Az egészségügyi szakértők gyakran a
„fehér méreg” vagy az „édes gyilkos” jelzővel illetik meg a cukrot, holott
számtalan esetben hasznunkra is válhat. Alább felsorakoztatjuk
a cukor mindazon tulajdonságát, amelyek hasznunkra válhat. Nem veszélyes az
egészségünkre, ha nem fogyasztjuk.
Csótányirtó. – Keverjük össze a cukrot ugyanolyan mennyiségű
sütőporral. Előbbi illata vonzza a rágcsálókat, utóbbi viszont károsítja az
emésztőrendszerüket. Figyeljünk, hogy a gyermekek és a háziállatok ne férjenek
hozzá.
Virágoztatja
virágainkat. – Sokszor szeretnénk, ha kedvelt
növényünk sosem hervadna el. Egy dolgot kell tennünk a siker érdekében:
vegyítsünk három evőkanál cukrot két evőkanál ecettel és egy liter vízzel, majd
locsoljuk meg a virágot, amik ettől boldogok lesznek. Ugyan örökéletűvé így sem
válnak, hosszabba ideig nyújtanak majd látványt.
Kitisztítja a
kávédarálót. – Őröljünk cukrot a darálóban,
amely így egyrészt elveszi a fűszerek és a kávé állott szagát, másrészt
kitisztítja a fontos konyhai kelléket.
Elfojtja a
szájégést. – Túl meleg italt, vagy túl erős
paprikát fogyasztottunk? Vegyünk be rögvest egy kockacukrot, mely egyből
megnyugtatja a beszélőkénkben uralkodó poklot.
Felfrissíti a bőrt. – Azt a tényt, hogy a cukor hámlasztja a bőrfelszínt
mindannyian tudjuk. Jobban járunk viszont ha egy érett banánnal, vagy olíva- és
mandulaolajjal keverünk össze pár kanállal és csak úgy visszük fel a bőrünkre,
majd lezuhanyozunk. A legegyszerűbb módja, hogy megszabaduljunk az elhalt
hámsejtektől.
Gyógyítja a külső
sérüléseket. – Egy tanulmány szerint a
fekélyekre és a nyílt sebekre kifejezetten előnyös cukrot rakni, hisz
megakadályozza a gyulladás elterjedését és a krónikus fájdalomérzetet is
megelőzi. A titok: a baktériumoknak szüksége van vízre az életben maradáshoz,
ám a cukor pont, hogy vizet von el. Kötszerrel alkalmazzuk. (Forrás: Richpoi Hírek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése