2022. április 24., vasárnap

Szent György napjára - április 24.

           Szent György (270 körül303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert. Legendája azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.
            A későbbi szent egy előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról, és a császár ellen fordult. Emiatt börtönbe vetették, és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték.
          Mind a keleti, mind a nyugati egyház vértanút tisztel benne, egyike a leghíresebb katonaszenteknek.
          A világon – így a Történelmi-Magyaroszágon is – számos földrajzi hely (pl. Szent György-hegy a Balatonnál), település viseli a nevét (pl. Szentgyörgyvölgy, Szentgyörgyvár Zala megyében; vagy Borsodszentgyörgy, vagy Torockószentgyörgy az egykori Torda-Aranyos vármegyében). Több templom patrónusa (pl. Erdélyben a ma már református, de a középkorban katolikus templom Sepsiszentgyörgyön).
            A művészetben lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő, páncélt viselő ifjúnak szokták ábrázolni. A leghíresebb Szent György-szobor – a Kolozsvári-testvérek alkotása – 1373-ból Prágában látható. Másolata Kolozsváron, a Farkas utcai református templom előtt áll. Csonka-Magyarországon az egyik későbbi, köztéren felállított példánya a Halászbástya lépcsőjénél, egy harmadik pedig az Epreskertben látható. Negyedik másolata Szegeden áll, a Béke téren. Megtalálható kiállított példánya a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is.
            Gyakran ábrázolják címereken, de megjelenik pénzérméken is (pl. az orosz rubel váltópénzén, a kopejkán). A Szent György-kereszt – fehér alapon piros kereszt – több ország zászlaján is megjelenik, például az angol vagy a grúz lobogón.

            Szent György a védőszentje többek között Angliának, Görögországnak, Grúziának, valamint Barcelona, Moszkva, Ljubljana, Genova és Ferrara városoknak.

            Sárkányölő Szent György a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és a vándorlegények patrónusa             Több lovagrand is védőszentjének választotta, így a magyar alapítású Szent György Lovagrend is. Az iszlám kultúrkörben „Szent Dserdsis” néven tisztelik, azt tartják róla, hogy negyvenszer állta ki a tűzpróbát. (Wikipedia nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése