2022. április 3., vasárnap

Megvan Jézus Krisztus keresztre feszítésének pontos dátuma?

Geológusok legújabb kutatásai és a Biblia alapján időszámításunk szerint 33. április harmadikára teszik a Jézus Krisztusnak vélt személy keresztre feszítésének dátumát. Jefferson Williams amerikai, Markus Schwab és Achim Brauer német geológusok az International Geology Review-ban megjelent tanulmányukban leírják, hogyan kutatták a Holt-tengernél tapasztalható földrengéseket. Ezeket összevetettek Máté evangéliumával, amiben a Jézus halálakor tapasztalt földrengésről is szó van – írja az msnbc.com.
Miután a kutatók elemezték a térség földmozgásainak aktivitását, megállapították, hogy legalább két nagyobb földrengésnek kellett bekövetkeznie Poncius Pilátus júdeai római helytartó regnálása alatt. Az egyikre időszámításunk után 26 és 36 között került sor, a másikra valószínűleg 31-ben.
Ezt az adatot később összevetették az evangéliumok szövegével, a zsidó naptárral és különböző csillagászati számításokkal, majd megkapták a 33. április 3-i dátumot. A további kutatásokban arra keresik majd a választ, hogy a három evangélium által is említett, Jézus halála után tapasztalt sötétséget magyarázhatja-e egy, a földrengés következtében kialakult homokvihar.
(Forrás: Indx  2012. május 28.)
Fadrusz János: Krisztusfej

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése