Brit kutatók igazolták azt a korábbi sejtést, hogy a
vándormadarak energiát takarítanak meg azzal, ha V alakban repülnek.
A
szövetséges bombázó repülők pilótái állítólag már a második világháború alatt
észrevették, hogy üzemanyagot spórolnak meg, ha a kötelék V alakban repül.
Modern vadászrepülőgépeknél ki is számították, hogy körülbelül 18 százalékos
üzemanyag-megtakarítás érhető el, ha egymáshoz közel, V alakban repülnek. Ez
azonban csak rögzített szárnyú repülők esetén érvényes, a madaraknál ennél
bonyolultabb a helyzet, mivel szárnycsapásokkal haladnak előre a levegőben.
A
repüléshez szükséges felhajtóerőt az hozza létre, hogy a szárny felső felületén
gyorsabban áramlik a levegő, mint az alsón. Így a környező álló levegőhöz
képest a szárny körkörös légáramlást hoz létre, amely a felső felület fölött
hátrafelé, az alsó felület alatt előrefelé áramlik. A szárnyak hegyénél azonban
örvény alakul ki, amely csőszerűen nyúlik hátrafelé a madár mögött. Saját
szárnymozgását a vezérmadáréhoz hangolva a követő madár ki tudja használni az
örvény által létrehozott felhajtóerőt, így kevesebb energiát használ a
repüléshez.
Eddig
azonban nem állt rendelkezésre olyan kísérleti adat, amely bizonyította volna,
hogy a madarak képesek a szárnymozgásuk ilyen kifinomult összehangolására.
Ebben ért el áttörést egy brit kutatócsoport. Steven Portugal és munkatársai a
tarvarjú (Geronticus eremita) repülését tanulmányozták. A tarvarjúk
vándorlásuk folyamán gyakran repülnek V alakban. A kutatók saját tervezésű
adatrögzítő készüléket erősítettek 14 tarvarjúra, hogy tanulmányozhassák a
madarak viselkedését az alakzatban repülés közben. A berendezések pontosan
mérték minden madár testhelyzetét és a szárnycsapás dinamikáját.
A kutatók megállapították, hogy az egymást követő madarak úgy helyezkednek
repülés közben, hogy szárnyuk belső része az előttük haladó madár által keltett
felhajtó zónában legyen, pontosan úgy, ahogy azt korábban megjósolták. Ehhez
nemcsak a testhelyzet pontos szabályozása, hanem a szárnycsapási fázis
megfelelő összehangolása is szükséges.
Noha
a megfigyelések tökéletesen egybeesnek az elméleti előrejelzésekkel, több
kérdés még nyitva maradt. Ilyen például az, hogy pontosan mennyi energiát is
takarítanak meg a madarak a V alakban repüléssel. Ez majd az anyagcsereráta
pontos megméréséből derül ki a további kutatások folyamán.
(Forrás: Richpoi Hírek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése