzés
alá kerültek.
Antonio de Oliveira Salazar, akinek a
nevéhez kötődik a rendszer, 1928-ban került be a kormányba és
pénzügyminiszterként kivezette az országot a gazdasági válságból. 1932-ben már
miniszterelnöki megbízást kapott Oscar Carmona tábornok-elnöktől, de alig egy
év alatt kialakította saját autoritárius rendszerét. 1933-ban olyan alkotmányt
vezetett be, amely a teljhatalmat és az állam feletti teljes ellenőrzést
biztosítja neki kormányfőként. Még abban az évben létrehozta rettegett
politikai rendőrségét, (PVDE, később PIDE). Az „Új Állam”, amelyet az általános
választójogot nem ismerő országban „népszavazással” erősítettek meg, mottójául a
nálunk is jól ismert „Isten, Haza, Család” jelszót választotta. Salazar, aki a
nagybirtokosok, a tőkések, a bankok és az egyház támogatását egyaránt élvezte,
csupán annyiban különbözött kora diktátoraitól, hogy nem alakult ki körülötte
személyi kultusz.
A második világháborúból Portugália kimaradt,
miközben ritka fémeket szállított a náci Németországnak, de 1943-ban
hozzájárult ahhoz, hogy a szövetségesek tengeri bázist hozzanak létre az
Azori-szigeteken a német tengeralattjárók ellen. Ennek és az ország geostratégiai
helyzetének is volt köszönhető, hogy Portugália 1949-ben a NATO alapító tagja
lehetett. Köztudott, hogy Salazar adott menedéket 1949-től az emigrációba
kényszerült Horthy Miklós volt kormányzónak és családjának.
A nacionalista, izolacionista politikát
folytató Salazar, majd 1968-tól utóda, Marcelo Caetano egyaránt ragaszkodott az
egykori portugál gyarmatbirodalom maradványaihoz. Az afrikai francia és az
angol gyarmatok felszabadulása nyomán 1961-től megindultak a portugál
gyarmatok, Angola, Mozambik, Bissau-Guinea, Sao Tomé és Principe, valamint a
Zöldfoki-sziget felszabadítási mozgalmai. Az egyre elkeseredettebb
harcokban 8000 portugál katona vesztette életét.
1972-ben Antonio de Spinola tábornok,
Bissau-Guinea kormányzója próbálta meggyőzni Caetanót, hogy a megnyerhetetlen
háború helyett politikai megoldást keressenek, de az új diktátor nem volt
hajlandó semmilyen tárgyalásra. Spinola már akkor puccsot tervezett Caetano
ellen, de akkor még nem járt sikerrel. Az elégedetlenség azonban a hadseregben
nőttön-nőtt, és akkor telt be a pohár, amikor Caetano újonnan toborzott
tisztekkel akarta feltölteni az afrikai egységeket. 1973 szeptemberében
megszületett a Fegyveres Erők Mozgalma (MFA), amelynek célja volt a rendszer
megdöntése és a szabad választások kiírása.
Spinola, akit közben a portugál hadsereg
főparancsnok-helyettesének neveztek ki, 1973 decemberében megjelent könyvében
már a puccs helyett az ország demokratizálását, valamint a gyarmatok fokozatos
autonómiáját javasolta. Ez csak olaj volt a tűzre azoknak a tiszteknek, akik
addig nem merték nyíltan ellenezni a gyarmati háborút. A békés megoldásnak
azonban már nem volt esélye. 1974. márciusában Spinola és a főparancsnok
Francisco da Costa Gomes lemondtak tisztségükről, mert nem voltak hajlandók
Caetanóra felesküdni. Az MFA azonban addigra már radikalizálódott, az országban
lappangó elégedetlenségtől is áthatva, olyannyira, hogy baloldali, marxista
elemek is beszivárogtak az összeesküvők közé.
1974. április 25-én reggel a Grandola, Vila
Morena című betiltott dallal adták tudtul a rádióban, hogy az MFA egységei
elindultak, hogy elfoglalják az ország stratégiai pontjait és megbuktassák a
rezsimet. Bár a katonák arra szólították fel a lakosságot, hogy maradjanak
otthon, tízezrek özönlöttek az utcára, és csatlakoztak a felkelőkhöz. A fő
gyülekezési pontok a virágpiacok voltak, amelyeket elárasztottak a szegfűk.
Innen a „szegfűs forradalom” elnevezés.
A rezsim 16 óra alatt összeomlott, csak a
titkos rendőrség egységei próbálták felvenni a harcot a katonákkal. A főtisztek
megalakították a Nemzeti Jólét Tanácsát, majd másnap hajnalban közzétettek egy
kiáltványt. Ebben kijelentették, hogy szabad választások után átadják a
hatalmat a civileknek és az ország mottója ezentúl „demokratizálás,
dekolonizáció és fejlődés” lesz. Szabadon bocsátották a politikai
foglyokat, az emigrációban élő baloldali személyiségek, köztük Mario Soares
szocialista és Alvaro Cunhal kommunista vezető néhány nap múlva hazatértek.
Hősöknek kijáró ünneplésben részesítették őket.
A nagy nemzeti egyetértés hamar felbomlott, de a
demokrácia útjába már semmi sem állhatott többé Portugáliában.
(Forrás:
NÉPSZAVA online 2014. április 25.)
Az Április 25. híd Lisszabonban, Portugália fővárosában található, a Tejót íveli át. Teljes hossza 2277,64 m, ezzel a 21. leghosszabb függőhíd a világon. 70 m-rel a víz felett halad át. Hatsávos autóút és egy kétvágányú vasúti pálya található rajta. Naponta átlagosan 150 000 autó és 157 vonat halad rajta keresztül.
Az építményt 1966. augusztus 6-án adták át a forgalomnak.
Porto - See (katedrális)
Lisszabon - utcakép
Lisszabon - különleges fa
Estoril - Kasznó előtti tér
(A képeket 2017-ben készítettem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése