Az interneten kaptam, ki tudja használ-e? Szó szerint teszem közzé, hátha valaki kipróbálja.
„Kedves Barátaim!
Az alábbi szöveg egy braziliai ismerősöm révén került a birtokomba. Íme: A Santo Domingoban megjelenő Listin diario a minap arról számolt be, hogy egy brazíliai ferences testvér, bizonyos Fray Romano felfedezte a rák ellenszerét. Egyébként az érdemes férfiú a beléni (Brazília) szeminárium professzora. Amint fény derült szenzációs felfedezésére a sajtó legott megrohamozta a szemináriumot, ahol Romano testvér készségesen elmondta, hogy felfedezésében nincs semmi rendkívüli. Egyszerűen visszatért az ősi, a természetben fellelhető növényekre épülő gyógymódokhoz. Azokhoz, melyeket a legnagyobb gyógyító, maga a teremtő Isten bocsátott mindnyájunk rendelkezésére. Receptjéért, tanácsaiért természetesen nem kér pénzt, ahogyan Jézus sem tette. A gyógyító szer jótékony hatása már az első héten megmutatkozik, s mivel már eddig is nagyon sok ember egészségét visszaadta, receptjét Romano testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen.
Íme a recept: Hozzávalók: fél vagy egy kilogramm virágméz, két nagy, vagy három kisebb levél aloe vera, három evőkanál konyak, whisky, vagy pálinka
Elkészítése: Törüljük le a port és törjük le a töviseket az aloe vera levelekről (de nehogy meghámozzuk), majd késsel daraboljuk egészen apróra, aztán a mézet, az apróra vágott levéldarabokat és az italt öntsük egy mixerbe és addig mixeljük, amíg krémszerű, olajos sűrítménnyé válik. Ezt töltsük egy üvegbe és tegyük a hűtőbe, de akár szobahőmérsékleten is
tárolhatjuk.
tárolhatjuk.
A barát szerint naponta háromszor egy-egy evőkanálnyit igyunk meg belőle, legalább negyedórával a főétkezések előtt. Egy kúra tíz napig tart. Utána célszerű orvoshoz fordulni, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban csökkent-e a tumor. A teljes gyógyuláshoz általában négy, egyenként tíznapos kúrára van szükség. A készítmény egyetlen mellékhatásaként piros foltok jelenhetnek meg a bőrön, de ezek teljesen veszélytelenek. Bár Romano testvér kifejezetten a rák ellen dolgozta ki, a készítmény nemrég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedő apácát is meggyógyított.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése