2022. június 30., csütörtök

Bertalan Lajosra emlékezünk a születésnapján - 1838. június 30.

Emléktáblája Budapesten, a Bertalan Lajos u. 28 sz. ház falán

Bertalan Lajos (Beremend, 1838. június 30.Budapest, 1901. július 30.) mérnök, az Országos Vízépítési Igazgatóság tiszai osztályának vezetője.
A bécsi műegyetemen tanult, majd 1858 és 1861 között részben magánmérnökként, részben mint Temes vármegye, később pedig a Sebes-Körös Szabályozási Társulat főmérnökeként tevékenykedett. 1881-től dolgozott a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumnál. 1887-ben műszaki tanácsossá nevezték ki. 1889-ben a földművelésügyi minisztériumhoz kerültek át a vízügyek, ekkor a dunai osztály, 1890-ben pedig a tiszai osztály vezetőjeként dolgozott. Bertalan Lajos volt a 19. század legjelentősebb magyar vízépítési munkájának, a Tisza szabályozás befejezésének irányítója.

Emlékezete

  • Emlékére 1903-ban a Tisza-völgyi társulatok Szegeden, a Tisza töltésén hatalmas obeliszket állítottak.
  • Budapest XI. kerületében utca és emléktábla őrzi emlékét.
  • (Forrás: Wikipedia)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése