A naptár hosszúra vagy „kurtára szabta ki a farsang idejét” – bizony mi aligha tudnánk úgy kiszámolni, mint a víg poéta, Csokonai a nevezetes 1799. évben. Egy biztos, a jó kedélyű embereknek mindig rövidnek tűnik.
A karnevál az egyik legérdekesebb és sok-sok évszázados hagyomány. Szerte Európában otthonos volt a falvak utcáin éppúgy, mint a királyi paloták tükrös termeiben. Sokan üldözték, még többen szerették. Országonként, koronként, társadalmi osztályonként más-más formában jelent meg, de az évszázadok alatt lényegében ugyanaz maradt: a móka, a vidámság, a játék ünnepe.
Őhazája Itália. A régi római Saturnalia-ünnepekből származik. A nálunk kevésbé használatos latin eredetű „karnevál” szó egyes kutatók szerint a karneválon felvonuló tengeri hajót ábrázoló „cerrus navalis”-ból, más kutatók szerint a „carne vale” azaz „hús, isten veled” szójátékból keletkezett.
Köznyelvünk „farsang” szava német jövevény, a Fasching szóból ered. Valószínű, a hazai német polgárságtól vettük át. A legtöbb országban – így hazánkban is – az ún. epifánia-ünneptől (vízkereszttől) a húsvét előtti negyvennapos böjtig, hamvazószerdáig tart a farsang. A szezon legjelentősebb napja a húshagyó kedd. Ez a népies elnevezés a szigorú előírások szerint azt takarja, hogy a katolikus hívők húsvétig ekkor ehetnek utoljára húst.
A farsang az első időkben nagy népünnepély volt, jelmezes, álarcos utcai felvonulásokkal, mulatozásokkal, de belevitték a természet megújulásának köszöntését is. Ez utóbbiakból eredtek a vidám népi jelenetek. Később otthonos lett a báltermekben is.
A farsangi mulatságokon a társadalmi osztályok elkülönülése nem volt olyan merev, mint egyébként. Velencében például a XIII. század végétől hivatalos ünnep volt a húshagyó kedd, melynek rendezvényein minden rendű és rangú lakos részt vett. Máshol is gyakran megtisztelték alattvalóik mulatságát jelenlétükkel még a királyok, uralkodó hercegek is. A keresztény egyházak a középkorban a farsang megítélésében egy véleményen voltak, az ördög ünnepének tartották.
A farsangi mulatságokkal kapcsolatban a gáncsoskodók haragja főként a jelmezek és álarcok ellen irányult. A legtöbb történet a dominójelmezhez fűződik. Például Frigyes Vilmost trónörökös korában az 1822. évi farsangi bálon meg akarták mérgezni. A leendő király helyett tévedésből a szintén dominónak öltözött lakájnak nyújtották át a halált hozó italt.
Gyakori volt a két nem ruhacseréje, melyet évszázadokon át felháborodás kísért. A törvény vas keze azonban többnyire csak a nőkre sújtott le. A gangerni zsinat egyházi átokkal büntette a férfinadrágba öltöző hölgyeket. Württembergben toronyba vagy bolondok házába zárták azokat a nőket, akinek eszébe jutott, hogy a férfiak viseletébe bújjanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése