2023. május 7., vasárnap

Tagore születésnapjára - 1861. május 7.

Balatonfüred egyik különlegessége, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Az elsőt Rabindranath Tagore Nobel-díjas indiai költő ültette. 1926. november 1-én érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére ültetett egy hársfát. A hindu hagyomány szerint, aki idős korában hársfát ültet, az megéri a fa kilombosodását. Tagore még tizennégy esztendőt élt.
Példáját először indiai politikusok követték, majd néhány év alatt hagyománnyá vált a faültetés, személyek mellett eseményeket is megörökítettek. Idővel a Nobel-díjasok külön területet kaptak.
Rabindranath Tagore (1861–1941) indiai költő költészete szervesen kapcsolódott az évezredes indiai hagyományokhoz, ugyanakkor Kelet és Nyugat kultúrája közeledésének hasznosságát vallotta. Verseit maga fordította angolra, regényeiben és drámáiban az indiai társadalom problémáival foglalkozott. Hatása az indiai költészetben máig egyedülálló, hazájának himnusza is az ő nevéhez fűződik. Az irodalmi Nobel-díjat 1913-ban ítélték neki, s ő volt az első nem európai író, aki e kitüntetésben részesült. Balatonfüreden sétány és szobor őrzi emlékét.
Egyik első fordítója Babits Mihály, aki a világhírű költőt Szent Ferenchez hasonlítja. Az első magyar nyelvű Tagore-kötetet Kelen Ferenc készítette 1914-ben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése