Az elhúzódó orvosi előadás után egy délután Dörgicse az úti cél. Autóbusszal pendlizünk, ami helyi lakosokat szállít. A térkép beszédes földrajzi neveket tár fel előttünk: Som-sarok, Kopasz-tető, Erdő alja, Irtás, Nemes-mező, Magyal. Balatonszőlősön már megfordultunk korábban, akkor erős szélben tettünk egy sétát a falu főutcáján, s emlékezetem szerint a Vadkörte kiskocsmában tájjellegű bort kóstoltam. Pécsely és Vászoly települések a térképről már ismerősnek tűntek. Dimbes-dombos vidéken kanyargott a busz, szemem a szőlőtáblákat mérte volna föl, de a Balaton-felvidék ezen részén a gondoltnál kevesebbet láttam. Pedig igazi, napsütötte, déli fekvésű szőlőtermő táj ez, egy dörgicsei ismertető tábla szerint már a római uralom idején szőlőt és bort termeltek itt. Alkalmi ismerősünk szerint az öregek kihaltak, a gyermekeik nem fognak ebbe a nehéz munkába, ami állandó odafigyelést követel, és a bor szeretetét, babusgatását jelenti. Természetesen errefelé is vannak híres pincészetek, pl. a Koczor, a Pántlika. A domboldalakon néhol feltűntek a jellegzetes présházak is. Dörgicse elbűvölő hely. Egy helybéli fiatalember azt javasolta, hogy a falu harmadik részén, Alsódörgicsén szálljunk le. Már messziről hívogatott egy templomrom. A hozzávezető dombot könnyeden s rövid idő alatt megmásztuk. Meglepetés volt a panoráma, mert ilyen széles, szinte a nyugati medencéig húzódó képre nem számítottunk. Ilyen borult időben is élvezettel néztünk körbe a XIX. századi rom tövében. A Badacsonyhoz közeli Szépkilátóhoz hasonló élményben volt itt részünk. A falu nádtetős, tornácos, meszelt falú, helyreállított parasztportái a múlt századokat idézték, melyek mára már a nyaralók szerepét töltik be. Alsó-, Felső- és Kisdörgicsét összevetve 7 templomtornyot számoltunk meg. Kevés ilyen településre bukkanhatunk a Balaton-felvidéken, de azt hiszem, még az országban is. Intenzív akác- és bodzaillat kísért minket a meredek kis utcákon, közökön bolyongva, a magaslaton a lekaszált fű illata és a fergeteges tücsökzene igazi falusi hangulatot árasztott. A faluvégen a csinos buszváró mellett a kocsmában láttam csak jobbára embereket, az utca közepére percekig bátran kiállhattam az alkonyati csöndben. Visszafelé ketten vártuk a buszt. Vászoly lankái közt felbukkant a Tihanyi-félsziget egy számunkra még ismeretlen fekvésben, aztán hamarosan leereszkedtünk a füredi házak közé. Egy hely, ahová napsütésben is el kell jönni, lassabban bolyongani, talán egy pohárka bort is megkóstolni, a dombtetőn a padon üldögélve hosszabb ideig gyönyörködni a Balaton panorámájában. Dörgicse visszavár!
Balatonfüred, 2013. május (Fotó: H. Barbócz Ildikó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése