Szent Ivó faszobra Abaújszántó határában a Sátorhegyre vezető út mellett egy terméskőből emelt házikóban található. (Alkotója: Frech Ottó; 2006.)
Hélory Ivó a bretagne-i Kermartinban (Franciaország) született 1253. október 17-én. Édesapja korai halála után édesanyjára maradt a gyermekek nevelése. Ivó vallásos nevelését jól mutatja édesanyjának ránk maradt intése: "Úgy élj, hogy szent lehess!" Filozófiát, teológiát és kánonjogot Párizsban, római jogot Orleans-ban tanult. Ivó figyelemre érdemes jogtudományi, elméleti munkásságot nem fejtett ki, de megszerzett tudását annál inkább kamatoztatta a gyakorlatban. Jogi felkészültségét a rászorulók, az elesettek megsegítésére használta. Tanulmányai befejeztével, 1280-ban, diakónussá szentelték, majd szülőföldjén, a rennes-i egyházmegyei bíróság bírája lett. Néhány év múlva azonban már a tréguier-i egyházmegyei bíróságon végez bírói szolgálatot. 1284-ben szentelték pappá. Plébánosi szolgálata mellett továbbra is segítette a szegényeket jogi ügyeik intézésében. A pereskedő felek megbékítésére törekedett, az ügyek intézésében igazságos és méltányos volt. A források kiváló hitszónokként is megemlékeznek róla, az erényes életre, a szentek példájának követésére buzdított. Sokat és elmélyülten imádkozott, szigorú önmegtagadásokat végzett. 1303. május 19-én halt meg. Ereklyéi a tréguier-i székesegyházban találhatók. Még életében is sok csodás eseményt kapcsoltak a nevéhez, de közbenjárására, halála után is történtek csodás gyógyulások, imameghallgatások. Tisztelete egész Európában elterjedt, jogász-társulatok és egyetemek jogi karai védőszentként tisztelték.
VI. Kelemen pápa 1347. június 14-én avatta szentté. Részlet a szenttéavatási bulla szövegéből: "Hélory Ivó ... hívő ifjúságot élt, kegyelemmel cselekedett, tiszta lélekkel, őszinte szívvel kívánta Krisztus szolgálatát. A magáéból könyörületesen enni adott a szegényeknek, de saját vágyainak minden rezdülését az értelem erejével korlátozta ... Az igazságot, méltányosságot és a könyörületességet is tiszta szívből és igaz hittel szerette... Mint természettől fogva irgalmas ember bőkezűen segítette a nélkülözőket, minden vagyonát önként a szegényeknek adta, azok védelmezője lett, akik nem kaptak sehonnan segítséget, és Isten kezének erejével tartotta vissza a hatalmaskodókat, Krisztus nevében támogatta a rokkantakat, ruházta a ruhátlanokat, fogadta a zarándokokat és enni adott a szegényeknek. Mint a ragyogó reggel, úgy szórta fényét, arca igazságot sugárzott, és ez értékessé tette életét, csodálatot keltett. Már életében tündököltek kivételes tettei és csodái. Mégis akkor vált igazán fénnyé ... amikor a Mindenható megszabadította dicsőséges lelkét értékes porhüvelyétől és saját hatalmába vette. Mert azok, akik csatlakoznak Istenhez, olyan lelkek, akiknek akarata egy az Isten szándékával."
Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit. Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal is ünnepelték (1729).
A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése