A hagyomány szerint
1091–ben a Szent Lászlót üldöző kunok egy völgybe szorították a királyt, aki
egy szakadék fölé ért, de onnan reménytelen volt a továbbjutás. Ekkor lovával
átugratta a szakadékot és a legenda szerint a patkószegek nyomán forrásvíz
fakadt, mégpedig gyógyító forrás……
Balogh Antal remete
templomépítésbe kezdett annál a forrásnál, melyet egy legenda szerint egy néma
fiú talált. Az alapozás elkezdése után az Almásy család támogatásával épült fel
a templom 1758–63 között.
XI. Kelemen pápa már 1710-től búcsújáróhelynek nyilvánította (pedig akkor még csak kápolna volt itt), majd VI. Piusz pápa megerősítette. Ebben a kápolnában volt az a kegyszobor, amely ma is a templomhoz tartozik.

VI. Pál pápa Bazilika
Minor rangot adott a templomnak 1970-ben.
2006-ban Erdő Péter
bíboros Nemzeti Kegyhelynek nyilvánította. Nógrád megyében, a Váci Egyházmegye
területén található. A főbúcsú napja augusztus 15-én, Nagyboldogasszony, Mária
mennybevétele napján van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése