A farsangi mulatságokkal kapcsolatban a gáncsoskodók haragja főként a jelmezek és álarcok ellen irányult. E kellékek – igaz – sok bonyodalmat okoztak a történelmi eseményekben, a bűnüldözés során. Az álruhák mindenható zsarnokok menekülését segítették a nép haragja elől, rablókat, tolvajokat tettek felismerhetetlenné. A karneválok történetében egészen más jellegű tragédiák forrásai lettek. Például 1393. január 28-án a mélabús francia uralkodó, VI. Károly felderítésére farsangi mulatságot rendeztek. A király szatírnak öltözött. Szorosan simuló ruháját kívülről szurokkal vonták be, azután szösszel ragasztották körül. A bálban az egyik hercegnő faggatni kezdte, kit rejt a különös jelmez. Az orléans-i herceg – a kíváncsi hölgy iránti udvariasságból – egy égő fáklyát tartott Károly arca elé. A szurok meggyulladt. A királyt a haláltól csak egy hölgy jelenléte mentette meg, aki bő szoknyáját ráterítette az élő fáklyára. A kiállt ijedtség azonban az ideggyenge uralkodót annyira megviselte, hogy elméje teljesen elborult.
Hasonló esetet jegyeztek fel György tübingeni gróf 1570. évi karneváljáról. Ezen a nők angyalnak öltözve, szárnyakkal és égő viaszgyertyás koronával jelentek meg, a férfiak pedig alvilági szellemekként, kezük-lábuk bekormozott szöszbe csavarva. Az egyik táncosnő fején meggyulladt a papírkorona, és lángra lobbantotta táncosát is. Pillanatok alatt rettentő pánik tört ki, mert a tűz egyre terjedt. Sokan a helyszínen szénné égtek. A házigazda gróf pár hét múlva szintén belehalt égési sebeibe.
A legtöbb történet, pletyka a dominójelmezhez fűződik. Például Frigyes Vilmost trónörökös korában az 1822. évi farsangi bálon meg akarták mérgezni. A leendő király helyett tévedésből a szintén dominónak öltözött lakájnak nyújtották át a halált hozó, italt.
Nevezetes az az 1745-i párizsi városházán tartott álarcosbál, amelyen XV. Lajos is megjelent. A kavargó vendégsereg közül egy női dominó sodródott a királyhoz, s társalgásával lebilincselte az uralkodót. E hölgy néhány nap múlva már a zsarnok király mindenható kegyencnője lett, a Pompadour márkiné néven vonult be a történelembe.
Gyakori volt a két nem ruhacseréje, melyet évszázadokon át felháborodás kísért. Például a 15. században Temesvári Pelbárt ferences szerzetes, prédikátos leírta, hogy egy Kapos melletti faluban az asszonyok férfiruhát öltve vagy más jelmezben táncoltak, mulatoztak egészen addig, amíg az ördög személyesen meg nem jelent a táncolók között, egy asszonyt elragadott magával, s a Kapos mocsaraiba hajította. Élesen ki is fakadt a ruhacsere ellen: „mert gondoljuk csak meg, hogy valaki álarcot ölt és idegen külsőt vesz fel, például férfi női ruhát, vagy asszony férfiruhát…!” A törvény keze azonban többnyire csak a nőkre sújtott le. A gangerni zsinat egyházi átokkal büntette a férfinadrágba öltöző asszonyszemélyeket. Würtembergben toronyba vagy bolondok házába zárták azokat a gyengébb nembelieket, akiknek eszébe jutott, hogy a teremtés koronáinak viseletére bújjanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése