Legjellemzőbb tulajdonságai: óriási az önbizalma, rendkívül kitartó, szeret a dolgok mélyére nézni, belelát mások lelkébe. Izgalmas, titokzatos egyéniség. Lebilincselő társalgó. Nagyon határozott ízléssel rendelkezik. Magnetikus egyénisége van, csinos, gyakran veszedelmesen hipnotikus a megjelenése. Mindenki észreveszi átható tekintetét. Az emberek vonzódnak hozzá, mert felismerik milyen nagy rejtett tartalékokkal rendelkezik. Mindig képes megújulni. Ez a képessége önmagában is elég ahhoz, hogy felkeltse mások irigységét. Akadnak Skorpiók, akik túlságosan kritikusak, támadóak, sőt még ijesztőek is, de ez ritka. Akár szeretik, akár gyűlölik, annyi bizonyos, hogy nem tudnak nem tudomást venni a személyéről. Intellektuális területen nagyszerű sikereket képes elérni, de bármilyen poszton megállja a helyét, mert mindent el tud sajátítani. Akaratereje legyőzhetetlen. Ebből fakad, hogy olyan munkát is elvállal, ami látszólag erejét meghaladja, és aztán sikeresen elvégzi, környezete nagy csodálkozására. Egyébként is alaptermészetéhez tartozik, hogy imádja a kihívásokat. Szeret vitatkozni, imád kritizálni, és általában győztesként kerül ki a szópárbajból. Bár lelke mélyén magánzó, voltaképpen családra vágyik, mert nem tud igazán egyedül élni. Feleségként meglehetősen összeférhetetlen, házsártos, kötekedő - ha valami nem úgy történik, ahogyan szeretné. Ő viseli a kalapot, és aligha tűri, hogy a férje vegye kézbe az irányítást. Egyébként szenvedélyes szerető, ösztönei rendkívül jól működnek, mindig megérzi, mikor hogyan kell bánnia partnerével. Szerelmi életét nem elégíti ki az otthoni biztonságos szeretet. Külön utakra, izzó szenvedélyre vágyik. Miközben párjától teljes odaadást követel, ő bizony gyakran ki-kiruccan egy kis kalandra a családi tűzhely mellől. Valahányszor félrelép, szenved a lelke mélyén, de képtelen ellenállni a kísértésnek.
Kompromisszumot nem ismer – legalább is nehezen köt, kitart az elvei mellett és gyakran makacs is ebből kifolyólag. A skorpiót kívül páncél védi, de belül egy nagyon érzékeny, sérülékeny lélek van, aki depresszióra hajlamos lehet. Sajnos lehet cinikus, önfejű esetleg érzéketlen. Másokat – a másikat – uralma alatt tarthatja és akár manipulálhat is. Nehezen tud megbocsátani és elengedni. Nehezen nyílik meg a másiknak, de akit egyszer közel enged magához, annak akár a legféltettebb titkait is elmeséli. Nagyon mélyérzésű, hűséges barát és nagyon jó, kitartó társ, jó szülő válhat belőle, aki a gyermekéért mindent megtesz, arra azonban ügyelni kell, hogy ne fojtsa meg gyermekét szeretetével és ne legyen zsarnoki sem, hiszen képes a másikat lelkileg zsarolni, ez azonban nem csak szülői mivoltára igaz, hanem egyéb kapcsolataira is.
Munkában
Bármit dolgozzon is, nagyon precíz, odafigyel és szeret hibátlan munkát végezni. Mivel önfeláldozó típus, ezért akár reggeltől estig is dolgozik, igaz a kompromisszumokat nehezen viseli, de ha a munka úgy kívánja, akkor nagyon rugalmas tud lenni. Vezetőnek nem mindig alkalmas, mert vajszívű a beosztottakkal, pedig ez nem mindig célravezető. Mindig barátként akar velük viselkedni, és ezzel nem egyszer visszaélnek. Lehet viszont olyan vezető, aki nem tűr semmi ellentmondást vagy lazsálást és az embert csak addig értékeli, amíg teljesít, ha a teljesítmény bármi oknál fogva – ha nem is a dolgozó miatt – csökken, akkor már nem foglalkozik a másikkal.
Ajánlott foglalkozásai
Gyógyító, grafológus, pszichiáter, tetoválóművész
A Skorpió gyengéi
A Skorpió gyengéi
A Skorpió megrögzött elképzelései miatt érzékeny, sebezhető lélek, aki mindenki felett teljes irányítást szeretne birtokolni. Csípése halálos, emellett rendkívül mazochista. A külső kemény páncél mögött nagyon érzékeny, sérülékeny lélek van. Szenvedélyesen szeret vagy szenvedélyesen gyűlöl.
A Skorpió erősségei
A Skorpió erősségei
A szívós Skorpió hatalmas lendülettel és állóképességgel rendelkezik. Nagyon precíz és lényegre törő, megbízható és remek barát. Éles elméje az emberek veséjébe is képes belelátni, intuitív, nehezen félrevezethető. Szeretteiért bármire hajlandó.
A Skorpió karmikus feladata
A Skorpió karmikus feladata
E személyiségtípus karmája a hatalommal való élés és visszaélés köré szerveződik. A Skorpió karmikus küldetése az, hogy felfedezze a múlt traumatikus eseményeiben rejlő kincseket. A folytonos kérdései, mi miért, és az örökös boncolgatása elvezet a titkok feltárásához és megértéséshez, még akkor is, ha az nme mindenkinek van ínyére. Túlélési ösztöne és a kihívásoktól megedződött erős személyisége is része ennek a kincsnek
Híres Skorpiók
Alain Delon, Jodie Foster, Meg Ryan, József Attila, Psotha Irén, Marie Curie, Julia Roberts, Goldie Hawn, Göte, Margeret Tacher, Ciccolina, Alföldi Róbert, Whopie Goldberg, Danny DeVito, Fábry Sándor, Sváby András, Kulka János, Bódy Magdi, Cseregi Éva, Kovács Kati, Demy Moore, Nagy Bandó András, Arnold Schwarzenegger, Deák „Bill” Gyula, Bud Spencer, Kútvölgyi Erzsébet, Pataki Zita, Jane Fonda, Heller Tamás, Somló Tamás, Habsburg Ottó, Boris Becker, Szacsvay László, Bill Gates, Kertész Imre Nobel-díjas
Színe. Vérvörös, fekete, méregzöld
Ásványa: feketeszén, plutúnium
Növényei: orchidea, krizantém, hagymafélék
Állatai: skorpió, denevér, cápa, krokodil
Országai: Afganisztán, Japán, Algéria
Városai: Washington, Pompei
Uralkodó bolygója: Mars és a Plutó
Tulajdonságai: hideg és nedves
Sportjai: küzdő sportok, kitartást igénylő sportok pl. triatlon, rali
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése