2022. január 16., vasárnap

H. Barbócz Ildikó: A mi háborúnk

Ez a szószerkezet félelmetes. És még olyan, mint amilyen jelzőkkel ezt a főnevet össze szokták kapcsolni a történelemben, a könyvek lapjain, a beszélgetésekben, a szóbeszédben — mindig és mindenhol: szörnyű, vad, rettenetes, felfoghatatlan, kibírhatatlan, értelmetlen és érthetetlen… De jelző nélkül is csupa esztelen harc, ádáz küzdelem jut az eszünkbe róla, hogy már a kiejtésekor is félelmet ébreszt, aggódást szül, oldhatatlan szomorúságot és végtelen bánatot okoz.  Az emberiség megszületése óta beszélhetünk háborúról, sőt, a történelem — ha úgy nézzük — sorozatos harcokból áll, nincs a világnak ma sem olyan szeglete, ahol háború ne dúlna. Ember csatázik ember ellen, mintha ez lenne a feladata, a kitűzött célja, vezeti valami gonosz, kiirthatatlan rossz szándék. A békés időszak, a béke szigete olyan kevés, hogy ez is hihetetlen.
A mi háborúnk — soha nem gondoltam volna, hogy elérkezik ilyen pillanat is az életünkben. És tessék, itt van vírus alakjában, megkoronázottan, és ugyanolyan halálosan, olyan alattomosan pusztít, mint korábbi társai, a hajdanvolt, véres harcok a csatatéren és az embereket elviselhetetlen fájdalmak között megölő járványok: a tífusz, a kolera, a lepra, a pestis, a spanyolnátha, de még az influenza is. Természetellenes. Nemcsak az emberi test, de a lélek ellen is támad, és mi kopogó szívvel, olykor megzavart elmével állunk vele szemben, és sajnos, az ember nem mindig kerül ki belőle győztesen. Még akkor sem, ha Hemingway óta tudjuk, hogy „… az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni soha.” Egy másik híres író, Márai Sándor sorai is hasonlóak a háború  pusztító hatását illetően: „A háború nemcsak azért a legnagyobb szerencsétlenség, mert az emberi életek millióit pusztítja el — egy járvány, az időjárás változása is elsöpri emberéletek százezreit —, hanem sokkal inkább az emberi lélek és műveltség területén végzett vészes pusztításai miatt.”
 Azt írják az elemzők a koronavírus-járványról, hogy a 2. világháború óta nem volt, hogy ilyen emberemlékezet óta nem volt, sőt, hogy ilyen még sohasem volt. Mindegyik állítás igaz lehet. Ez most egy példátlan háború. A frontvonal pedig a kórház.  Az ember csak kapkodja a fejét, nem hisz a szemének, nem hiszi a terjengő hírek igazát, napról napra telítődik a feje a számoktól, a bevezetésre kerülő intézkedésektől. Legszívesebben a homokba dugnám a fejemet, de ez teljes képtelenség és feleslegesnek is tűnik. A vírus mindenhová beszivárog! Régebbi filmcím jut az eszembe: Apokalipszis most. Ma így aktuális a kérdés: Apokalipszis? Most? Igen. A világ kifordult a sarkából. Az is lehet, hogy megérdemeltük, figyelmeztető jelnek szánták, ugyanis az emberek már hosszú ideje nem figyelnek egymásra, nem figyelnek a környezetükre, pusztul a Föld. Módszeresen tesszük tönkre. Nap mint nap. Hiába a konferenciák, a klímamegállapodások, a határozatok a világban az államfők között, mindig az önző tulajdonság, a hatalom görcsös megtartása és a pénz mammonja kerekedik felül. Az, hogy a környezeti szempontokat egyre kevésbé veszik figyelembe, az, hogy a gazdasági érdek kerekedik felül az emberi élet védelmén, elferdült filozófia. Újságcikkek sora azt jósolja, hogy az emberiség aligha fog tanulni a mostani járványból. 
A vírus láthatatlansága, kiszámíthatatlansága, a bizonytalanság, a homályos jövőkép mondatja azt velünk, hogy ez a maszkos-gumikesztyűs élet egy rémálom, egy iszonyat, aminek nem látjuk a végét, de senki nem látja. A bizonytalanság pedig az elme gyilkosa. Vége lesz-e egyáltalán? És mikor? A pszichológusok szerint az emberi agy hosszú időn keresztül képtelen elviselni ezt az állapotot: stressz, szorongás, alvászavar, pánikroham léphet fel, feltűnően durvul az erőszak is az egész világon. Hasonlítható ez a helyzet valamiképp a csernobili tragédiához is: az emberek nem értették, miért nem ehető a földből frissen kiásott krumpli, miért nem szedhető a mosolygós cseresznye a fáról, az élettől duzzadó eper. Csak mikor odatartották hozzá a sugárzásmérőt, az kiakadt. A sugárzás veszélye a levegőben volt, rátelepedett az egész környezetre, a fákra, a növényekre, az épületekre, a játszóterekre — mindenre. Itt és most emberről emberre terjed a vírus alattomosan, kényszeredetten kerülgetjük egymást. Vettem egy nagy levegőt, de legfőképpen bátorsággal töltöttem fel magam, és kézbe vettem Albert Camus A pestis c. híres regényét. Tisztán akartam látni. Még több ismerettel felvértezni magam a járvány ellen. Néhány oldal elolvasása után rájöttem, hogy az a kórkép egyben jelenlegi korunk képe is, hátborzongatóan pontos és hű korkép. A pestisjárvány fogadtatása, átélése, az emberek, a köztisztviselők magatartása, az orvosok heroikus küzdelme, a karanténok, a vesztegzárak megjelenése, egyáltalán az akkori világ a mostani járvánnyal összevetve rengeteg hasonlóságot mutat. Sorokat kezdtem el aláhúzni, amelyek a mi járványunkra is érvényesek a megszólalásig, de aztán értelmetlenné vált a dolog. Mégis fontosnak érzem, hogy néhány kiemelkedő gondolatot idemásoljak a regényből: „Ha kitör egy háború, ezt mondják az emberek: ’Nem tarthat sokáig, hiszen merő ostobaság.’ … A csapás nem emberszabású, bebeszéljük hát magunknak, hogy a csapás valószerűtlen, rossz álom, majd csak elmúlik. De nem mindig múlik el, egyik rossz álom jön a másik rossz álom után, és az emberek múlnak el… egyszerre csak tudatosodott bennük, hogy bezárták őket az égbolt födője alá, ahol már lassan felsistereg a nyár, s megérezték, habár zavarosan, hogy ez a bezártság egész életüket fenyegeti.” Egy hét múlva nálunk is karácsony, a regénybeli szereplők életét is mélyen érintette ez az ünnep, illetve az ünnepnélküliség: „Az idei karácsony inkább a Pokol, semmint az Evangélium ünnepe volt. Üres boltok, világítás nélkül, műanyag csokoládék vagy üres dobozok a kirakatokban, komor ábrázatokkal telt villamosok. Semmi sem emlékeztetett az elmúlt karácsonyra.”  Arra gondoltam, hogy Camus regényét még sokaknak el kellene olvasniuk, mert a tragédia ellenére a sorok mögött mégis felemelő érzés bujkál katartikusan, és mert igen tanulságos. 
Minden nappal, amit a karanténban, elszigeteltségben kényszerülünk tölteni, elveszítünk valamit. Elveszítjük a személyes találkozások, a viszontlátás örömét, nem szoríthatjuk magunkhoz a fiainkat, nem ölelhetjük meg az unokáinkat. Óriásit csorbul, talán kiheverhetetlenül a közösségi élet, az egyesületi tagok elfelejtik egymást, a közös percek halványulnak. Hiányoznak az események, az élmények, a fordulatok, hiányzik a motiváció, a kedves emberekkel való megszokott találkozás. Hiányoznak az arcok, a gesztusok, a mondatok, a mosolyok, a figyelem. Minden nappal egyre türelmetlenebbül vágyunk egy érintésre, egy ölelésre, egy simogatásra, egy szemkontaktusra, arra az érzésre, amikor az emberi kapcsolatok megszületnek, megerősödnek és nyomot hagynak a másik emberben. Ez az érzés nem tűnik el, de hiánya törést okoz a lélekben, és állandó sóvárgásra késztet. A valóságos élet és az online világ össze nem hasonlítható! Öröm, hogy minden nappal életet nyerünk, haladékot kapunk, de minden nappal fogy az erőnk is, amit más hasznos és élvezetes tevékenységre fel tudtunk volna használni, legfőképpen utazásokra. Évekkel ezelőtt észak-olaszországi barangolásunk során eljutottunk Cremonába is. A főtéren az árkádok alatt esküvőre készülődtek, valaki gyönyörű dallamot játszott hegedűn, a dóm gótikus csipkéivel nem tudtam betelni. Ugyanebből a városkából érkezett tavasszal a felirat: Halál búcsú nélkül. A tavaszi időszakból emlékezetes marad még számomra egy TV-ben látott római pillanat: Ferenc pápa egyedül ül a Szent Péter bazilika előtt, az üres téren csendben imádkozik, csak az esőcseppek halk koppanásait és a sirályok csodálkozó vijjogásait lehetett hallani. A máskor eseményekkel, programokkal teli naptáram üres, mindössze a súlyomat és a vérnyomásomat jegyzem fel benne. Nyomtalanul, várakozással és reményteli vágyakozással telnek a napok, a hetek, a hónapok. A színes rügyfakadásból a szürke adventbe érkeztünk. Mindent megpróbálunk, hogy ez az advent is fényesen szép legyen: színes égők sora az ablakokban, a kirakatokban, a teraszokon, csillog a terek közepére felállított fenyőfa, a szobában vasárnaponként rendre meggyújtjuk a koszorún a gyertyákat, de egyedül, a család nélkül énekelünk, az utcán kijárási tilalom. Bízva mondogatjuk, mert nem akarjuk még most sem elhinni, hogy megváltozott az életünk: majd mint máskor, rendes körülmények között, békeidőben, békebeli viszonyok között. Ezek a szófordulatok is erőt adhatnak most, amikor a nappalok csak úgy elmennek, az éjszakák hamar megérkeznek, a hajnalok nyugtalanító gondolatokkal tűzdeltek.
A vírus időszakában a bizonytalanság lett a kulcsszó. A legfőbb kérdés: milyen jövő elé nézünk? Felbomlik-e, ami volt? Megváltozik-e a világ, s benne mi, emberek? Képesek vagyunk-e újrateremteni, átformálni a környezetünket, hogy a most megszerzett új ismeretek, tapasztalatok a hasznunkra váljanak? A jövőt illetően sajnos szkeptikus vagyok, kicsit reménytelen. Camus így vélekedett: „… bizonyos értelemben semmi sem változik meg, viszont más értelemben nem múlik el nyomtalanul, még ha kellőképpen akarjuk sem, mert nyomot fog hagyni a pestis, ha máshol nem, hát a szívekben.” Addig is az kell, hogy a jelenben a mindennapok monotóniáját megtörjük, hogy felfedezzük az apró szépségeket is, melyek mellett máskor biztosan elmennénk, az kell, hogy megéljük az egyszerűségükben is tökéletes pillanatokat. 2020 adventjében karácsony előtt, ebben a végletekig szürke, szitáló ködös időben újra a fehér szárnyú békét várjuk, mint várták az előttünk járó, háború és járvány sújtotta nemzedékek évszázadokon át, most ismét az lett a küldetésünk, hogy várjuk karácsony misztériumában a felszabadító örömöt, a mámoros szabadságot, hogy körüllebegje a Földet.      
(2020. december)

2022. január 11., kedd

A Hortobágyi Nemzeti Park megalakulásának évfordulójára - január 10. - Élővilágából


















          Növényvilága érdekes és változatos. A puszta peremén a sziki tölgyesek maradványa az ősi, vízjárta Hortobágy emlékét idézi. Tavasszal a törpe mandula, a tavaszi csillagvirág és az odvas keltike díszítik az erdő alját. Később a fátyolos nőszirom és a magyar zergevirág nyílik. Az erdők tisztásainak, a sziki erdőssztyepp réteknek jellegzetes növényei a réti őszirózsa, a sziki kocsord és sóvirág A sziki tölgyesek melletti ártéri erdők, a puszta belsejében kisebb kerekerdők alakultak ki.
Állatvilágában legismertebbek a madarak. Eddig több mint 340 madárfaj előfordulását sikerült bizonyítani a nemzeti park területén. Lenyűgöző látvány a vadvizeken – vonulásra – gyülekező madártömegek kavargása. Ősszel a darvak, vadludak vonulása feledhetetlen látvány. A puszta peremén, a löszhátak magas füvű, vadvirágos legelői adnak otthont legnagyobb madarunknak, a túzoknak. A kopár szikeseken fészkel madárvilágunk egyetlen bennszülött alfaja, a szikipacsirta. A május elején még tocsogókkal borított, nedves szikfokok madárritkasága a székicsér. A nádsűrűk gémtelepein él természetvédelmünk címermadara, a nagy kócsag, valamint a kanalas gém, s az igen ritka batla. A mocsarak tündérfátyollal, tündérrózsával borított tükrén a mindig hangos szerkőkolóniákkal békességben megférnek a vöcskök tutajfészkei. A rétek féltett madárritkasága az Európa-szerte ritkuló, csíkosfejű nádiposzáta.














          Ragadozó madarai is híresek és ritkák. A vetési varjak, szarkák fészkeit kékvércsék foglalják el. A parlagi sas mellett az utóbbi években gyarapodott a kerecsensólyom állománya, megtelepedett a rétisas, és hazánkban először itt fészkelt a pusztai ölyv
            A halas tórendszer a vizes élőhelyek sorába illeszkedik. Az ötezer hektárt meghaladó tavaknak a többségét a Tisza szabályozása után kiszáradt szikes tavaknak, mocsaraknak a helyén építették a 19–20. századforduló után. Ma is kiemelkedő szerepet játszanak a vonuló madárvilág életében, hiszen olyan ritkaságok időznek itt vonulási időben, mint az egész világon megritkult kis lilik. Itt pihen meg októberben a nemzeti park címermadara, az Észak-Afrikába tartó több tízezer daru is.
            A külterjes állattartás gazdag hagyományai itt a mai napig fennmaradtak, és azok az ősi háziállatok – a szürke szarvasmarha, a rackajuh -, melyek évszázadokon keresztül formálták a tájat.

2021. december 27., hétfő

NOSZTALGIA - A veszprémi Csermák Zeneiskola karácsonyi koncertjéről

         Kezembe került a Veszprémi 7 Nap 1997. december 23-i száma. A koncert magas színvonalú, igazi karácsonyi csemegéje volt a nagyméretű egyetemi aulát zsúfolásig megtöltő érdeklődőknek. Mivel már Nagykőrösön élek, nem tudom az idén volt-e hasonló, és az hogy sikerült. De nekem jól esik emlékezni. Ajánlom olvasóim figyelmébe is a veszprémi újságba akkor írt beszámolómat.

2021. december 26., vasárnap

H. Barbócz Ildikó: A karácsony öröme


A karácsony öröme

Meglepetten tapasztaltam magamon, hogy alig örültem az idei első hóesésnek, pedig Mikulás napján öltözött fehérbe a táj. Ez már a lélek fásultsága? Az elmúlt évek lenyomata? Nem szeretem, hogy némely boltok a halottak napjával egy időben elkezdik a karácsonyi dekorálást, a kirakatokban már ott díszlik az ezüst gömbökkel díszített fenyőfa. Gondolataim még a temetőkben, a halottak körül, krizantémokat rendezgetek, mécseseket gyújtok. Nem szeretem a rám zúduló reklámokat sem, amelyek szinte ellepnek, bárhová is meneküljön az ember. Néha úgy teszünk, mintha az ünnep lényege a vásárlás lenne, a nagy eszem-iszom. Vásárlás is kell természetesen, különben hogy kerülnének az asztalra a karácsonyi finomságok? Az a meglátásom, hogy ezeknél az embereknél hiányzik a ráhangolódás az ünnepekre, a másokra való rágondolás, az időt szánok neked a szeretet jegyében gondolata, az adventi várakozás öröme. 

A karácsonyt az ünnepek közül mégis a legjobban szeretem. A legmeghittebb ünnepünk.  A várakozás, a készülődés, az adventi időszak benne a jó. A szenteste hamar elszalad. Az idén adventben szívmintás anyagból szívecskéket varrtam vékony, piros akasztóval, s azoknak osztottam szét az angyaljárásomon, akik kedvesek nekem. Sokuknak magyalágat is csokorba kötöttem, skarlátpiros bogyói az idén gazdagon virítanak a bokron. A feketerigók még nem fedezték fel, de tél végén biztosan rászorulnak majd természetes madáretetőnkre.  

Ebben az évben is felcsendültek a kórusok énekei a líceum kápolnájában, a templomban, a Dobó téri színpadon. Együtt énekeltük: „Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz…” s többek közt Händel szép kórusművét is: „Áldás, béke, áldás, béke földön minden embernek!” Hatalmas a dalolás ereje, a közös éneklésé. Ez az ünnep kivételes kisugárzása, amely fényével bevilágítja a gazdag és a szegény emberek lelkét egyaránt.  Azét is, aki hisz, s azét is, aki nem. Akinek gyermekkorában mélyen elültették szívébe a karácsony misztikusságát, a jó gyerek meséjét, az angyalokat, a Jézuskát, az felnőttkorában is hallja az angyalszárnyak suhogását, elraktározza fülében a harangszót, s nem felejti el megnézni a betlehemet a templomban. Lakásában gyertyákat gyújt, füzéreket éget a párkányon, hadd nőjön a fényesség. Mert a gyermekkori karácsonyainkat egy életen át őrizzük magunkban, akár megszépítve is, hogy aztán a felnőttkorba érve továbbformáljuk, mind teljesebbé tegyük, s átadjuk szeretetre, fényre éhes unokáinknak.  Pilinszky János szavaival: „A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket.”  Nehéz szeretni. Teljes szívből és csak úgy lehetséges, ha odaadással és önzetlenül közelítünk a másik emberhez. Ha az ésszel föl nem fogható csodát is odatesszük az ajándék mellé. Van, hogy nem sikerül.  Ilyenkor csak az vigasztal, hogy mindenkor a jó szándék vezetett. Angyaljárásra azért szeretek indulni, hogy azt mondják nekem köszönetképpen: „Te egy lélekgyógyító ember vagy!  Írásod zene volt a lelkemnek!” Pilinszky szerint „a karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül”.

A lakás feldíszítésén, a sütemények készítésének élményén túl várom unokáink betoppanását is, örvendezésüket a fenyőfa alatt, s várom ebben a megszürkült, párás hidegben az újbóli hóesést, hogy a szívemet kitárhassam a fehér muzsika felé, s a tájra boruló csöndes ragyogásban és a családi együttlétben újra megtalálhassam a karácsony örömét.          

(2012. december; fotó: H. Barbócz Ildikó)

A vércsoport szerinti étkezésről - - - (hátha igaz)

Az ABO-terv szerint, mely a különböző vércsoportok eltérő tápanyag-szükségletére épít, a vércsoportunknak kedvező ételek fogyasztásával elkerülhetjük a fertőzéseket és a daganatos megbetegedéseket, normalizálhatjuk testsúlyunkat, valamint lassíthatjuk az öregedési folyamatokat. Ebben az írásban tanácsokat olvashat, mely vércsoporthoz milyen étel fogyasztása ajánlott, illetve kerülendő.
Dr. Peter J. D'Adamo természetgyógyász orvos szerint a vércsoportunk nem csak a vérátömlesztésnél, szervátültetésnél fontos, hanem azt is meghatározza, hogy étrendünket milyen alapanyagokból állítsuk össze.
Az emberi faj fejlődését a létfenntartásért vívott harc jellemzi. A vándorlás során alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. Ezek a változások egyrészt a tápcsatornát és az immunrendszert érintették, de kapcsolatba hozhatók a vércsoportok kialakulásával is.
A legősibb vércsoport a "0"-ás,  a vadászó-gyűjtögető életmód idején volt egyeduralkodó. A földművelésre, állattenyésztésre való áttérés hozta magával az "A" típus megjelenését. A "B" vércsoport a vándorló, nomád életforma során alakult ki. Az "AB" vércsoport a legújabb, a különböző fajták keveredése miatt jött létre.
Az élelmiszereket jótékony hatású, semleges és kerülendő csoportba soroljuk. Lássunk rá néhány példát:
0-ás vércsoportnál kerülendő élelmiszer: sertés, törpeharcsa, kaviár, túró, kefir, tej, kukoricaolaj, mák, lencse, búzakorpa, búzacsíra, fehérliszt, káposzta, karfiol, narancs, eper
Semleges hatású: csirke, pulyka, ponty, vaj, Fetasajt, szezámolaj, mandula, zöldbab, zöldborsó, árpa, tönköly-búza, rizs, sárgarépa, paradicsom, alma, cseresznye, málna
Jótékony hatású: marhahús, máj, makréla, csuka, olivaolaj, dió, karalábé, tök, brokkoli, füge, szilva
A-s vércsoportnál kerülendő élelmiszer: marha, sertés, lepényhal, vaj, tej, túró, ementáli sajt, kukoricaolaj, pisztácia, szárazbab, búzacsíra, búzakorpa, durumbúza, fehérliszt, káposzta, paradicsom, banán, narancs
Semleges hatású: csirke, pulyka, csuka, kefir, mozzarella, mandula, mák, zöldborsó, árpa, köles, rozskenyér, barnarizs, karfiol, kelbimbó, alma, körte
Jótékony hatású: ponty, tőkehal, szójasajt, olivaolaj, földimogyoró, zöldbab, lencse, hajdina, rizsliszt, brokkoli, sárgarépa, sárgabarack, szilva
B-s vércsoportnál kerülendő élelmiszer: csirke, sertés, angolna, kukoricaolaj, mogyoró, mák, lencse, tarkabab, árpa, rozs, sokmagos kenyér, durumliszt, paradicsom, tofu, retek, kókusz
Semleges hatású: marha, pulyka, ponty, vaj, tej, Edami sajt, lenmagolaj, mandula, dió, zöldbab, zöldborsó, gluténmentes kenyér, rizs, uborka, karalábé, spenót, alma, őszibarack
Jótékony hatású: bárány, nyúl, tőkehal, makréla, túró, kefir, fetasajt, olivaolaj, száraz fehérbab, köles, zabliszt, WASA kenyér, répa, brokkoli, banán, szilva
AB-s vércsoportnál kerülendő élelmiszer: marha, csirke, sertés, kagyló, homár, Camambert sajt, kukoricaolaj, mogyoró, mák, lóbab, hajdina, kukoricaliszt, retek,
 zöldpaprika, banán, narancs
Semleges hatású: máj, ponty, törpeharcsa, Edami sajt, lenmagolaj, mandula, zöldbab, zöldborsó, árpa, szójapehely, sokmagos kenyér, karalábé, káposzta, tök, alma, körte, őszibarack
Jótékony hatású: bárány, pulyka, tonhal, csirke, túró, kefir, kecskesajt, olivaolaj, gesztenye, dió, szárazbab, köles, tönkölybúza, tofu, rozskenyér, répa, cseresznye, szőlő, szilva. (Teljes szöveg: Egészségtükör/Csácsi Ibolya  dietetikus)