2022. január 15., szombat

Molière születésnapjára (1622. január 15.) - idézetek

Én híve vagyok a szelídebb bölcsességnek,
és nem kedvelem azt a vad erkölcsiséget,
melynek fog és köröm legelső fegyvere
és embertársait azzal leplezi le.

A bölcsesség kora nem rendelésre jő, s a vén agy éppúgy meghibbanhat, akár a fiatal.

Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat:
Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad,
S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem,
Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.

Könyveket kiadni különben rangon alulinak tartom; csak azért teszem, keressenek valamit a könyvkereskedők, ha már annyit zaklatnak írásért.

Ha hiába remélünk,
Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk,
És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát,
Ha nem is sikerül, színleljük legalább,
Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy
Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.

Bizony, a hamis gyanu árnya
Nagyon gyakran a jót is rosszra magyarázza.


Szerelmet ébreszteni a férfiban, ez minden nő legfőbb célja.

Nincs teremtett lélek, akit életében legalább egyszer cserben ne hagyna az a híres okosság.

Tudom, vágyainak nem lehet ura senki,
S a szerelem önként kíván csak megszületni.

Agyamat néha vad riadó veri föl;
Sivatagba futni az emberek elől!


Az ébredő vonzalom bizony mindig elmondhatatlan gyönyörűséggel van tele, és a szerelem minden boldogsága a változásban van.

Az ember csak beszél, de nem mindig cselekszik,
Gyakran hosszú az út a szándéktól a tettig.


A rágalomra nincs semmilyen gyógyszer itt:
Hát bolond, aki a pletykára hederít.
Igyekezzünk tehát okosan élni s tisztán,
S ne törődjünk vele, hogy mit fecseg a hitvány.

Be furcsa látni, hogy emberfia, ahány,
Mind mily vakon rohan a hóbortja után!


Mindenki barátja nem barátom nekem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése