Ararát hegyén így halt meg egy szegény magyar legény,
nem félt, nem jajgatott, imádkozott a magára hagyott.
„Hideg van, fázom, köröttem mély, sötét vizek, mint a háború, könyörtelen.
Ararát hegyén várom, hogy Noé bárkája megjelenjen,
hoz reményt, hoz békét talán.”
Hiába várta szerelme, hiába várta, kis falujában, hiába várta,
csak a sas leste s farkasok marakodtak, pofájukból csorgó nyállal,
mikor lesz már vége?
Takarója lett a végtelen ég, csillagok ragyogtak fölötte,
mint halottak napján a múlt lelkekért égő mécsesek apró fényei.
Simogatta fű, virág, kopár sziklák huhogták vissza a tenger sóhaját.
Bagoly szemekkel bámult rá az éj.
A telihold rideg fényét vasalta homlokára, s mélyen húsába vájta karmait.
Szegény magyar baka! Soha nem megy már haza!
Várta, hogy jön Noé bárkája, várta, hiba várta,
várta reggel, hogy felkel a nap, hogy éltető melege testének ad vigaszt,
de csak hideg, vad szelek jöttek s arcába törölték a porló, sós vizet.
Étlen és szomjan így teltek napjai az Ararát hegyén.
Álmodta szegény, álmodta szegény , hogy ott halt meg az Ararát hegyén.
Szegény magyar baka, nem megy már soha haza!
A Don-kanyarban fagyott, sebes lábába a tél vert kemény, jeges szöget,
lázas teste remegett, várt örök nyugalmat, már nem reménykedett.
Szegény magyar baka, soha nem tér már haza!
Kis faluja szent miséjén összesúgott sok leány,
emlegették, sóhajtottak, egy valaki sírt talán.
Szegény magyar baka, nem megy már biztosan haza!
A Don-kanyar hó ravatalán utolsó sóhaját lesték süvöltő szelek,
vitték haza az üzenetet: nincs többé, vége, kínszenvedett!
S ha majd jön a tavasz foszló testét rabolják bogarak, vadak, madarak,
zümmögő legyek beléje rakják szerelmük édes terheit,
hogy fakadjon új élet a halott magyar baka sejtjein.
Atomjai a jövőnek üzennek: élet, élet, élet!
A halál hörög, nem győzött! Az élet megy tovább!
Szegény magyar baka, soha nem tért haza!
Emléke villan
a bogarak szemében, a tücsök zenében, a fű harmatjában,
a lenyugvó nap sugarában, a tavasz bódító illatában,
a nyár melegében, az ősz ködében, a tél hidegében,
a vizek zúgásában, a halak kórusában, a múló világban.
Szegény magyar baka, végleg ott maradt a Don-kanyarban,
soha nem jutott haza! Szegény magyar baka!
A neve falujában kőbe vésve a hősök között
Mindörökké, mindörökre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése