A mosás történetéből

Ma már a mosógép úgy hozzátartozik a háztartáshoz, ahogy százötven esztendővel ezelőtt még a szappan se tartozott hozzá. Persze, még a világ tiszta ingeinek nagy részét nem a duruzsoló masina, hanem a szerető anyukák és feleségek dolgos keze állítja elő, bizony fáradságos igyekezettel, mégis érdekes, tanulságos és mulatságos egy pillantást vetni a mosás múltjába, hogyan is mostak két-háromezer esztendővel ezelőtt! Régi írott emlékek, fali képek, ábrázolások mesélnek arról, hogy nem is voltak olyan rossz módszerek, melyekkel a ruhát akkoriban tisztították.

A mosást minden korban befolyásolta a ruhanemű anyaga, bár a mosás technikája nem sokat változott azóta. Előbb áztattak, aztán mostak, s végül öblögettek, tisztáltak. Még mosószerek is voltak, hideg-meleg vizet használtak, sulykolót. Egyiptomban már i. e. 2000-ben ismerték a lent, a rómaiak gyapotból és gyapjúból készült ruhákat viseltek. Kínában sok ezer évvel ezelőtt használták már a selymet, s a kender is vagy kétezer éve ismeretes, de kezdetben csak kötelet vertek belőle, vásznat nem szőttek.

A szabadban, legszívesebben folyóvízben mostak, a ruhát bottal csavarva víztelenítették, és napon szárították. Egyiptomban kimondottan férfimunka volt a mosás, a görögöknél a nőké. Növényi és ásványi anyagokat említenek a források, mint a szappan őseit. Rómában már nagy mosodák működtek, hiszen vízvezetékük is volt, az ásatások kádakat, segédeszközöket hoztak felszínre. A szappan állítólag a gallok találmánya. Kecskezsírból és hamuból állították elő, néha ökörepét is kevertek hozzá. Valóságos boszorkánykonyha-recept, pedig a nép sok évszázados tapasztalata volt az a bölcs vegyész, mely előállította. Érdekesség, hogy különösen Egyiptomban nagy megbecsülésnek örvendtek a mosóemberek; a fáraó főmosója és főfehérítője jelentős udvari méltóság volt. „Aki a töltésen mos és akinek szomszédja a krokodilus” mondja egy régi szöveg. Hát ilyen szomszédságban valósággal hőstett volt alaposan kimosni a fáraó szennyesét.
(Forrás: Lászlóffy Aladát: Régi rejtély – Új talány)

Arany János: ÁGNES ASSZONY

(Ballada)  (Részletek)

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
…………………………………..
S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
…………………………………

És ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
……………………………….
 (1853.)