És akkor veszekedni kezdtünk - humor a férfiak szemével

 A tévé előtt ültem, amikor a feleségem megkérdezte:

- Mit nézel?- A port. Ezután veszekedni kezdtünk...

A feleségem azt mondta, ad egy támpontot, hogy mit szeretne születésnapjára:

- Legyen vörös, és 3 másodperc alatt érje el a 0-ról a 100-at! Ajándékoztam neki egy piros fürdőszoba mérleget. Ezután veszekedni kezdtünk...

A feleségem a tükörben magát nézegetve azt mondta:

-Rettenetesen nézek ki, öreg, kövér és ráncos vagyok. Most tényleg szükségem volna egy bókodra! Azt mondtam:- De a látásod nagyon jó. Ezután veszekedni kezdtünk...

Elkísértem a feleségemet az osztálytalálkozójára. Egyik hajdani osztálytársa egyik poharat a másik után ürítette ki, és alaposan berúgott. Megkérdeztem a feleségemet, hogy ismeri-e? Persze, felelte. Együtt jártunk annakidején, és amikor vége lett, elkezdett inni, és azóta nem tudta abbahagyni.

- Még mindig ünnepli? - kérdeztem. Ezután veszekedni kezdtünk...

A bevásárlóközpontban megkérdeztem a feleségemet, hogy ne vegyünk-e egy láda sört 3000 ft-ért. Azt mondta, nem, és anélkül, hogy megkérdezett volna, vett valami beauty-krémet 6200 forintért. Mondtam neki, hogy egy láda sör többet segítene abban, hogy szépnek lássam, mint a krém. Ezután veszekedni kezdtünk...

Néhány napja megkérdeztem a feleségemet, hogy a házassági évfordulónkon hová mehetnénk. Azt felelte: -Valahová, ahol már rég nem voltam. Erre a konyhát ajánlottam. Ezután veszekedni kezdtünk...

Szent Iván (János) napjára - június 24.

          A néphit azt tartja, hogy Szent Iván (János) napja a nyári napforduló ünnepe, ekkor köszönt ránk az év leghosszabb nappala, majd a titkokkal, varázslatokkal teli legrövidebb éjszaka, amikor is a hagyományban hívők szerint minden kívánság teljesül.

Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.

A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A nyári napforduló azonban június 21-én van. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hág az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ. Szent Iván napja azonban három nappal később van. A csillagászati nyárkezdet a régi időkben tényleg június 24-re esett, de a különböző naptárkiigazítások előrébb hozták. A hagyomány pedig azért hagyomány, hogy az emberek ragaszkodjanak hozzá.

Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.

A kereszténység elterjedése után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.

Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:

–hatalmas örömtüzek gyújtása;

–a szántóföldek megkerülése égő faágakkal;

–lángoló kerék legurítása egy magaslatról.

            Bod Péter református lelkész (1712–1769) ugyancsak ezt a három jellegzetes Szent Iván napi szokást említi meg A Históriákra utat mutató Magyar Lexikonban:

"Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni:

A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.

Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése."

Hét éve történt - Magasra tette a mércét a Jolly-Joker

Beindult a nyári évad Alsóörsön

Kiváló választás volt a szervezőktől, hogy a tavaly már megszeretett győri fiúk nyitották az idei szezont. A szellemes összekötő szövegek, a közvetlenség, a karaoke teszi közkedvelté a nyolc éve alakult együttest.

Szerencsés volt a helyszín megválasztása is. A strand zöld gyepén heverészve, a Balaton partján ülve, a környező vendéglátóhelyeken fogyasztgatva mindenki megtalálta a kedvére valót. A gyerekek ugrálgatását fokozatosan felváltotta a felnőttek táncolása, majd tizenegy óra körül a diszkóba igyekvő fiatalok frissítették a táncplacc közönségét.

A program fő erénye, hogy magyar zenét játszanak, a közkedvelt nosztalgiazene mellett mai népszerűeket is. Egyáltalán nem volt zavaró, hogy a Hungária, az Edda Művek, az R-GO, a P Mobil, az Első Emelet, Charlie, a Magna Cum Laude, Cserháti Zsuzsa, Takács Tamás stb. váltogatta egymást. Megállás nélkül ömlött a rock and roll, az andalító zene, a kemény rock, a kacsatánc, a medvecsalogató román népdal (Én vagyok a numerakirály), az Elhagyom a várost, a Korda-paródia.

A karaoke is kiválóan illet a műsorba. Ahogy sötétedett, egyre többen vállalkoztak az éneklésre. Kitűnt Svéd Péter (Budapest) Afrikáról énekelt száma, de kiemelkedett erőteljes, bátor, kellemes előadásmódjával (a képen bal szélen még a közönség soraiban bátorságot gyűjtő) Wittenberger Sándor (Dunaalmás) Csao ban bino és a Kölyköd voltam c. dalok előadásával.

         (A bejegyzés 2013. június 23-án készült.)

Emlékezés Stjepan Radićra, az ellene elkövetett belgrádi merénylet napján – 1928. június 20.

Stjepan Radić (Radics István) (Trebarjevo Desno, 1871. május 11. – Zágráb, 1928. augusztus 8.) horvát politikus, a Horvát Parasztpárt első elnöke.

Már ifjú korában érdekelte a politika. A politika miatt kizárták a zágrábi gimnáziumból és magántanulóként Károlyvárosban (ma: Karlovac, Horvátország) érettségizett. 1891-ben beiratkozik a zágrábi jogi karra, de 1893-ban négy hónapra elítélték, mert bírálta Khuen-Héderváry Károly bán politikáját. Két évvel később ismét elítélték, ezúttal 6 hónapra.

1895-ben a zágrábi Jelačić téren elégette a magyar zászlót. Emiatt kizárták az egyetemről. Ezután Prágában (ma: Csehország) és Bécsben (ma: Ausztria) folytatta tanulmányait. A következő évben Oroszországba utazott, 1897–1899 között Párizsban befejezte az iskolát. Ezután Prágába költözött, és együttműködött a cseh lapokkal. Prágából Zimonyba (ma Belgrádhoz tartozó városrész, a trianoni diktátum előtt önálló város Szerém vármegyében) költözött, és ott a cseh, francia és orosz lapoknak segédkezett.

Antun bátyjával megalapították a Horvát Népi Parasztpártot (HPSS – Hrvatska pučka seljačka stranka), amely a Horvát Száborban (Országgyűlésben) 9 mandátumot szerzett.

1920-ban a párt nevét Horvát Demokratikus Parasztpártra változtatták (HRSS – Hrvatska republikanska seljačka stranka).

1923 júliusában Londonban, Bécsben és Moszkvában is járt.

1922-ben hozott párthatározatból idézve: „Horvátország politikai függetlensége jogilag sosem volt megszakítva, s valójában Horvátország mindig állam volt, amely különálló területtel rendelkezett, és saját kormánya volt. (…) A horvát országgyűlés 1918. október 29-én kifejezte óhaját, hogy Szerbia és Montenegró királysággal kíván közös államalakulatban részt venni… A szerb politikusok meghiúsították ezeket a szándékokat, miután 1918. december 1-jén egyoldalúan kikiáltották a Szerb-Horvát-Szlovén királyságot, habár ehhez a lépésükhöz sem a horvát országgyűlés, sem a horvát nép hozzájárulását nem kérték ki.”

Radić szenvedélyes támadásaival sokat kellemetlenkedett a nacionalista szerbeknek. Például 1928-ban mondta a Parlamentben: "Valóságos pokolban élünk! A magyarok mindig gavallérosan bántak velünk, most ennek az ellenkezője történik. A csendőrség terrorja elbírhatatlan, holott ez a régi Monarchiában kiválóan működött. (…) a régi kitűnő közigazgatás ma balkanizálva, macedonizálva van".

1928. június 20-án az udvarhű és radikális Puniša Račić a belgrádi Parlamentben meglőtte Pavle Radićot, Đuro Basaričekot, Stjepan Radićot. Stjepan Radić 1928. augusztus 8-án halt meg Zágrábban.

Rendkívül színes, de provokatív személyiség volt. Nagyszerű vitakészséggel rendelkezett, de ugyanakkor rendkívül sértően vitatkozott, gyakran megalázta vitapartnereit. Szélsőséges reakciók jellemezték, például egész életében a királyság intézménye ellen harcolt, ugyanakkor 1925-ben közoktatási tárcát vállalt a királyságban.

A Jugoszlávia felbomlása utáni független Horvátországban több utcát, teret, közintézményt is elneveztek róla, szobrokat is állítottak emlékére. 1993-ban a horvát papírpénzek közül a 200 kunásra az ő képét nyomtatták. (Forrás: Wikipedia)

Margit-sziget (5/5.) A főváros tulajdonában

A sziget jogi státusa 1909-ben rendeződött: a főváros 11 millió koronáért megvásárolta a Habsburgoktól a szigetet, azóta a Margit-sziget Budapest főváros tulajdonában áll. A tranzakcióról rendelkező 1908. évi XLVIII. tc. 6. § pedig örök időkre nyilvános kertté avatta a szigetet.

A szigeti lejáró megépítését és az állami tulajdonba vételt követő évtizedekben alakult ki a sziget ma ismert képe. A József nádor által telepített park főbb elemei megmaradtak, ám kiegészültek a tömegszórakoztatás jellegzetes épületeivel: elkészült 1937-re a Palatinus Strandfürdő központi épülete, a Nemzeti Sportuszoda, melyet 1938-ban építettek Hajós Alfréd olimpiai bajnok tervei szerint, az 1920-ban épült Szabadtéri Színpad, a jellegzetes formájú Víztorony. A Marosvásárhely középpontjában álló, Bodor Péter székely ezermester által 1820-ban épített – kizárólag a víz erejével hajtott – Zenélőkút másolatát 1936-ban építették fel. 1914-ben és 1937–38-ban kezdték meg föltárni a sziget középkori maradványait, a háború előtti években pedig megkezdődött a Margit-szigetet a fővárossal összekötő második híd, az Árpád híd építése is.

A Budapest polgárainak békés pihenését szolgáló sziget fejlődését egyedül a II. világháború vetette vissza. 1945. január 19-ről 20-ára virradó éjszaka a hőmérséklet -20 fok alá esett, így a szovjet csapatok a sziget északi végén át tudtak kelni a Duna jegén, ezzel meglepték a szigeten állomásozó SS-alakulatokat. Elkeseredett harc kezdődött, a német védősereg maradékai csak január 28-án vonultak vissza Budára. A harcokban a sziget épületeinek döntő többsége, köztük például József nádor palotája is megsemmisült.

Azóta a sziget épületeinek nagy részét restaurálták, és tovább folytatódott a kolostor föltárása is, valamint az 1980-as években az Árpád híd kiszélesítésére is sor került.

             A sziget északi végén alakították ki Budapest egyik legszebb kerti sétahelyét, a Sziklakertet. A mesterséges vízesés, a sziklák, díszhalak, növényritkaságok, japánkert, szobrok (pl: Csikász Imre: Ülő nő). A gyerekek kedvence az óriási szökőkút, a kis állatkert, a felnőtteké a gondosan ápolt zöld gyep, az évszázados platánok, a szép virágágyások, a romantikus Duna-parti sétányok, a korszerű futópálya. (Vége)

Csetneki Juhász Balázs: Vénlegény szerelme

Amikor férjhez mentél azt írtad:

Sohasem szerettél, sohasem szerettél.

Már elfeledtél, tudom már elfeledtél.

Nem dúlnak már fel  forró szerelmes

Gondolatok, hozzám űző vágyak,

Már tudsz aludni békében,

Nem gyűröd magad alá a takarót

Mint régen, már elfeledtél, tudom.

Fájt, fájt, hogy már nem kerestél..

Tudom, már elfeledtél.

Arcodat  nem önti el már a pír,

Ha a feszülő emlődet simogatom,

Nem mondod, lassabban, lassabban,

Hogy élvezni tudd a perceket.

Már elfelejtettél tudom.

Mikor férjhez mentél azt írtad,

Nem szerettél, nem szerettél,

Fájt, fájt hogy sohasem kerestél,

Sohasem kerestél.

Fáradságos, nehéz napok jöttek,

Hűtlen, semmi évek, már elfeledtél.

Engem talán csak a rég volt vágyak,

A kihűlt ágyak, szemed alatt gyűlő

Árnyak idéznek, milyen volt régen.

A kérlelhetetlen idő a múlandóság

Minden jelét véste belém, nem feledtelek soha,

Egész életemben csak téged szerettelek.

Egész életemben küzdöttem ellened,

Feledjelek! Feledjelek! Ne emlékezzek rád!

Őzike szemed kerek fényére,

Tested közelére, kezed cirógató melegére,

Mosolyodra, ahogy a végtelent beragyogta.,

Illatodra, az édes szavak bársonyára.

Hiába, kerestem, kutattam másokban a csodát,

Sehol sem találtam,

De a vérem mégis zaklatott, hajtott tovább,

Végül egyedül maradtál az örök, az igaz,

Végül egyedül maradtam, egyedül, egyedül.

Magányos, könnyes éjszakákon át,

Űzött az álom régi vággyal, régi hévvel,

Hiába kerestelek, nem találtalak,

Már álmomban sem vártál,

Tudom, végleg elfeledtél,   

 De ott, akkor talán mégis csak szerettél.

Még mai is várok, csak várok rád,

Pedig tudom, nem jössz soha már,

Soha már.

A Magyar Királyság területe

          A honfoglalás után, a 9. század végén az országhatárt lakatlan vagy lakhatatlan területsávok, természetes akadályok szolgálták, az ún. gyepűrendszer. Ezt északon és keleten a Kárpátok hegyvonulata, délen a Duna és Dráva folyók vonala, nyugaton pedig mocsaras, ingoványos terület jelentette. A Történeti-Magyarország területe több mint ezer éven át folyamatosan formálódott, de a törzsterülete a honfoglaláskor felvett alakját szinte változatlanul megtartotta.

         A történelem kíméletlenségére kiváló példa, hogy a török hódoltság megszűnése előtt a Történeti-Magyarország négy részre tagolódott, melyből a Porta 172 ezer km²-t birtokolt (birodalmi: 122 ezer km², hódoltsági: 50 ezer km²), az Erdélyi Fejedelemség 70 ezer km², Thököly Imre Felső-Magyarországi Fejedelemsége 40 ezer km², a Magyar Királyság 38 ezer km² volt.

         A török kiűzése után, a karlócai békével (1698. november 13.) kezdődően a Történeti-Magyarország majdnem egész területe a Habsburg Birodalom keretébe került. A Temesi Bánság majd csak 1718. július 21-én a pozsaróci (németül: passarowitzi; szerbül: pozsareváci) béke alapján lett újra Magyarország része. Különböző időszakokban különböző belső felosztások jellemezték a Kárpát-medencét, pl. Erdély, Partium, Horvátország, Szlavónia, Katonai határőrvidék, katonai kerületek, székek, megyék.

1848–49-ben Magyarország ki akart szakadni a birodalomból, de a külső nemzetközi erők ezt megakadályozták.

Az 1867-es magyar-Habsburg kiegyezéssel helyreállt a történeti terület egysége, sőt a Fiumei Kerület révén újra tengermellékhez is jutott az ország. Ez egy zárt egységet, egy egységes állam kialakulását eredményezte ezen a területen: infrastruktúrában, politikában, gazdaságban, közigazgatásban.

         A Habsburg–osztrák–magyar kiegyezés a birodalmat dualista állammá alakította át: Osztrák Császárságra és Magyar Királyságra. A kiegyezés Magyarországot azelőtt alig remélt hatalmi helyzetbe juttatta, hiszen a Monarchia európai nagyhatalom volt, és Magyarország elismert államisággal rendelkezett ennek a nagyhatalomnak keleti része felett. Korlátozott államiságot, állami szuverenitást nyertünk, de a Monarchia osztrák fele is önként korlátozta szuverenitását. A „közös ügyek” a következők voltak: az uralkodó személye, a hadügy, a külügy és a „közös ügyeket” ellátó pénzügy (ide tartozott később Bosznia–Hercegovina együttes kormányzása). A közös hadsereg mellett volt külön Magyar Királyi Honvédség is, voltak magyar érc- és papírpénzek, ill. a magasabb címleteken az egyik oldal felirata német, a másik magyar volt. Magyarországnak önálló igazságügyi rendszere, rendőrsége, postája és bélyegkiadása volt. A Monarchián belül egységes volt a vámterület, mindenki szabadon utazhatott, mozoghatott, letelepedhetett, dolgozhatott. A Magyar Posta annyira toleráns volt, hogy még azokat a leveleket is kézbesítette, amelyeket a Magyar Királyság területén a település nemzetiségi nevére címeztek. (Nem úgy mint a Monarchia összeomlása után az utódállamok.)

         Magyarország természetes határát a Kárpátok láncai, az Alpok keleti nyúlványai és a Horvát-Szlavón hegység alkotta. A politikai határvonal futása mindenkor ezeket a természetes vonalakat igyekezett követni. A Magyar Királyság 4166 km hosszú határának 86%-a természetes határként, a hegyek és a folyók mentén alakult ki. Az Osztrák–Magyar Monarchia belső és külső határai esetében a határvonalat eltérő fontossággal kezelték. A magyar politikai határ 50 %-a az Osztrák Császársággal volt közös, míg 20 %-a román, 11 %-a szerb, 14 %-a bosnyák viszonylatba került, a fennmaradó 5 %-a pedig a tengerrel érintkezett. Bosznia-Hercegovina és a Magyar Királyság közötti határ is belső határnak számított, mivel a tartományt az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-ban okkupálta (felügyelte), majd 1908-ban annektálta (beolvasztotta), és a két társország közösen kormányozta. A magyar kormányok a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság közös határainak megjelölését fontos elvi kérdésnek tartották ugyan, de a határvonal pontos, folyamatos kijelölésére mégsem került sor, csupán ott helyeztek el határjeleket, ahol az emberek mindennapi tevékenységeik során megfordultak.

         Az első világháború során – a bukaresti béke (1918. május 7.) értelmében – történelme folyamán Magyarország területe utoljára még 3772 km²-rel növekedett is.      A Tanácsköztársaság fegyverrel szembeszállt a területi szétdarabolás megakadályozására, de a túlerő és az antant félrevezetése végül a vereségéhez vezetett.

A trianoni békediktátum (1920. június 4.) nemcsak feldarabolta a Történeti-Magyarországot, hanem jelentős magyar etnikum is átkerült az utódállamokba az északi, keleti és déli részeken. Trianon igazságtalanságát legjobban az bizonyítja, hogy az utolsó száz évben – a történelemben egyedülálló módon – az ezeréves Magyarország területén keletkezett körülbelül 12 580 km országhatárból mindössze 210 km maradt állandó Magyarország és Románia határának déli részén Kötegyán és Kübekháza között, aminek sem a nyomvonala, sem a két oldalán található országok neve nem változott meg. Az itt lakókat pedig mindössze egyszer, Sopronban és környékén kérdezték meg, hogy hová szeretnének tartozni. Annak közismert eredménye után azonban soha többet nem merték megkérdezni a lakosság akaratát a hovatartozás kérdésében.

A székely Határjárókkal 2022-ben a Keleti-Kárpátokban Batár Zsolt Botond (jobb oldalt) is túrázott. Molnár Sándor egyesületi elnök, túravezető, útikalauz-író mutatja merre húzódott a magyar-román ezeréves határ (OHT 51-54). A képen a csoport negyede látható.