Sajnos, vesegyulladásom miatt személyesen nem tudok jelen lenni ma Dósa István csepeli búcsúztatásán, de értelmetlen halála óta éjjel-nappal velem van. Halála hetében pénteken jött volna Nagykőrösre, hogy szombaton a Möggyfesztivál országos főzőversenyén a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület csapatának főszakácsa legyen. A mi helyünk üresen maradt…
Már a megismerkedésünk is
rendhagyó volt. Hét évvel ezelőtt az interneten panaszkodtam, hogy az ember
idősebb korában már képtelen barátságokat kötni különböző okok miatt. Nekem is
ott maradtak a barátaim Miskolc, Debrecen és Veszprém környékén és már egészen
más a kapcsolatom velük, mint valaha volt.
Meglepetésemre jött egy
írás Szegedről egy ismeretlen úrtól, hogy ajánl nekem barátnak egy művelt,
korban is hozzám illő férfiembert, aki az én kispesti lakásomhoz nem is olyan
messze lakik, Csepelen. „Igaz, személyesen még nem is találkoztunk, de a blogja
és a levelezésünk egyértelműen bizonyítja, hogy pont az a hobbija, mint neked:
a történelem és a bélyeggyűjtés. Az ismerkedés nehézségét azonban az okozza,
hogy éppen kórházban fekszik, de lehet, hogy örülne egy kis szellemi
felfrissülésnek.” És megadta a telefonszámát. István blogját olvasva egyből
megvilágosodott, megvan az az ember, akit évek óta keresek.
Mióta az eszem tudom, a környezetemben mindig azt hallottam, hogy a trianoni diktátummal a magyarság teljes tönkretételét akarták elérni, és az csak a magyarság élet erejét bizonyítja, hogy még mindig talpon vagyunk. Nekem, mint történésznek kínálkozott a lehetőség, hogy Trianon aláírásának 100. évfordulójára a sok össze-vissza értelmezést félresöpörve, megírjam senkitől sem finanszírozva, befolyásolva Trianon objektív előzményét és máig tartó hatását. A három kötetes könyvem 750 oldalasra sikeredett, és a bélyeg-illusztrációjához nekem kevés anyagom volt. Kellett egy partner. István várakozásomon felüli lelkesedéssel fogadta a jelentkezésemet, és már másnapra kitűzte találkozásunk időpontját.
Egy négyágyas, sebészeti kórteremben, infúzióra kötött, felpockolt lábbal, ágyban fekvő beteggel úgy beszélgetni egyetemi szinten történelmi és filatéliai témákról egy órán keresztül, hogy a másik három ágyon is beszélgetnek súlyos műtéten átesett, nehezen halló rokonokkal, miközben a szorgalmas nővérke egyszer a lázát, egyszer a vérnyomását is megmérte a kórterem összes lakójának megfelelő hangos kísérő szöveggel fűszerezve - a világon valaha történt legfurcsább eset lehetett. Nekünk mégis már az első találkozásunkkor sikerült egymásra hangolódnunk. Kiderült, Magyarország összes bélyegkereskedőjável, a nagyobb bélyeggyüjtőkörökkel, az összes kiállítóval kiváló a kapcsolata. Annak pedig már akkor külön örült, hogy megkapta tőlem az a végső lökést, ami régi dédelgetett álma volt: kiállítás formájában bemutatni a magyarság történetét a filatélia tükrében.
És így is történt: a
trilógia bemutatásakor – szerte az országban – a falakon István magyarság
történet c. kiállítása adta azt a különleges hátteret, amelyen keresztül több
tízezer ember ismerkedhetett a történelem mellett a filatéliával is.
Most egy
történelmi-gasztronómiai könyvet írunk, és István ehhez is sok filatéliai
anyaggal járult hozzá, sőt a magyar részt nagyon hasznos gondolatokkal
egészítette ki. A többi nemzet konyhája sajnos ezen túl nélkülözni fogja István
mindenhez értő kiegészítéseit.
Négy évvel ezelőtt
megüresedett a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület ügyvezető elnöki funkciója. A
betöltését örömmel elvállalta. Az Egyesület mai virágzása az ő kitartó, preciz,
ötletekben gazdag munkájának is köszönhető.
A közös munka mellett a
kirándulások, a főzögetések, a kártyázások, a viccmesélések, a
bélyeggyűjtőkörök rendezvényeinek látogatásai tették teljessé a mi barátságunkat.
Önzetlenül örültünk egymás sikereinek. Mindig tele volt a szívem, amikor az
országos bélyegkiállításokon anyagai komoly díjakat nyertek.
Halála óta lelkileg is
meg vagyok törve. Keresem Istvánt, mert az én életemben ő barátként és
munkatársként egyaránt pótolhatatlan.
Nagykőrös, 2021. július 6.
Batár Zsolt Botond
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése