2022. augusztus 16., kedd

TÍZ ÉVE ÍRTAM - Balatonfüred nevezetességeiből - Faültetés hagyománya alulnézetben

         Már évek óta eljárogatok a Balatonfüredi Bornapokra. A finom borok mellett kiváló kulturális programok is csalogatják az embereket. Szokásomhoz híven tavaly augusztusban is nézelődtem a Tagore sétányon is. Ennek nyomán több bejegyzésem született, közte az alábbi (amit teljes egészében közlök). Az idén is meglátogattam a Borheteket. Ennek kapcsán született  a Brassdance együttes műsorásól írt augusztus 17-i bejegyzésem. Külön kíváncsi voltam, hogy a tavalyi bejegyzésemnek lett-e foganatja, ugyanis akkor felhívtam rá az önkormányzat figyelmét is. Vagy e miatt, vagy más miatt, de a pótlás megtörtént, amit a kép is bizonyít.

A TAVALYI BEJEGYZÉSEM:
          Balatonfüred egyik különlegessége, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Az elsőt Rabindranath Tagore Nobel-díjas indiai költő ültette 1926-ban. Példáját először indiai politikusok követték, majd néhány év alatt hagyománnyá vált a faültetés, idővel személyek mellett eseményeket is megörökítettek
          A hindu hagyomány szerint, aki idős korában hársfát ültet, az megéri a fa kilombosodását. Tagore - idős kora ellenére - még tizennégy esztendőt élt. A fája szépen lombosodik a sok-sok sétáló örömére. És a többi nagyszámú fa is él, növekszik. Egy kivételével. A sétány vége felé található a Zöld zóna-fa, melyet az előtte elhelyezett ismertető tábla szerint a környezet megóvásának szándékával ültettek 2001-ben. Nem lombosodott ki, ezek szerint a környezet megóvásával még problémák vannak szép hazánkban. (Ez azonban nem vonatkozik egyik kedvenc városomra, Balatonfüredre, hiszen az egyre szebb, elegánsabb, és ahol óvják a természetet, a környezetet is!)

EGY ÉV MÚLVA EZT TALÁLTAM, HATOTT A BEJEGYZÉSEM:
HA VALAKI AZ IDÉN ARRA JÁR, LEGYEN SZÍVES EGY KÉPET KÜLDENI RÓLA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése