2023. január 4., szerda

Pauker Károly emlékére - Magyarok mindenhol felbukkannak

            Pauker Károly (Karl Pauke, 1893 január, Lemberg (ma: Lviv, Ukrajna) – 1937 augusztus 14, Moszkva, NKVD tiszt, Sztálin testőrségének vezetője.
            Magyar zsidó családban született, az I. világháború előtt fodrászként dolgozott a budapesti Operaházban. Az osztrák-magyar hadseregből 1916-ban hadifogságba esett. A Szovjetunióban maradt, és belépett a kommunista pártba. A szovjet államvédelmi testület (NKVD) tagja lett. 1924-ben Sztálin testőrévé lépett elő, később a „Gazda” főtestőrré választotta. Aktívan részt vett a tisztogatásokban, Lenin belső munkatársainak Grigorij Zinovjev és Lev Kamenev koncepciós perének szervezésében, majd elítélésében is szerepet játszott.
            1937 áprilisában letartóztatták, mert túl sokat tudott, és túl jól élt, bebörtönözték és tárgyalás nélkül kivégezték. Később rehabilitálták. (Forrás alapja: Wikipedia)

            Kun Miklós írta: Az 1960-as években a szovjet fővárosban alkalmam adódott megismerkedni Anna Allilujevával, Sztálin feleségének, Nagyazsdának a nővérével. Az asszony sokkal idősebbnek látszott a koránál. Meglehetősen elhanyagolt volt a külseje. Eleinte szétszórtan, az asztmás betegek zihálásával válaszolt a legegyszerűbb kérdésekre is. Mihelyst azonban az elsüllyedt, régi világ krónikásává léphetett elő, szinte teljesen kicserélődött. Különösen nagy szeretettel mesélt a két világháború közti moszkvai zenei szalonokról, a béke szigeteiről, amelyeken neves előadóművészek zeneértő kormányhivatalnokokkal és pártmunkásokkal találkoztak. „Még az NKVD vezetői is megfordultak ezeken az estélyeken, így a férjem is, akinek hivatásos énekesek is dicsérték a hangját — mesélte büszkén. — Emlékszem, gyakran velünk tartott egy Olszkij nevű egykori munkatársa, aki magas rangú belügyesből vendéglátó-ipari szakember lett.” Úgy emlékezett, gyakran látogatta a moszkvai zeneszalonokat Mihail Tuhacsevszkij marsall (Sosztakovics jó barátja, a hegedűmuzsika szerelmese), Ivan Tovsztuha, a Sztálin-titkárság vezetője és Pauker Károly, a „Gazda” magyar főtestőre.
Tuhacsevszkij szovjet bélyegen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése