Hozzávalók
–6
tojás
–12 dkg cukor
–10 dkg liszt
–5 dkg gesztenyepüré
–60 dkg gesztenyés vajkrém
Elkészítése
A tojásokat szétválasztjuk. A
fehérjéből 8 dkg cukorral kemény habot verünk. A sárgákat összekeverjük a
maradék cukorral és két kanál liszttel, elkeverjük, majd hozzáadjuk a
gesztenyepürét is. Összeöntjük a habbal és folyamatos kevergetéssel adagoljuk a
maradék lisztet. Mikor jól elkevertük, beleöntjük egy előkészített
tortaformába, amit papírral béleltünk ki. Simítsuk egyenletesre a tetejét és
tegyük sütőbe. Gyenge lángon süssük 40 percig. Fordításkor vigyázzunk, ne essen
össze. Akkor jó, ha benyomva a tetejét visszaugrik. Borítsuk ki előre
lisztezett táblára, vízszintesen harmadoljuk el, de csak kihűlés után. Töltsük
meg gesztenyés krémmel. Végül kenjük be az oldalát is vékonyan krémmel. Ha
marad a krémből, töltsük zacskóba és készítsünk a tetejére mintákat. A külsejét
fondánnal is áthúzhatjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése