Barabás Miklós (Márkusfalva/Márkosfalva (később Kézdimárkosfalva, Trianon óta román neve is van: Mărcusa) 1810. február 10. – Budapest, Ferencváros, 1898. február 12., a magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Az Önarcképét 1839-ben festette
Jelentősége
A 19. századi Magyarország tehetséges, tanult és keresett portréfestője, nemzetünk számos jeles egyéniségét megfestette. A fényképezés megjelenése még nem jelentett konkurenciát számára, Magyarországon még a 20. század első harmadában is divat volt magas társadalmi pozíciót betöltő személyiségek megfestése. Egyes életképeivel a kor hangulatát tükrözte (pl. Galambposta), mely csak tovább növelte népszerűségét. Az ö biedermeier stílusa, kivált a 19. század második felében, nem mérhető a haladottabb nyugati stílusokhoz, de ő itthon, az övéi közt megfestette azt, amit szívesen fogadtak tőle, s szívesen fogadnak tőle az utódok is, hiszen saját nemzeti múltjuk jobb megismerését szolgálja. (Wikipedia)
Barabás Miklós: Galambposta
Készült: 1843-ban. Olaj, vászon, 106 x 84 cm .
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
E festmény bevezet az egykori jó házból való leányzó otthonának légkörébe. Az arcból, tartásból áradó báj és "kellem" jellegzetesen múlt századi eszménykép: az ártatlanság és védettség női szimbóluma. A galamb, a szelídség képzetét erősíti bennünk, és tudatja, hogy a titkos érzelmek a szobácska kalitkájából is szárnyra kelnek hamarosan, mert a galamb egyik, legyezőszerűen kibontott szárnya repülésre kész.
Nemcsak mint látvány elragadó a kép, de virtuóz megfestésének módja is. A fehérek vetélkednek egymással az élethű érzékeltetésben: a merev selyemruha fémesen fénylik, a galambszárny fehéret a toll puha-szürkéje lágyítja, de kiemeli a karok meg állak színe. Keményen világít az ablakfa fehére, s rá válaszol meleg barnájával a napsütött asztalka, a rózsa üde pirosa. Arcmás ez a festmény, de tökéletes életkép, korkép is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése