A Titanic elindult - 1912. április 10.

             A Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó az 1912. április 14-én , vasárnap 23.40 órai jégheggyel történt végzetes ütközéséről és a másnap hajnali 2.20 órakor történő elsüllyedéséről vált ismertté.

            Az úszó palotát a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban, és elsüllyedésének időpontjában a Titanic volt a legnagyobb utasszállító gőzhajó a világon. Első útján (az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourgba, onnan az írországi Queenstownba (1921-től Cobh), és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe), április 10-én déli 12 órakor indult el Southampton kikötőjéből New York felé 2207 utassal.

            Az utasok körülbelül reggel 9 óra 30 perckor kezdtek szállingózni, amikor a másod, és harmadosztály utasait szállító hajóvonat a londoni Waterloo pályaudvarról megérkezett. A nemzetiségileg legvegyesebbnek számító társaság értelemszerűen a harmadosztályon utazott, hisz itt nem csak angolok, írek és amerikaiak, hanem franciák, skandinávok, lengyelek, olaszok, délszlávok, magyarok és jelentős számú ázsiai is utazott. Számukra, akik eléggé szerény életmódhoz voltak szokva, még a III. osztályon kialakított körülmények is fényűzésnek tűntek, hiszen volt kényelmes fekhelyük, tisztességes és bőséges étkezést biztosítottak számukra, s még a hajójegy ára sem volt megfizethetetlen.

            A Titanic szerda délben indult el, vészjósló körülmények között a southamptoni kikötőből. Ugyanis kis híján összeütközött a New York gőzhajóval, s csak centimétereken múlott, hogy már a kikötő bejáratánál befejeződjön az útja. Ezt sokan rossz ómenként vették, s voltak, akik már ekkor megriadtak, és menekülőre fogták a dolgot, amint lehetett, a következő kikötőnél leszálltak a hajóról. A Titanic a La Manche csatornán végighajózva az első állomáson, a normandiai Cherbourgban néhányan leszálltak, illetve voltak utasok, akik itt szálltak fel a végzetesnek bizonyuló Titanicra. Az utolsó kikötő, ahol a Titanic megállt Queenstown (ma már csak Cork) túl kicsi volt ahhoz, hogy egy ekkora hajót befogadjon. A vasmacskát a parttól két kilométerre kellett kidobni. Két segédhajó vitte a Titanichoz az utasokat és a postazsákokat. Itt főként bevándorló utasokat vett föl a hajó, de a Titanic egyik fűtője például váratlanul leszállt, s innen nem utazott tovább. Számos befolyásos és gazdag személy is szinte az utolsó pillanatban gondolta meg magát, vagy éppen váratlan dolog miatt kellett elhalasztania az utazást. Az egyik amerikai iparmágnás például csomagjait és a komornát a Titanicon hagyva – feleségével együtt – egy következő hajóra váltott jegyet, mert váratlanul sürgős elintéznivalója akadt Londonban. Április 11-én délután 2 órakor a Titanic megindult az Atlanti-óceán végeláthatatlan hullámain át New York felé, ahova a tervek szerint április 17-én kellett volna megérkeznie. (Folytatom)

(Forrás: Wikipedia, Legendavadász)

H. Barbócz Ildikó: Tavaszkezdet

           Vártuk, egyre csak vártuk a telet, reménykedtünk a Mikulás szakállában, hogy majd bőségesen megrázza, aztán a fehér karácsonyra áhítoztunk, de ez már évek óta nem következett be. Kis unokám, a szép virágnevű Boglárka, aki a betűvetést tanulta épp ez idő tájt, ő is kiírta csupa nagybetűvel a faliújságjára: HÍVJUK A HÓFELHŐT, JÖJJÉL HÓFELHŐ. Meghatódtam ezen a gondolaton, és nagyon örültem, hogy nem vagyok egyedül.

 Január vége felé öltözött fehérbe a táj, de csak rövid időre, épp hogy megmutatta magát a tél, mintha sietne más égtájak felé. Sietett is. Február közepén már éledező munkakedvvel sétáltam le a kiskertembe, és szükségét éreztem a kora tavaszi gereblyézésnek, a száraz levelek összegyűjtésének, a kitakarásoknak, melyeknek törpe rózsabokraim és hortenziáim örültek a legjobban. Befejeztem az ősszel abbahagyott metszést, mostanra inkább kiigazításokat, csinosításokat végeztem. Ahogy elhúztam a kezem a bokrok között gyomlálva, innen-onnan megcsapott a rozmaring, a csombor, a kakukkfű, az oregáno, a levendula fűszeres illata, mely néhány hónapra elszunnyadt bennem. Vagy a fű illata, a kézben szétmorzsolt nyirkos föld szaga, mely mindig elkábít, s melyet sokáig éreztem még a kezemen. Ilyenkor gyerek leszek újra, és fölidézem magamban sokadszorra a föl-fölcsapó miskolci föld párálló illatát iskolából jövet egy langyos tavaszi napon. A teljes részegséget az eső hozza el számomra muzsikájával, frissességével és fanyarságával. Ahogy mindenestül hat rám. Az a fajta márciusi mámoros hangulat fog el a harsogó napfényben, az üde zöldellésben, az éppen kibújó növényszárak zsenge illat—foszlányában, hogy meg kell álljak, abba kell hagyjam a munkát, mert boldogság tölt el. És meg kell ragadni ezt a pillanatot, mert a boldogság ritka madár.

          Vízgyűjtő hordóm nem lévén, a járda mellett futó kis kőcsatornában tisztítgatom kerti kézi szerszámaimat, legvégül a már szinte pocsolyává változott vízben a kezemet is megmosom. Tiszta nem lettem tőle, mégis a megnyugtató tudat árad szét bennem: az esővíz bársonyossága kezemen. Újabb emlékkép: a révfülöpi nyaraló mellett, fenn a domboldalban az alkonyati fényben állott esővizet zúdítok magamra egy dézsából, lemosva az aznapi bóklászások porát.  Napokkal később gyönyörködöm „az égi, tisztító, finom hullású permetegben”, ahogy azt a szintén esőimádó erdélyi költő, Áprily Lajos is megénekelte.

Udvarunkon állványozni kezdtek, ritmikus kopácsolás üti meg a fülemet. Ismerős hang, ácsok szorgalmas munkájára emlékeztet, pár évvel ezelőtt a szemközti tetőn is dolgoztak. Valahogy megvidámodik tőle az ember, építkeznek, valami új készül, reményteli megújhodás, és jó belekapaszkodni ebbe a hitbe. Előkerestem Illyés Gyula 1945 után írt versét, melyet még az általános iskolában is olvastunk a cserepezőről:

„Onnan jön ez a

friss üzenet,

ők verik ezt a

jó ütemet.”

Nem tudom pontosan, hogy magára a kopácsolásra figyeltem-e föl most vagy a szünetekben beálló csöndre, de tavaszi zsongító érzés járta át lelkemet.

Lassacskán a színek is visszatérnek, a kiültetett kankalinok és jácintok kelnek versenyre egymással illatban, színpompában, bájos formában. A vadszilvafák rózsaszín és fehér virágokkal díszlenek, habos ágaikról időnként kis szirom-zuhatagokat hord széjjel a szél. Az enyhe tél után mintha el sem ment volna a tavasz, kézen fog és vezet…     (2015)
A képet a szerző készítette:

NOSZTALGIA - ÖT ÉVE TÖRTÉNT Makovecz Imre-kiállítás a Vigadóban

 Gondolatai kísérnek amíg a három hatalmas teremben gyönyörködik a látogató a ragyogóan megrendezett kiállításban.

Sevilla EXPO 1992, a héttornyos magyar pavilon 

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja mondáiból, humorából

          Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához mondák is fűződnek, amelyek az ünneprontás hiedelemvilágába tartoznak.

            Nagykanizsa mellett van az előkelő Inkey-család szép barokk, szépen felújított kápolnája. Máig mesélik, hogy az egyik Inkey báró féktelen gőgjében elhatározta, hogy éppen ezen a napon vágatja ki legszebb gyümölcsfáit. Amikor azonban a legelső kivágására sor került, hatalmas sereg hangya bújt elő a tövéből. Rámászott a báróra és rágni kezdte a tagjait. Bezárkózott előlük a szobájába, de hiába. Szenvedéseibe belepusztult, és felravatalozták. Reggelre azonban már csak a csontjai maradtak meg a koporsóban. A család engesztelésül építtette azután a kápolnát.

            Bánóc (ma: Banovce; Szlovákia) mellett egy szlovák nemzetiségű faluban történt, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján – tehát a nagyböjt kellős közepén – este egy házban zeneszó mellett vígan táncolt a falubeli fiatalság. Egyszer csak, amint javában táncoltak, megjelent a szobában egy fehér asszony, nyilván Mária, és a zenészektől azt kérdezte: Játszotok? Játszunk – felelték ezek. Az asszony: hát csak játsszatok! Azután a táncolóktól kérdezte: táncoltok? Táncolunk – mondták ezek rá nagy vígan. Nohát csak táncoljatok! E szavak után eltűnt. A muzsikások azóta is játszanak, a táncosok pedig táncolnak, nem tudják végét szakítani. A lábuk már bokán felül elkopott. A szoba falairól már mind lehullott a vakolat a szüntelen dobogástól. A gyertya ég, de soha el nem ég. Az egész szoba csupa korom és füst.

(Forrás: Jeles Napok; Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium – részlet)

A humor oldaláról:

Egy alapos vizsgálat után így szól a nőgyógyász orvos a pácienséhez:
- Kedves hölgyem, ha este megérkezik a férje, ...
- Nem vagyok férjnél. - szakította meg a nő.
- Ha találkozni fog a vőlegényével...
- Nem vagyok eljegyezve.
- Akkor mondja meg a barátjának...
- Nincsen és nem is volt soha barátom.
Az orvos elgondolkodik, az ablakhoz megy és hosszasan bámul kifelé.
-Doktor úr, miért néz ki olyan sokáig az ablakon? Csak nincsen valami baj? - kérdi a kíváncsi nő.
- Baj nincsen, de amikor utoljára történt ehhez hasonló eset, akkor keleten megjelent egy csillag.

NOSZTALGIA - HÉT ÉVE TÖRTÉNT - - A Magyar Örökség díj átadása - - - 2014. március 22.

A Magyar Örökség díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A Magyar Örökség díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság "Láthatatlan Szellemi Múzeumát".

A kitüntetést odaítélő díjbizottság elnöke az indulástól 2000-es államfővé választásáig Mádl Ferenc, 2000-től pedig Hámori József lett. Az első díjkiosztásra 1995. december 21-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében került sor. A díjátadásra azóta folyamatosan évente négy alkalommal kerül sor. Az idén – első alkalommal  – a felújított Vigadóban.

 

A Magyar Örökség díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik: állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága kizárólag az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében.

 A Díszterem csillárjai

A jelen lévők a Himnuszt éneklik. Az elnökség tagjai.

A mostani díjazottak:

A KALÁKA EGYÜTTES KÖLTÉSZETET ÉS ZENÉT

ÚJRAEGYESÍTŐ MŰVÉSZETE

^†CSONKA FERENC KATAKOMBACSERKÉSZ PASZTORÁCIÓJA

KUNKOVÁCS LÁSZLÓ SZERVES MAGYAR MŰVELTSÉGET

MEGÖRÖKÍTŐ MŰVÉSZETE

TAKARÓ MIHÁLY IRODALOMTANÍTÁSA

A KISKŐRÖSI PETŐFI SÁNDOR SZÜLŐHÁZ ÉS EMLÉKMÚZEUM IGAZGATÓJA, KISPÁLNÉ DR. LUCZA ILONA HAGYATÉKÁPOLÓ MUNKÁSSÁGA

KALÁSZ MÁRTON KÖLTÉSZETE ÉS IRODALOMSZERVEZŐ TEVÉKENYSÉGE

^†HUSZÁRIK ZOLTÁN FILMMŰVÉSZETE

VISSZATEKINTÉS 2012-be - Rendhagyó nőnapi előzetes - - - - - március 8.

            Véleményem szerint a mai Magyarországon teljesen elavult külön nőnapot tartani, ugyanis manapság egyértelműen mindenütt a hölgyek vannak fölényben, előnyben. Erről írtam néhány bejegyzést is a „Gondolatok” között. Sőt még hozzászólást is kaptam. Ajánlom olvasóim figyelmébe.

            Mondanivalóm alátámasztására egy igazi csemegét találtam, amire nagyon büszkék lehetünk, és ami sajnos elsikkadt a hírek között.

         Fantasztikus sportágtörténeti bravúrt hajtott végre a norvégiai Tromsőben a divízió I-es világbajnokságon az U18-as magyar női jégkorong válogatott!

            A 2011–2012 nemzetközi jégkorongszezon legnagyobb meglepetését produkálták azzal, hogy jövőre a világ legjobb nyolc csapata között szerepelhetnek. Ez azért is kimagasló, mert az együttes ebben az idényben indult először a nemzetközi porondon, ezért novemberben vb-selejtezőt kellett vívnia, majd onnan jutott ki a tromsői tornára. A két viadalon 10 mérkőzés, 10 győzelem a mérleg (sorrendben Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Kazahsztán, Olaszország, Ausztria, Szlovákia, Japán, Norvégia).

. A csapat gerince még olyan fiatal, hogy a következő elit vb-n 15-en is szerepelhetnek a mostani húsz tagú keretből, így aztán van rá esély, hogy sikerüljön a legmagasabb körben való bennmaradás. A mostani élvonalat Oroszország, Svájc, Kanada, USA, Svédország, Finnország, Csehország és Németország alkotja. Az erőviszonyok alapján Oroszország vagy Svájc helyére kerül be Magyarország.

            A tromsői vb-n Huszák Alexandrát (Szerb Antal Gimnázium, Budapest 10/a.) választották a torna legjobb csatárának, ő lett a pontkirály is (7 gól+3 gólpassz), és ugyanúgy 10 ponttal zárt, mint az ifjúsági olimpiára készülő Gasparics Fanni (2+8). A fiatalok sikerén felbuzdulva a magyar szövetség benevezte a felnőtt válogatottat a 2014-es szocsi olimpia előselejtezőjére, amelyre majd idén novemberben kerül sor. (Forrás: MTI, XLSPORT)

Mohácsi busójárás - február 28.

            A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.

            A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.

            Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák, amely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról.         
          A balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a 18. század végéről vannak az első adatok.

            A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.
          Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

            Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, ám látványosság szempontjából sokat nyert.

(Felhasználtam: Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala)

          Mohácson számos más jelmezescsapat is részt vesz a mulatságban, elsősorban Szerbiából és Lengyelországból

          Az UNESCO 2009 szeptemberében, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban rendezett kormányközi bizottsági ülésén felvette a szellemi örökség reprezentatív listájára a "Mohácsi busójárás"-t.