2022. április 21., csütörtök

II. Erzsébet születésnapjára - - - - - - - 1926. április 21.

            Bár április 21-én született, hivatalosan a születésnapját június második szombatján ünneplik katonai parádéval, mert ekkor nagyobb az esélye a jó időnek. Hatvan érdekességet kaptam e-mailben a hatvan éve uralkodó II. Erzsébetről. Ebből 30-at most lehet a blogomon olvasni, a másik 30-at pedig  június 9-én.

1. Császármetszéssel jött a világra 1926. április 21-én hajnali 2.40-kor. Szülei, a yorki herceg és hercegnő akkor már három éve voltak házasok. Ő volt a király, V. György első unokája.
2. Nincs vezetékneve, viszont van három keresztneve: Erzsébet Alexandra Mária. Elsőt az édesanyjáról, másodikat a dédanyjáról, harmadikat a nagyanyjáról kapta.

3. Kislányként imádott falovakkal játszani, minden este megfésülte őket. Azóta is rendszeresen lovagol, versenyistállót működtet, lovai szép sikereket értek el.

4. Édesanyjának, a legendás anyakirálynénak is voltak versenylovai, de anya és lánya paripái soha nem indultak ugyanabban a futamban!

5. 1936-ig csendes életet élt, akkor nagybátyja került a trónra VIII. Edward néven. A király azonban 11 hónapnyi uralkodás után lemondott a trónról, hogy feleségül vehessen egy kétszeresen elvált amerikai nőt. Így került Erzsébet apja VI. György néven a trónra, és így lett a kis hercegnőből trónörökös.

6. Amikor elmondta húgának, hogy bácsikájuk lemondott és apjuk lesz a király, Margit visszakérdezett: "Ez azt jelenti, hogy egyszer te leszel a királynő! Szegénykém."

7. Soha nem járt iskolába, őt és húgát, Margit hercegnőt a patinás Eton College professzorai oktatták a Buckingham-palotában. Leginkább történelmet és alkotmányjogot tanult, de tökéletesen beszél franciául is.

8. Nevelőnője, Bobo egész életében mellette szolgált, 1991-ben hunyt el. A királynő a királyi mauzóleumba temettette el. Ő az egyedüli nem királyi fenség, aki ebben a mauzóleumban nyugszik.

9. A II. világháború alatt, 1940-ben mondta el első rádióbeszédét, melyben a brit birodalom gyermekeit bátorította.

10. A világháborúban teherautó-sofőrként szolgált, sőt megtanult autót szerelni is.

11. 21 éves korában egy rádióbeszédben kijelentette: "Egész életemet, legyen az akár rövid, akár hosszú, a ti szolgálatotoknak szentelem!" Azóta is ez az ígéret vezérli.
12. 1939-ben, 13 éves korában ismerte meg Fülöp Görögország és Dánia hercegét. Már aznap eldöntötte, hogy csak ő lehet a férje. A világháború alatt leveleztek, majd 1947 nyarán bejelentették az eljegyzésüket.
13. Férje és ő Viktória királynő ükunokái.
14. Négy gyermeke, nyolc unokája és egy dédunokája van. Második dédunokája nyárra várható. Az első és a nyolcadik unokája között harminc év a korkülönbség.
15. Ifjú feleségként és anyaként két évig Máltán élt. Fülöp herceget mint a tengerészet hadnagyát a szigetre vezényelték, s Erzsébet első két gyermekével, Károly herceggel és Anna hercegnővel követte férjét. Azt mondja, ez volt élete legboldogabb két éve.
16. Erzsébet négy gyermeke közül mindig András herceg volt a legkedvesebb! Amikor a yorki herceg nemzeti hősként visszatért a 1982-es falklandi háborúból, a királynő azt mondta, örül, hogy ismét itthon van András, mert csak ő tudja beprogramozni a videóját.
17. Amikor 1982 júniusában megszületett Vilmos herceg, Erzsébet  elsőként rohant meglátogatni a kórházba. Ránézett a kis batyura, és örömében felkiáltott: "Szerencsére nem olyan elálló fülei vannak, mint az apjának!" Egyszer ugyanis azt mondta Károly hercegről, úgy néz ki hátulról, mint egy nyitott ajtajú Rolls Royce.
18. 1953. június 2-án koronázták királynővé. Fülöp herceg bemesélte neki, hogy a szertartás alatt azzal a libazsírral kenik majd fel, melyet ezer évvel korábban Békés Edgard koronázásánál is használtak. Erzsébet rettegett ettől, de aztán kellemes meglepetés érte: egy erre az alkalomra kevert illatos olajat használt az érsek, melyből a királynő később a fürdőszobájába is rendelt!
19. Ő a negyvenedik angol uralkodó Hódító Vilmos óta.
20. Első miniszterelnöke a legendás Sir Winston Churchill volt, vele együtt 12 miniszterelnöke volt. A kormányfő minden kedden találkozik a királynővel, hogy megbeszéljék az ország ügyeit.
21. Két miniszterelnöke, Tony Blair és David Cameron is már az ő uralkodása alatt született. Előbbi 1953-ban, utóbbi 1966-ban jött világra.
22. Első corgi kutyáját 18. születésnapjára kapta az apjától, és Susan névre keresztelte el. Ma is Susan leszármazottai szaladgálnak a királynő körül, az ebek repülőgépen utaznak, és külön lakáj gondoskodik róluk. Kivéve esténként, akkor ugyanis a királynő eteti meg őket!
23. A Sandringham-kastély kertjében kutyatemető van, minden kis elhunyt kedvencnek sírkövet állíttatott.
24. A macskákat viszont utálja, mert gyerekkorában egy csúnyán megkarmolta.
25. Ő az egyetlen Nagy-Britanniában, akinek nincsen útlevele, sem semmilyen személyes igazolványa.
26. Ő a világ legtöbbet fotózott asszonya, nincs ember, ki ne ismerné a nevét és az arcát! Kiszámolták, hogy egész életében percenként 14 fénykép készült róla.
27. Neki van a legnagyobb ékszergyűjteménye, értékét megbecsülni sem lehet! Az ő tulajdonában vannak olyan híres drágakövek, mint Afrika első és második gyémántja, vagy a híres–hírhedt Kooh I Noor, melyet csak nők hordanak, férfiakra ugyanis balszerencsét hoz. Gyűrűből is több meseszép darabja van, ezekből azonban egyet sem húz a jobb kezére, olyan sokszor kell kezet fognia.
28. A királynőt soha nem lehet látni retikül nélkül. Ha a táskát a bal karján tartja, akkor az azt jelenti, hogy minden rendben van. De ha a jobban, akkor az jelzés az udvarhölgynek, hogy induljunk tovább, vagy szerezzen egy másik beszélgetőpartnert!
29. És hogy mit rejtenek a híres retikülök? Sminkkészletet, pótharisnyát, szemüveget, és egy pakli kártyát a hosszú utazásokhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése