2023. október 17., kedd

Nyers reszelt alma télire

            Egyszerű megőrzési módja az almának. Először a foltokat, hibákat ki kell vágni, majd meg kell hámozni. Mivel ez nem megy egy-két perc alatt, a már elkészült darabokat citromos vízbe kell tenni – nem annyi vízbe, hogy ússzanak, csak egy kevésbe, hogy lehessen forgatni.    Ezután le kell szűrni a citromos lét, majd le kell reszelni az almát a nagyobb lyukú reszelőn, és hozzákeverni kilónként egy csapott mokkáskanál tartósítószert (nátrium-benzoátot), és üvegekbe tenni. Jó szorosan érdemes, hogy lehetőleg ne maradjon levegő közte. (Nem érdemes kicsavarni, de az üvegbe nyomkodáskor mégis a lé egy része megmarad, ezt meg lehet inni, legjobb egy kissé vízzel hígítva.) Érdemes az üveg csavaros teteje alá fóliát tenni, hogy az alma savassága ne marja meg a tetőt.
            Így is elkerülhetetlenül megbarnul egy kicsit, de nem vészes. Akár több, mint egy évig is megmaradhat így az alma, az íze akkor is teljesen olyan lesz, mintha frissen reszelték volna.
            Hámozatlanul mérve kb. egy kiló alma fér egy üvegbe. Így eltéve nemcsak süteményhez, hanem sós ételhez is fel lehet használni, hiszen nincs benne cukor.
            Megjegyzés: Én nem hiszem, hogy ez a minimális mennyiségű tartósítószer nagyon ártalmas lenne, de ezt mindenki magának dönti el. Ha a hagyományos módon, cukorral, megpárolva tartósítjuk, akkor meg a cukor ártalmaira is lehet gondolni, valamint a párolással lecsökkentett vitamin-tartalomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése