-
A
húst megmossuk és felkockázzuk. A hagymákat tisztítjuk, apróra
vágjuk.
-
Pörköltöt
készítünk: a felmelegített olajba beletesszük a felkockázott
vöröshagymát, sózzuk, és megfonnyasztjuk kicsit (a só azért
fontos, mert hatására a hagyma így vizet enged, ezért nem fog
megpirulni, hanem teljességgel szétfő az ételben, ezáltal is
sűrítve azt). Pár perc kevergetés után hozzáadjuk a
felaprózott fokhagymát, és azzal is átforgatjuk. Amikor
megérezzük a fokhagyma illatát, beletesszük a fűszerpaprikát,
és az egészet jól átforgatjuk. Most lehet beletenni a kockára
vágott húst, amit sóval, borssal, őrölt köménnyel ízesítünk.
Ráöntünk egy pohár vizet, felforraljuk, majd a lángot
kis-közepesre mérsékelve majdnem puhára főzzük.
-
Amíg
a pörkölt készül, eltávolítjuk a káposzta sérült leveleit,
és vékony csíkokra vágjuk. A burgonyát is megtisztítjuk, és
kockára vágjuk.
-
Amikor
a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a káposztát és a burgonyát,
amit megsózunk még egy kicsit. Kevesebb vizet öntünk rá, mint
amennyi zöldség van a lábasban. Felforraljuk, majd a lángot
mérsékelve mindent puhára főzünk.
-
Míg
a zöldségek puhulnak, elkészítjük a habarást: a rizslisztet
simára keverjük a kefirrel és a natúr joghurttal.
-
Amikor
minden puha a lábasban, a habarást az ételhez adjuk, és
besűrítjük vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése