2023. augusztus 10., csütörtök

Szent Lőrinc napja - augusztus 10.

 II. (Szent) Sixtus pápa diakónusa (szerpapja) volt. A vértanú pápa rábízta az egyház kincseit, hogy ossza föl a szegények között. Amikor Lőrincet letartóztatták, és az egyház értékeit rajta követelték, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona!

Kegyetlen halált szenvedett (258. aug. 10.), rostélyon sütötték meg.

Lőrinc a IV. század óta az egyik legnépszerűbb szentje a kereszténységnek.
Ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított, amit országszerte ismert szólás is jelez: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen.
Hasonló szentenciák: Lőrinc-nap után a fa már nem fejlődik tovább.
Az angol néphagyomány az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek” hívta.

Magyarországon is több település viseli nevét, pl. Bp. XVIII. kerülete.
Esztergom ősi városi címerében is ott a Szent Lőrinc-kapu.

Lőrinc a rómaiak által annyira becsült férfias erények megtestesítője. Temploma a hét római főtemplom között. Róma egyik kerülete is róla kapta nevét. Vértanúságának feltételezett helyén, a Via Tiburtina mellett 330-ban Nagy Konstantin császár bazilikát építtetett (San Lorenzo fuori le mura). A kripta egy antik szarkofágjában együtt nyugszik István vértanúval. A sírbolt zarándokhely.
Szent Lőrinc nevét viseli Kanada legnagyobb tengeri öble és egyik folyója, Dél-Amerikában hegyet neveztek el róla. Európában számos település, ősi és modernebb templomok, a spanyol király rezidenciája Madrid mellett, csodálatos művészeti emlékek köthetőek nevéhez, tiszteletéhez, legendájához. Amikor I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett Lech mezején győzelmet aratott a kalandozó magyarok felett, éppen augusztus 10-e, azaz Szent Lőrinc ünnepe volt, ezért Németországban is népszerű szent.   

Attribútuma a boronára emlékeztető rostély.

A tűzoltók, a tűzzel foglalatoskodók (cukrászok, pékek) hívták segítségül, s elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá. A tisztítótűzben szenvedő lelkek, tanulók, diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, minden tűzzel kapcsolatos foglalkozás (pl. sörfőző, üvegfúvó), szakácsok, cukrászok, fogadósok védőszentje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése