AZÓTA IS EZEN ELMÉLKEDEM - Atatürk tér Kispesten - névadás (2012-ben) alulnézetben

      

     1. Az újságok, az internet tele volt mindenféle hírrel a névadással kapcsolatban: tiltakoznak az azeriek, az örmények, meg még ki tudja, hogy kik, a kispesti képviselők visszavonnák a névadást, de a törökök népes delegációval jelentkeztek be, így nem lehet, Tarnai Richárd országgyűlési képviselő, aki a javaslatot tette a névadásra, húzódozik elmenni az ünnepségre, zártkörű és rendkívüli közgyűlésen úgy döntöttek, mégsem Atatürkről lesz elnevezve a tér, hanem Kispest testvérvárosáról, Pendikről stb.

            Ezek a sokszor egymásnak is ellentmondó hírek érdekessé, különlegessé tették az avatást – a mai hírözönben szenvedő világunkban is. Mindenesetre a rendőrség is jól felkészült jelenlétével és autókban ülve egyaránt.

            Én egyáltalán nem értettem az egészet. Dr. Tarnai Richárdnak kimondottan jó ötlete volt, hogy Törökországgal, és ezen belül legnagyobb, legismertebb városával, Isztambullal jó kapcsolatokat ápoljunk. Már csak azért is, mert ők is őrzik, ápolják a magyar antropológiai rokonságot, a történelmi közös múltat. Tavaly például a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület a Héttoronyba (Jedikulába) helyezett el emléktáblát az ott raboskodó magyarok emlékének. De található Törökországban Rákóczi, Thököly, Kossuth Emlékmúzeum, és nagyon sok magyar emlék, amit a törökök ápolnak, megbecsülnek és látogatnak is. De például amikor Thököly volt Felső-Magyarország királya, a Török Birodalom közvetlen részeként, vagy vazallusaként a Töténelmi-Magyarország majdnem teljes területének fővárosa Isztambul volt (akkori nevén: Konstantinápoly). És az összes szabadságharcunkat támogatták a törökök (pl: Szapolyai, János Zsigmond, Bocskai, Bethlen, Rákócziak), és menekültjeinket sorra befogadták.

            Egyszerűen el kellene felejteni, hogy mi magyarok 1945 óta állandóan más népek érzékenységével foglalkozunk, amikor a mienket senki nem veszi figyelembe (mindenki tud napjainkban is bőven mondani példákat!). Jó lenne végre saját érdekeinkkel törődnünk.

     2. A török himnusz igazi induló, neve is sugallja: "Függetlenségi induló". 1921-ben választották 724 beküldött vers közül. A jelen lévő törökök olyan hangosan és lelkesedéssel énekelték, hogy Isztambulban is haptákban álltak az emberek, mert odáig elhallatszott! (Sajnos irodalmi magyar fordítást nem találtam sehol, de egy-két mondat belőle: A török hős nemzetnek joga van a szabadsághoz, A félhold nem rándul össze, kész vagyok feláldozni magam stb. Javaslom a török követségnek, magyar-török egyesületeknek, hogy egy pályázatot kellene kiírniuk valamelyik évfordulóra egy hiteles, énekelhető fordításra.)

          Ezek után a magyar imádság – amit csak halkan lehetett énekelni – teljesen disszonánsan hangzott.

     3. A fúvószenekart elfelejtette a ceremónia levezetője bemutatni, és megköszönni a nívós előadásukat. Bár én más darabokat választottam volna, például a közös múltra tekintettel kuruc és 48-as dalokat, sőt még török zenét is.

     4. Ugyancsak nem tudtunk meg semmit az Orchidea Két Tannyelvű Általános Iskoláról, csak a nevüket.

     5. Mint fentebb említettem, nagyon jó ötletnek tartom a tér elnevezését. De én Tarnai Richárd helyében az avató beszédben még kitértem volna a törökök gálánsságára, amit a közös múlt tálcán kínált. (Pl: 1717. október 28-án Ibrahim kajmakán (miniszterelnök-helyettes), a szultán veje ünnepélyes külsőségek mellett, a janicsárok sorfala között lépdelve fogadta Rákóczit Drinápolyban (török neve: Edirne). December 12-én Konstantinápolyban (ma: Isztambul) Khalil nagyvezír (miniszterelnök), majd 1718. január 4-én Drinápolyban Ahmed szultán – fejedelmet megillető pompával – fogadta Rákóczit. A két fronton (Orosz és Habsburg Birodalom) harcoló törökök vereséget szenvedtek, és tárgyalásokra kényszerültek. A császáriak Rákóczi Ferenc és bujdosótársai – bilincsbe verve történő – kiadását is követelték. A nagyvezír kijelentette, hogy inkább folytatják a háborút, de ezt a Birodalom becsületébe és az iszlám vallás parancsába ütköző cselekedetet nem hajlandó teljesíteni. Erre a Habsburgok kénytelenek voltak mindössze a határok mellőli eltávolításukba belenyugodni. És sorolhatnám a példákat vég nélkül!

            6. Nagyon elegáns volt, hogy a faültetéskor a két polgármester még a színek harmóniájára is odafigyelt. Gajda Péter a fólia kék színével azonosult, Kenan Sahin pedig az ingjével a fóliához, a nyakkendőjével pedig a lapát nyeléhez választotta a színeket. (Ezen azóta is röhögök!)

            7. A faültetéskor az is kiderült, hogy a vendég polgármester a gyakorlottabb lapátoló:

A Kispesti Magazin, 2012. októberi számából (ezen azóta is bosszankodom):