2022. december 17., szombat

Karácsony ünnepére - december 25-26. Jézus élete és tanításai


Jézus (Józsua) Krisztus (Khrisztosz/Messiás = „felkent”) élete és tanításai:
     A názáreti Jézus életének eseményeit – melyeket a halála után jegyeztek le – az evangéliumokban („örömhír”) követhetjük nyomon. A keresztény egyház Máté, Márk, Lukács és János evangéliumait ismerte el hitelesnek. Ezekből áll az Újszövetség. Jézus tanítványaival, az apostolokkal járta Júdea városait, hirdette a végítéltet, a megbocsátást és az üdvösség reményét, és azt, hogy csak az Istenbe vetett hit és egymás szeretete számít.  Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot. Egész életével példát mutatott, megtestesítette azt a magatartást, amit Isten vár a híveitől. Ezek a tanítások alig egy év alatt új alapokra helyezték a zsidó hitet. De ugyanakkor összeütközéseket is szült valamennyi zsidó vallási irányzattal. Kereszthalála megváltotta az embereket a szenvedéstől, föltámadása: értelmet adott az istenfélőknek a követéséhez. Nézeteit képszerűen, példabeszédeken keresztül fejtette ki, és saját életével is példát mutatott. Híveinek száma rohamosan nőtt, így – Keresztelő Jánoshoz hasonlóan – veszélyessé vált a helyi hatalom és a megszálló rómaiak számára is. A zsidó főpapok kérésére Júdea helytartója, Pontius Pilatus keresztre feszíttette.

Kolozsvári Tamás: Kálvária, 1427, tempera, fa, 242x177 cm, Esztergom, Keresztény Múzeum, oltár Garamszentbenedekről
bal szárny, felül: Az olajfák hegye, 90x67 cm
bal szárny, alul: Keresztvitel, 87x68,5 cm
jobb szárny, felül: Mennybemenetel, 90x71,5 cm
jobb szárny, alul: Feltámadás, 87x68,5 cm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése