A
tanárok és a diákok ismerkedési estje különvált – a témáknak természetéből eredően.
Csáky Csongor főtitkár megköszönte a
tanároknak, hogy áldozatot vállaltak, és elkísérték a diákjaikat a hétvégére.
Erre a későbbiekben többen kitértek, ők ezt nem érzik áldozatnak, örömmel
jöttek.
Majd a Szövetség tevékenységéről
beszélt. Ezek közül néhány:
–új
pályázatot írnak ki az 1% megszerzése érdekében
–a
beiratkozási programok jó eredménnyel zárultak, példaként említette, hogy az
elmúlt hat év alatt a Felvidéken egyre nő a magyar iskolába beiratkozottak
száma, elsősorban a nyugati részeken. A partiumi Biharban 1400 családot
szólított meg a Szövetség, ennek hatására 200 gyerekkel többen iratkoztak be
Nagyváradon és környékén. Idén áprilisban a Kárpátaljára is kiterjesztik a
magyar iskolákba beiratkozottak támogatását.
–bevált
a határon túli magyar nyelvű tanulók meghívása a magyar nemzeti ünnepekre,
például a március 15-i ünnepségen 250 felvidéki fiatal lesz a vendégük
Budapesten. Tavaly 500 gyereket tudtak elvinni a határon túlra a Szövetség
segítségével.
–a
Rákóczi-séták elnevezésű bejárótúrák nagy népszerűségnek örvendenek,
–rendszeresen
szerveznek különböző emlékünnepségeket (pl. Esterházy János), elismeréseket
adnak át.
Ezután a tanárok ismertették a
lakóhelyükön végzett tevékenységüket, és megköszönték a Rákóczi Szövetség
folyamatos támogatását.
A diákok ismerkedési, csapatépítési estje
– elmondásuk szerint – jól sikerült. A csoportok feladata az volt, hogy a
kapott fogalmak közül a szerintük legfontosabbat kellett felülre berajzolniuk,
majd körétenni a többit, ahogy azok kapcsolódnak. A közepébe pedig egy mottó
került. A hivatalos programot széki és csángó táncok tanulása zárta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése