Margittai Gábor, a Magyar Nemzet
újságírója azzal kezdte, hogy az I. világháború rontotta el az egész XX.
századot. Majd az előadása folyamán ezt nagyon szuggesztíven be is bizonyította.
Sokkolóan hatott, amint bemutatta, hogy
a Romániához került területeken a magyar történelmi, tárgyi emlékek hogyan
pusztulnak, hogyan teszik módszeresen tönkre a hatóságok. Példának láttuk a
piski csata emlékhelyét, Martinuzzi Fráter György Erdély kormányzójának alvinci
kastélyát, a Kemény-család sírboltját, a Hunyadiak emlékhelyeit. És utána
bemutatta ennek ellentétét, ahogyan Olaszországban mindent megőriznek a későbbi
korok okulására, pl: az Isonzó–Doberdó harctér emlékei, a három ezer méter
magasban előkerült gleccsermúmiák.
A Kárpát-medencében mindenütt vannak
magyar emlékek, ez természetesnek vesszük, de például Szardínián is találunk, ami
nem ismert. A nemzet emlékezetéből sokminden kiesett, aminek nem szabadna
megtörténnie. Példának bemutatta a Major Anitával közösen és elsőként tavaly
végigjárt I. világháborús halálmenet történetét és útvonalát, a talált tárgyi
emlékeket, amely Belgrád alól indult, és a Szardínia-sziget melletti kis
szigeten, Asinarán (Szamár-sziget) végződött. Útközben is sok emléket találtak,
de a végcélnál, a most már nemzeti parkban a bozótban eredeti vizes palackok,
furcsa épületcsoportok,
tömegsírok, kápolna, csontkamra, temető, ciszterna
maradványai állnak – ennek egy részét magyarok építették. A lépcsősor, a szobrok
magyar mérnökök, művészek tehetségét bizonyítják. 85 ezer osztrák-magyar hadifoglyot indítottak
útnak a szerbek, embertelen körülmények között, nélkülözések közepette, állatias
felügyelők irányítása mellett (akik még verték is a védteleneket!) hajtották
őket gyalog két hónapon keresztül, 900 km-es úton hatalmas hegyeken keresztül
Dél-Albániáig. Onnan áthajózták a megérkezett 23 ezer legyengült, kimerült
embert a se vízzel, se épületekkel nem rendelkező szigetre. A háború végére
csak 6 ezren maradtak, de sokan közülük 2–3 éven belül már meg is haltak. (Margittai
Gábor nemrégiben a Magyar Nemzetben erről a kutató, bejáró, felfedező útjáról
egy sorozat keretében részletesen beszámolt – akkor óriási élményt
jelentett ennek olvasása. Ajánlom mindenki figyelmébe.)
Befejezésként – nekem igazán
szimpatikusan – kijelentette, hogy az útikönyvekben a magyar vonatkozásokat
kellene bemutatni, de sajnos ezek többsége külföldi írók, kiadók fordításai. Én
is ezt vallom, sőt meg szoktam toldani azzal, hogy azokat az útikönyveket,
amelyek nem tartalmazzák a magyar vonatkozásokat, még megjelentetni sem
szabadna magyarul. Nekünk például nem az angolszász, vagy a német történelmi
események, tárgyi emlékek látogatása legyen az elsődleges, hanem a magyar
vonatkozásúak.
Ide illik Lados Balázsnak, a Szent
Margit Gimnázium jelen lévő tanárának a kiváló ötlete, a Nemzetháza megvalósítása,
amely – német mintára – a 63 vármegye magyar nevezetességeinek teljes
bemutatását vállalná fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése