Arany János: Év utolján

Kifelé az évnek a szekere rúdja,

Pályáját a nap is csak robotban futja,

Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,

Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,

Megelégedtem már sovány böjtjeiddel;

Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:

Kívánok jó utat s jó egészséget. –

Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?

Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,

Mely hiába mondja; hogy: ,,csütörtök, péntek.”

Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,

Legalább nem esett életemen csorba:

A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,

Legalább nem hagyja lyukasan a földet. –

(Nagykőrös, 1852)

Az 1852-es év ,,utolján” írta ezt a verset Arany János Nagykőrösön, de mintha csak a 2021-es évtől búcsúzna, amelyet egy szóval sem marasztal, mert megelégedett sovány böjtjeivel, örömet nem hozó, emléket nem hagyó voltával.

Arany János szobrát koszorúzom a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület ügyvezető elnökeként halála évfordulóján 

(Nagykőrös, 2020. október 22.)