Székely Mihály emlékezete halála napján - 1963. március 22.

            Székely Mihály Jászberényben született 1901. május 8-án. Apja, aki aranyműves-kereskedő volt, nevét Spagatnerről Székelyre magyarosította. Szülei és négy testvére is zenerajongó. Magánúton tanult énekelni. A középiskolát Budapesten végezte. Első fellépésére 1920-ban került sor: népdalokat énekelt az Orpheum színpadán. Géza Lászlónál folytatta tanulmányait. Huszonkét évesen szerződtette a budapesti Operaház, ahol több mint 1300 alkalommal lépett színpadra. Titta Ruffo híres olasz bariton, amikor meghallgatta Sparafucile szerepében, úgy vélekedett, hogy „sohasem hallott ilyen szép hangot”.

            Külföldön is sikeres volt, elsősorban Olaszországban és Bécsben. Egyik legfontosabb szerepének A kékszakállú herceg vára bizonyult. Bartók Béla állítólag Székely Mihály hangjához igazította operájának főszerepét.

            A nyilas terror alatt egy pap barátjánál bújt meg. A második világháború után Doráti Antal meghívta Dallasba énekelni, de az út során fellépő nehézségek miatt későn érkezett meg a próbákra, így helyét egy fiatal amerikai basszus, George London vette át. 1946 januárjában leszerződött a New York-i Metropolitan operaházhoz, ahol 1947-1950 között 47-szer lépett színpadra, elsősorban Richard Wagner operáiban (Fafner, Hermann őrgróf, Marke király, Hunding).

            1947–1949 között Otto Klemperer meghívására visszatért a budapesti Operaházba. Ezek után a szocialista vezetés korlátozta nyugati utazásait, de bejárta a Szovjetuniót és eljutott több európai országba is. 1956 évi holland fesztiválon énekelte egyik legnagyobb alakítását, Bartók kékszakállú hercegét. 1957–61 között évről évre szerepelt a glyndebourne-i fesztiválon, főképpen Mozart dalműveiben.

            Korának egyik legjelentősebb operaénekeseként tartották számon. Alakításai közül figyelemreméltóak Mozart basszus szerepei. G. Kennedy a La Follia zenei folyóirat 2002. áprilisi számában Rudolf Binget idézte: „Székely Mihály nem csak az évszázadnak egyik legszebb mély basszus hangja volt, de a hatalmas színpadi tehetségével és műsorának felfogadásával sikerült a kollégái elbűvölni és a publikumát hipnotizálni.”

            1963. március 22-én halt meg Budapesten. Emlékezetére 1964-ben Székely Mihály-emlékérmet létesítettek. Székely Mihály sírja Budapesten. Farkasréti temetőben (Kovács Ferenc alkotása) (Forrás: Wikipedia)

A rasszizmus elleni világnap (alulnézetben) - március 21.

Példának bemutatom, hogy ilyen hülye vicceket nem kellene kitalálni!

Alvás világnapjára - március 21.

Szerbek népírtása a Délvidéken

Eljött az idő! címmel megjelent az 1944-es etnikai tisztogatások egyik tettesének, Ćorić Đura szenttamási kocsmárosnak a vallomása. A ragadványnéven Ćopónak (bicegő) nevezett szerb férfi halála előtt tett vallomásából részleteket emelek ki Milan Stijačić által szerkesztett slobodnisrbobran.com oldaláról (fordította: Kiss Csaba):

                „1944 őszén dermesztő hideg volt. A mai piactér helyén 180 ember lett kivégezve. … Őket csak hozták. Sorra töltötték meg velük a helyiségeket. Meztelenre vetkőztették őket. Az emberek egymás hegyén-hátán guggoltak a padlón, összeszorulva a kis helyen. Tömve voltak a középületek pincéi a mai Szent Száva utcában, tömve a községháza, a malom… Engem kiválasztottak, félrehívtak, és megparancsolták: „Fogd az lapátot, és ásd a gödröket, azután temesd őket, és persze hallgass!”

           Az emberek könyörögtek, hogy ne kínozzák őket, egyesek kérték, hogy csak öljék meg. És akkor az éjszaka folyamán megkezdődtek a gyilkolások. Hármas-négyes csoportokban vezették ki őket hátrakötött kézzel. Úgy cafatokra verve a gödör széléhez állították a szerencsétleneket, és egyenként hátulról tarkón lőtték őket. Lábbal a gödörbe lökték a tetemüket, és folytatták a következőkkel. …

          Öltek azért is, mert valakinek a fejesek közül megtetszett valaki felesége, szép magyar nő; azért is, mert valakinek kellett a háza. Öltek a háború előtti adósságért, amelyet nem kellett így megadni; és persze a magyarok iránti gyűlöletből. …”

          Az 1944–45-ös délvidéki népirtásnak az a különlegessége, hogy a falvakban a szomszédok sokszor nemcsak hóhérkézre adták a másikat – többnyire szerbek főként magyarokat és németeket –, hanem a falubeliek maguk is számosan vettek részt a településenként akár ezres nagyságrendű öldöklésben. És történt mindez azután, hogy a háború ott már véget ért. Majd évtizedekig továbbra is egymás mellett laktak /laknak gyilkosok és túlélők, és ma is így élnek a leszármazottak, sokan tudva egymásról, ki mit tett. A máig zömében jelöletlen tömegsírokba lökött áldozatok fölött szeméttelep és dögtemetők vannak, máshol piacteret, buszállomást, gabonasilót vagy sportpályát betonoztak rájuk.

(Forrás: Magyar Nemzet, 2019. február 23. Lugas 12. o.)

Csetneki Juhász Balázs: Álmot kerget a tavaszi szél

Álmot kerget a tavaszi szél

Álmot kerget a tavaszi szél,
Nem maradt már belőlem
Semmi jó, semmi szép,
Semmi említésre való,
Elfogyok, mint az olvadó hó.

Álmot kerget a tavaszi szél,
Szép nyár jön, szép napok,
Maradék  hóként olvadok.
Nem leszek már ott,
Nem leszek már ott.

Jönnek a simogató, langyos szelek,
Magához szorít,  megölel a kikelet,
Talán újrakél bennem az ébredés,
Emlékek, álmok, remények, álmodom
Talán még egyszer veled leszek.

A régi árnyas sétányon, mint hajdanán,
A régi fák alatt, kézen fogva szerelmesen,
Mit se számít, hogy múlik az élet,
Hogy időnk csak pereg, csak pereg,
Hogy  egyszer végleg lepereg.

Szex - felnőtteknek

 

NOSZTALGIA - Utazás Kiállítás és Vásár, Budapest - 2014. február 27. - március 2. (4/3)

         Öt földrész 45 országából 500 kiállító mutatkozott be több mint 30 ezer négyzetméteren az idei 37. Utazás nemzetközi turisztikai kiállítás és vásáron.