2015. március 3., kedd

A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/1.


        Rákóczi Ferenc gyermekkorom óta a példaképem. Ebből eredt, mindig tevőlegesen hozzájárultam emlékének ápolásához. Ezért fogadtam örömmel, amikor Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára meghívott, hogy vegyek részt a XV. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző programján. Ezzel egy kicsit betekinthettem Európa egyik legnagyobb létszámú, de mindenképpen a legsikeresebb egyesülete tevékenységének egy szeletébe. Élményeimet, tapasztalataimat egy sorozat keretében bemutatom blogom olvasóinak.
         Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte, neki ez az egyik legkedveltebb rendezvénye. Fontos célként jelölte meg a határokon átnyúló ismeretség erősítését.

         Csáky Csongor főtitkár rövid visszatekintést tett: ez a Szövetség 15. vezetőképzője, nyolc éve indult, még Mádl Ferenc elnöksége idejében. A mostani témakör, „Az érték és az ifjúság” arról szól, amit egy középiskolásnak el lehet mondani, amit ők be tudnak építeni az életükbe.


         A következő települések középiskoláiból jöttek két diákból és egy tanárból álló csoportok: Aszód, Bajce (Felvidék), Balassagyarmat, Budapest (Rózsadomb, Ferencváros gimnáziumaiból), Bácsalmás, Eger (két gimnázium is), Érsekújvár (Felvidék), Cegléd, Csicsó (Felvidék – Csallóköz közepén), Guta (Felvidék - Komáromtól 20 km-re), Gyömrő, Ipolyság (Felvidék - Hont vármegye valamikori székhelye), Kiskunfélegyháza, Nagymegyer (Felvidék – Komáromtól 20 km-re), Léva (Felvidék), Szolnok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése