Románia térképe 1923-ban
A mai Románia a valamikori Moldvai és a Havasalföldi Vajdaságokból, Észak-Dobrudzsából, Magyarország keleti területeiből (mely Erdélyt is magába foglalja), valamint a Bánát keleti részéből áll. A fenti térkép a valamikori legnagyobb kiterjedésében mutatja Romániát. És a nyugati oldalon található szürke sáv - Debrecennel, Szegeddel - azt mutatja, hogy még mit akartak Magyarországból elvenni Trianonkor.
A Moldvai és a Havasalföldi Vajdaság (Órománia) területe az Árpádok alatt, majd utána a Török Birodalom hódításáig, sőt időnként az alatt is a Magyar Korona (majd az Erdélyi Fejedelemség) vazallus államának számított mint a hűbéres kunok, majd az oláhok által lakott terület. (Csak később nevezték el magukat az oláhok románnak.) A vajdák azonban többször próbálták a történelem adta lehetőségeket kihasználni, hogy kicsit lazítsanak a magyar befolyáson. Például Károly Róbertnek a hatalmi harcok miatt csak 1323-ban sikerült annyira megszilárdítania a hatalmát, hogy Temesvárról Visegrádra helyezhette át a székhelyét. Egy évre rá, 1324-ben a Kárpátokon túlról I. Joan Baszaráb (kb. 1310–1352) – aki Dzsingisz kán dinasztiájából származott – kihasználva, hogy a királyi jelenlét messzire helyeződött, vakmerő támadással átkelt az Olt folyón, és elfoglalta a Magyar Királysághoz tartozó Szörényi Bánságot. Károly nagy sereggel indult ellene, a nagyravágyó vajdát megverte, a bánságot visszafoglalta. Baszaráb a kudarc hírére tüstént hódolatát jelentette a királynak. Mivel eddig nem volt hivatalos neve a későbbi Havasalföldnek, akkor megkapta a Ungaro-Vlachia nevet..
1330-ban I. Baszaráb újra rátört a Szörényi bánságra, majd színlelet megalázkodással újra és újra hűségesküt fogadott. A magyar sereg azonban Szörényt visszafoglalva továbbhatolt Ungaro-Vlachiába. A lovagi nevelést kapott Anjou Károly király elhitte a vajda ígéretét, aki biztosította követei útján, hogy nem támad, ha a magyar sereg békésen hazatér. A magyarok a Baszaráb által felkínált kísérőket is elfogadták, akik a Fogarasi-havasok útvesztőibe vezették a sereget. A posadai völgyszurdokban november 9–12 között bátorság nélkül is lehetett ölni, mészárolni – nem a francia és a magyar lovagi szellemhez méltó eszközökkel. (A mellékelt kép a Képes Krónikából való.) Az oláhok a foglyul ejtettek – köztük a hadbaszálló főpapok – agyvelejébe faékeket vertek. Ez is jelezte, hogy a Kárpátokon túl egy másfajta világ „játékszabályai” uralkodnak. A király Hédervári Dezső udvari vitézzel ruhát cserélt és rejtetett utakon menekült el.
I. (Nagy) Lajos 1344 tavaszára készült fel, hogy Baszaráb fiát, Miklós Sándort (Nicolea Alexandru; 1342–1364) visszatérítse a Magyar Korona kebelébe. Sándor vajda okos politikával személyesen ment el Brassóba a királyhoz, nagy ajándékokat hozott, és földreborulva hódolt hűbérurának. Így a hadjárat okafogyottá vált. Magyar hölgyet vett feleségül, Dobokai Klárát, és kedvéért az akkori fővárosban, Argesben katolikus templomot is építtetett.
A következő vajda, I. László (Vladislav Vlaicu; 1364–1377) olyan kiváló viszonyt alakított ki Lajos királlyal, hogy az még a Fogaras hercege címmel is megajándékozta.
1344-ben és 1345-ben a kipcsaki tatárok betörtek Erdélybe, és kegyetlenül pusztították a Székelyföldet és Beszterce vidékét. Krónikásaink szerint mindkétszer súlyos vereséget szenvedtek. Másodszor már Atlamosz nevű vezérük is fogságba esett, és Lackfi András lefejeztette. Erre felhagytak a támadásaikkal.
E betörések hatására 1345 után a – Magyarországhoz legközelebb eső folyóról – Moldvának elnevezett tartományban a magyar király uralma alatt VI. Kelemen pápa (1342–1352) újjászervezte az egykori kun milkói püspökséget. Lajos Dragos kenézt küldte vajdának (1346–1352). Ő kezdte meg, majd fia Szász vajda (1354–1358) folytatta a székely ispán irányítása mellett a nagy területen gyéren lakó népesség megszervezését, a lakatlan területek benépesítését. Magyar alapítású telepes községek voltak pl: Békás (Mikasiu), Nákó (Bakau), Tatros (Trotus), Botos (Botosani), Szűcsi (Sucava), Piatra városok.
Oláhország vezetői ebben a szép, történelmi időkben „Isten és a magyar király kegyelméből” uralkodó vajdának nevezték magukat szóban és írásban, s pénzeikre a magyar címert verették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése