2022. augusztus 16., kedd

Sámsonra utaló régészeti bizonyítékokat találtak?

            Izraeli kutatók bejelentették: valószínűleg Sámson, a bibliai filiszteusok legfőbb ellenségének első régészeti bizonyítékai kerültek elő. A Jeruzsálemtől nyugatra lévő Bét-Semes városának dombjai között találták meg azt az ősi kőből készült pecsétet, amely az Ószövetségben szereplő Sámson és az oroszlán közötti harcot ábrázolja.
            A mintegy két és fél centiméter átmérőjű pecsét egy macskaszerű farokkal ábrázolt állatot jelenít meg, amint egy emberre támad. A pecsétet abban az ásatási rétegben találták meg, amely hozzávetőlegesen az i. e. 11. századig nyúlik vissza, amikor az izraelita törzsek Kánaán meghódítását követően erre a területre érkeztek. Abban az időben járunk, amikor a zsidó népet a bírák vezették (Bírák kora).
            A lelet helyszíne a Sórek-folyóhoz igen közel található, amely az izraeliták és filiszteus ellenségeik közötti határt jelképezte. Az izraeli szakemberek szerint ez is azt jelzi, hogy a pecsét Sámsonhoz köthető. Alternatív megoldásként az az elképzelés is felmerülhet, hogy a bírák korában több hősről szóló történetben is szerepelt az oroszlánnal való harc, és ez épülhetett be a Sámsonról szóló elbeszélésekbe. Így lehet, hogy egy másik oroszlánnal harcoló ősi történetre utal a lelet.
            Az Ószövetség egyik legismertebb karaktere erejét akkor fedezte fel, amikor puszta kézzel megölt egy oroszlánt. Az egyik legismertebb bibliai jelenetben Sámson, a filiszteusok legnagyobb ellensége egy szamárállkapoccsal ezer filiszteust küldött a másvilágra.
            Legendás erejét a hajának köszönhette. Ezt a titkot sokáig őrizte, azonban szeretője, Delila kiszedte belőle, majd alvás közben leborotválta a haját, a meggyengült és lekötözött Sámsont pedig átadta a filiszteusoknak, akik Gázába vitették. Megvakították és börtönbe vetették, ám a Biblia szerint Isten megsegítette harcosát, hogy egy utolsó bosszút álljon a gyűlölt népen. A fogságban újra kinőtt Sámson haja, a filiszteusok kivezették a vak izraelit tömlöcéből, hogy szórakoztassa őket áldozatbemutatásuk közben. A lakoma közben az épület oszlopait kidöntve magára és az ott lévő több száz filiszteusra omlasztotta Dágon istenség templomát. (2012/Múlt-kor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése