Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Tatár-hágó

A Rahótól északra fekvő Tatár (Jabloneci)–hágó (931 méter) a Vereckei-hágó után a második legfontosabb átkelési pont a Kárpátok északkeleti vonalán Belső-Ukrajna felé. 

• 895-1920 – Magyarország része
• 1919–Román megszállás
• 1920–1939 – Csehszlovákia része
• 1939–1944 – Magyarország része
• 1944–1945 – Szovjet megszállás
• 1945–1991 – Szovjetunió része (USZSZK)
• 1991-től – Ukrajna része

A honfoglaláskor a környék a magyarok fontos átvonulási helye volt. Az elkövetkező több mint ezer esztendőben nagy szerepet játszott a térség államainak kül- és belpolitikájában, különböző háborúkban. Magyar elnevezését is onnan kapta, hogy a belső-ázsiai és krími tatárok általában ezen az átjárón át támadtak.

A Tatár-hágó évszázadok óta könnyítette a menekülést Magyarországra kelet felől, nemegyszer igen népes csoportok számára is, amelyek rendszerint csak a puszta életüket tudták megmenteni a váratlan tatár támadások, betörések elől. 1241-ben Batu kán mongol-tatár hadseregének egyik ága itt hatolt be IV. Béla király Magyarországára. Az utolsó nagy tatárjárás a vidéken 1717-ben volt, ekkor a támadók itt átvonulva felprédálták Ugocsát, sok foglyot ejtettek.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében belső határnak számított Bukovina és Magyarország között.
A hágó egyik értéke stratégiai fontosságú fekvésében rejlett. Az első világégés éveiben az osztrák–magyar–német és az orosz hadsereg vívott itt egymással élethalálharcot.

Lengyelország német-szovjet-szlovák felosztása után (1939) a Magyar Királyság és a Szovjetunió határa a Tatár-hágónál is húzódott. Még képeslapot is kiadtak róla.

A második világháborúban, a Szovjetunió elleni hadba lépést követően (1941. június 27.), a Magyar Királyi Honvédség által elsőként bevetett Kárpát-csoport kötelékébe tartozó I. Megerősített Hegyidandár július 1-jén indította meg támadását Kőrösmezőről kiindulva, a Tatár-hágón át Jablonica irányába. 
A továbbiakban fontos utánpótlási vonalként funkcionált, majd a hadműveletek elhúzódásával, a front nyugatra húzódásával gyorsabb ütemben folytatódott az 1939-ben elkezdett Árpád-vonal nevű határvédelmi rendszer kiépítése, amely a folyóvölgyekben futó út- és vasútvonalakat zárta le. Műszakilag megerősített támpontok, fa-, föld- és betonerődök, a völgyekben út- és műszaki zárak alkották a védvonalat. Ezeket erődszázadok védelmezték, amelyek sikerrel verték vissza a szovjet egységek támadásait. Az Árpád-vonal fontosabb támaszpontjai voltak: a Tatár-hágó felől a Fekete-Tisza völgyében Kőrösmező, Tiszaborkút, Rahó; a Tarac folyó völgyében Királymező, majd erődítések a Tiszáig; a Toronyai-hágón át a Husztra vezető úton Ökörmező; a Vereckei-hágón át a Munkács felé vezető völgyben Volóc, az Uzsoki-hágó felől az Ung völgyében Fenyves-völgy. 
A szovjet csapatok csak 1944. szeptember 27-én foglalták el súlyos áldozatok árán, de nem frontális áttörés következtében. A magyar csapatok itt még rendületlenül védték állásaikat, mialatt a Vörös Hadsereg Románia átállása következtében már a magyar Alföldön Debrecent fenyegette, így a csapatok a bekerítés elkerülése végett parancsot kaptak a visszavonulásra.

Napjainkban a terület fontos tranzitállomás a szomszédos Ivano-Frankivszk megye felé. A hágóra fölérve rengeteg stand, kisebb kávézó és gépkocsikaraván fogad bennünket. A standokon a népi kézműipar remekeinek sokasága várakozik eladásra. Tekintve, hogy ez hegyvidék, ahol a juhtenyésztés dominál, nagy a kínálat gyapjútermékekből. A legnagyobb választék csergéből van, ami két-négy szélből összevarrt, vastag, hosszú szőrű gyapjútakaró. Széles a választék gyapjúmellényekből, gyapjúzokniból. Nagyon szép, kézzel készített bőrpapucsokat, cipőket lehet itt vásárolni, de rengeteg fából, ásványi anyagból készült használati és ajándéktárgy is kapható. Sok itt a német, szlovák, holland, orosz, lengyel és hazai turista, ami egyértelműen bizonyítja a hágó nemzetközi tranzitjellegét.

A hágót környező vidéken sokan építenek házat vagy nyaralót, ún. "dácsát." A sűrű fenyvesbe vezető egyik kis hegyi ösvényen eljutunk az egykori magyar állam történelmi határát bizonyító emlékekhez. Valaha itt húzódott a lengyel–magyar határ egyik szakasza, egy határkő még ma is látható. A másik emlék a tőle alig pár méternyire álló egykori osztrák–magyar határőrbódé. A második világháborút követően a szovjetek helyreállították és használták is, amint erre a téglákba belekarcolt nevekből, évszámokból következtetni lehet. Így maradt fenn ez az építmény, hogy magányos "őrszemként" jelezze az egykori magyar jelenlétet.

(Fő forrás: Fischer Zsolt)

Kis lépcsőn felmenve egy hosszúkás térre érünk. Itt is találunk sok érdekességeket:

 

(A képeket 2016-ban készítettem)